Változatos mérkőzésen nyert a Honvéd

Vágólapra másolva!
2009.11.28. 18:41
null
Marnitz és a Honvéd nagyot küzdött, megérdemelten nyert (Fotó: Mirkó István)
Címkék
Hatalmas csatában 12–10-es győzelmet aratott a Domino-Honvéd az Olympiakosz Pireusz ellen a férfi vízilabda Euroliga C-csoportjának 1. fordulójában. Az utolsó negyednek még hátrányban vágott neki a magyar csapat. Az Eger Kazanyban szenvedett 8-6-os vereséget.

DOMINO-HONVÉD–OLYMPIAKOSZ

A Domino-Honvédnak hazai medencében kellett nyernie az Euroliga csoportkörében. Kellett, mert bár az Olympiakosz a legkevésbé sem nevezhető gyenge ellenfélnek, az erős csoportból (a Partizan Beograd és a Budva tartozik még a kvartettbe) csak úgy juthat tovább a magyar csapat, ha hazai pályán begyűjti a pontokat.

Vad Lajos együttese az első negyedben szenzációsan teljesített, az első szünet után már nem sokkal már 3–0-ra vezetett. A magyar csapat remek gólokat szerzett, és semmi sem utalt arra, hogy a görögök a második szakaszban állva hagyják a magyar csapatot. Mégis ez történt. A vendégek fordítottak, ám Szivós Márton távoli bombájának köszönhetően végül döntetlennel vonulhattak a csapatok a nagyszünetre.

A Domino hatalmasat küzdött jobb nevekből álló riválisa ellen. A nagyszünet után Gergely István kapus teljesítménye nagyon feljavult, elöl Szivós Mártonék pedig nem hagyták, hogy végzetesen ellépjen a vendégcsapat.

Az utolsó szakasz pedig maga volt a csoda: egygólos hátrányát gyorsan megfordította a Domino, s végül úgy nyert két góllal, hogy két perccel a rendes játékidő vége előtt már gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés.

KAZANY–EGER

"POJÁCÁK"
 „Mindentől függetlenül csak a mi hibánk a vereség. Kalandos utazás után, hullafáradtan sem lehet így játszani, eljönni pojácának a világ végére. Csak azt tudom mondani, hogy az Eger botrányosan játszott" – mondta Gerendás György, az Eger edzője a találkozó után.

Az első negyedben kissé megilletődötten kezdett a magyar csapat, Biros Péter és Varga Zsolt ugyan betalált, hátul azonban rendkívül sebezhető volt az Eger. A Kazany az első negyedben négyszer is eredményes volt. Alekszandr Akszenov háromszor talált be a vendég kapuba.

A folytatásban próbálta stabilizálni csapata játékát Gerendás György vezetőedző, ami részben sikerült is. Az Eger a második szakaszban megúszta két bekapott góllal, elöl azonban nem volt meg az átütőerő Felthamék játékában. Csupán Biros ötméterese ért gólt a hevesi csapatnak.

A nagyszünet után a kazanyiak tartották előnyüket, az Eger pedig nem tudott zárkózni. Az utolsó játékrésznek 8–5-ös hazai vezetéssel vágtak neki a csapatok, s bár ebben a szakaszban csak az Eger dobott gólt (egyet), vereséget szenvedett.


EUROLIGA, D-CSOPORT 
 1. FORDULÓ
SZINTEZ KAZANY (orosz)–ZF–EGER 8–6 (4–2, 2–1, 2–2, 0–1)
Kazany. V: Adzics (montenegrói), Njegovan (szerb)
KAZANY: KMakszimov – Bászik 1, Katkov 1, Ogyincov 1, Szavics, Tyihonov, Fatahutgyinov, Schertwitis, Akszjonov 3, Zakirov 2, Jelizarov, Aszajev. Edző: Vlagyimir Zaharov
EGER: Valics – Feltham, Varga II Zs. 3, Bárány, Binder, Biros 2, Graham. Cs: Hegedüs, Hárai, Sántavy, Erdélyi, Kovács G. 1, Bundschuh. Edző: Gerendás György
Gól – emberelőnyből: 12/2, ill. 4/3
Gól – ötméteresből: –, ill. 2/2

 EUROLIGA, C-CSOPORT
 1. FORDULÓ
DOMINO-HONVÉD–OLYMPIAKOSZ PIREUSZ 12–10 (2–0, 3–5, 3–3, 4–2)
Kőér utca, 300 néző. V: Koryzna (lengyel), Rak (horvát).
HONVÉD: GERGELY – Bátori 1, SZIVÓS 3, Matajsz 1, Jansik, MARNITZ 4, SZÉKELY B. 1. Csere: Gór-Nagy, Mezei, SALAMON 2, Borsós
OLYMPIAKOSZ: Delijannisz – H. Afrudakisz, Komadina, VLODAKISZ 1, HACITEODORU 5, Doszkasz 2, Milonakisz. Csere: Delekasz, G. AFRUDAKISZ 2, Szkizasz, Teodoropu-losz, Fudulisz
Gól – emberelőnyből: 10/5, ill. 7/2. Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 5/4. Kipontozódott: Mylonakisz (23. p.), Jansik (25. p.), Gór-Nagy (30. p.), H. Afrudakisz (30. p.), Marnitz (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Vad Lajos: – Egyébként is bravúrnak számított volna a sikerünk, ám az előzmények ismeretében még inkább értékelendő. Fantasztikus volt látni, hogy a srácok egymásért küzdenek! Nem ájulunk el, a helyén kezeljük a győzelmet, megyünk tovább az úton.
Vangelisz Paterosz: – Nem erre számítottam. Rosszul kezdtünk, ám a folytatásban magunkra találtunk, azt gondoltam, onnantól kézben tartjuk a találkozót. Nem így lett, mert rengeteget hibáztunk, olyanokat, amelyek nem jellemzőek ránk.
A csoport másik mérkőzésén: Budva (montenegró)–Partizan (szerb) 3–9 (0–3, 2–3, 0–2, 1–1)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik