UVSE: Vincze Balázsnak kell továbbvinnie Benedek Tibor örökségét

Vágólapra másolva!
2020.07.14. 08:16
null
Vincze Balázsnak kell továbbvinni Benedek Tibor örökségét (Fotó: Szabó Miklós)
A tréner a Nemzeti Sportnak elmondta, vacillált, hogy elvállalja-e az UVSE irányítását, de már örül, hogy igent mondott.

 

Benedek Tibor jellemző módon úgy távozott közülünk, hogy minden vízilabdával kapcsolatos területén gondoskodott az utódlásáról, legyen szó az UVSE-ről vagy éppen a szövetség utánpótlás-bizottságáról. Klubcsapatában egykori játékostársát, Vincze Balázst kérte fel a folytatásra, aki az AVUS Szombathely szakmai igazgatói posztját hagyta ott az UVSE kedvéért.

„Semmilyen más oka nem volt a váltásnak, mint hogy Tibor kért meg a négy évvel ezelőtt elkezdett munkája folytatására  – mondta Vincze.    – Kicsit vacilláltam, mert a feladat nagyon szép, de kicsit elkényelmesedtem az elmúlt időszakban. Többszöri beszélgetést követően, a személyes varázsa hatására döntöttem úgy, hogy vállalom a feladatot, és már nagyon örülök, hogy így határoztam.”

Vincze az UVSE vezetőedzője és szakmai igazgatója lett egy személyben, az élvonalbeli kispadokon és a Szombathelyen szerzett tapasztalatait kell ötvöznie: „Örülök, hogy e feladatba pályafutásom minden elemét »bele tudom tenni«.  Ugyan minden téren van tapasztalatom, összetett és embert próbáló az új kihívás. Igyekszem helytállni.”

Vincze a hónap utolsó szombatján, július 25-én kezdődő Magyar Kupában vezeti először tétmeccsen az UVSE-t, amely az első fordulóban a B-csoportban a Szolnok, a BVSC és a házigazda Kaposvár társaságában játszik.

„A kupasorozatot arra használjuk, hogy felkészüljünk a bajnokságra, és az új csapat az új edzővel megméresse magát  – mondta Vincze.  – Tudom, nem vagyunk egyszerű helyzetben sem lelkileg, sem más téren, de próbálunk továbbmenni, ennek fontos állomása a Magyar Kupa. Talán kerülhettünk volna jobb csoportba, amelyben vérmesebb reményeink is lehetnének, de az előző években ránk jellemző elszántságot visszük magunkkal, bízom benne, hogy ez eredményes játékkal is párosul.”

Vincze tulajdonképpen visszatért egykor sikerei helyszínére, hiszen játékosként többek között BEK-et is nyert az Újpesttel, és ha az UVSE nem is jogutódja annak a csapatnak, szellemi örökösének tekinthető.

„Magam is úgy érzem, hogy visszatértem   – jelentette ki a szakember. – Bízom benne, hogy előbb-utóbb akár Újpest is újra résztvevője lehet a történetnek. Hiányzik az Újpest a vízilabda közegéből, hiszen megtapasztalhattuk, a Ferencváros fellendülése mekkorát dobott a póló népszerűségén, ugyanekkorát dobhatna a legeredményesebb magyar klubnak számító Újpest is. Addig tesszük a dolgunkat, továbbra is az utánpótlás-nevelésben próbálunk főszerepet játszani. Az előző évi csapatból hatan a jelenlegi élklubokhoz igazoltak, ráadásul nem statisztának, ami azt jelenti, hogy az elmúlt években kiemelkedő munka folyt az UVSE-ben. Az a célom, hogy a következő évekről is elmondhassuk ugyanezt.”

És hogy nehéz-e Benedek Tibor öröksége?

„Szerintem az.”   

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik