Törökverésnek indult, tönkreverés lett a vége!

Vágólapra másolva!
2012.01.23. 14:26
null
Varga Dániel és a magyar válogatott könnyű gólokat szerzett (Fotó: MTI)
Címkék
A magyar válogatott az erőviszonyoknak megfelelően rendkívül sima mérkőzésen 22–2-re nyert a törökök ellen utolsó csoportmérkőzésén az Eindhovenben zajló férfi vízilabda Európa-bajnokságon. Kemény Dénes együttese legközelebb az elődöntőben száll vízbe.

Nem mondhatni, hogy remegő gyomorral várta a magyar szurkoló a Törökország elleni utolsó csoportmeccset. Egyértelműen Kemény Dénes csapata számított esélyesnek, több osztálynyi különbség van ugyanis a két válogatott között – a mieink javára.

A mérkőzés az előzetes várakozásoknak megfelelően alakult. Bár az első magyar támadás még kimaradt, ezután nem túl sok problémát jelentett a gólszerzés a mieinknek.

Centereinket nem tudták tartani a félholdasok: Hárai Balázs két és Steinmetz Ádám egy góljával már nagyon hamar 3–0-ra vezettünk. A törökök alig tudtak megfogni minket, illetve ha ez sikerült, az is csak kiállítások árán. Az emberelőnyöket pedig rendre magabiztosan értékesítettük. Az első negyedben négy fórból négyet vágtunk be – az első szünetben 6–0-ra vezettünk.

A második játékrészben már ekkora ellenállást sem fejtett ki ellenfelünk, amely utol sem tudta érni a magyar játékosokat. Ha kiállítást érően visszahúztak minket, az már sikernek számított a törökök számára. Legtöbbször ugyanis könnyű ziccereket lőhettünk – sikerrel.

Serdülő bajnokin nem úszik meg ennyiszer a listavezető az utolsó ellen, mint ahányszor a magyar válogatott játékosai elléptek emberüktől. A magyar gólszerzés üteme így cseppet sem lassult, a második negyedben is hatot rámoltunk be, ellenben ezúttal kaptunk is egyet.

Ehhez kellett egy rossz magyar passz, ebből fordultak a törökök, a végén pedig Ygithan Hantal maradt egyedül, és lőtt a kapuba. Nagyjából ennyi lazaságot engedett meg magának sorozatban háromszoros olimpiai bajnok csapatunk.

Kemény Dénes együttese a folytatásban is komolyan vette a mérkőzést, ezzel tisztelve meg a szerény képességű ellenfelet.

A nagyszünet után már nemcsak ziccerből, hanem távoli átlövésekből is eredményesek voltunk. Persze ehhez kellett az is, hogy a török védelem a keresztpasszokat sem tudta követni, így hiába lőttünk 7–8 méterről, azt teljesen tisztán, blokk nélkül tehettük. A mieink számára pedig gyakorlatilag ez is ziccernek számított.

Lehetne ragozni, de tulajdonképpen az első pillanattól kezdve csak az volt a kérdés, mennyivel nyerünk. Végül húsz gól lett a különbség a két csapat között, úgy hogy az addig nem eredményes Kiss Gergő is gólt szerzett.

Legközelebb az elődöntőben kell medencébe szállnia Kemény Dénes együttesének.

EDZETTÜNK EGY JÓT! – BIROS PÉTER

FÉRFI VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
A-CSOPORT, 5. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–TÖRÖKORSZÁG 22–2 (6–0, 6–1, 4–0, 6–1)
Eindhoven, 500 néző. V: Mauss (német), Detko (brit)
MAGYARORSZÁG: Szécsi – Biros 1, Kásás 2, Varga Dániel 3, HÁRAI 4, Kiss G. 1, Madaras 1. Cs: Baksa (kapus), KATONÁS 2, VARGA DÉNES 3, HOSNYÁNSZKY 3, Szivós 1, Steinmetz Á. 1
TÖRÖKORSZÁG: Sezer – Okman, Coskun, Balta, Hantal 2, Cagatay, Gunkut. Csere: Biyik, Akyar, Tuncer, Yilmaz, Yenigun, Gedik
Gól – emberelőnyből: 8/5, ill. 2/0
Gól – ötméteresből: 1/0, ill. 1/1
TOVÁBBI STATISZTIKA
Gól/összes lövés: 22/34, 64.7 %, ill. 2/20, 10 %
Védés/összes lövés: 11/13, 84.6 % , ill. 8/30, 26.7 %
Blokk: 1, ill. 3
Labdaszerzés: 8, ill. 6
Gólpassz: 17, ill. 0
MESTERMÉRLEG
KEMÉNY DÉNES: – Vasárnap már elkezdtük a felkészülést az elődöntőre. Annak örülök, hogy a keményebb munka jelei egyáltalán nem látszottak a játékon, ez azt jelenti, hogy a fiúk alap-állóképessége megfelelő, azaz még tovább terhelhetőek. A mérkőzés további pozitívuma, hogy valamennyi mezőnyjátékosunk tudott gólt lőni.
A CSOPORT TOVÁBBI EREDMÉNYEI
Macedónia–Hollandia 8–10
Olaszország–Görögország 10–7
PERCRŐL PERCRE
Vége a mérkőzésnek. Végül meglett közte a húsz...
32. perc: Volt még kilenc másodperc. Végigvittük a támadást hét másodperc alatt úgy, hogy a végén Varga Dénes vágta a labdát a jobb felsőbe. 22–2
31. perc: Még Kiss Gergővel akartunk egy gólt lövetni. Sikerült is: megvan balkezes klasszisunk első gólja a meccsen. 21–2
30. perc: Katonás „bosszút állt”. A bal alsóba vágta a labdát. 20–2
30. perc: Hantal azért bevágta. 19–2
29. perc: Katonás ellen ötméteres. Elég könnyű síppal fújták be a játékvezetők. A magyar játékos vagy öt méteren volt a centerrel, mindkét keze a levegőben. Gyakorlatilag még szabálytalan sem lehetett...
29. perc: Madaras egy keresztpassz után szépen lőtte ki a rövid sarkot. 19–1
28. perc: Most mi nem lőttünk kapura egy támadás alatt. Ez is ritkán fordult elő a mérkőzésen.
27. perc: Kásás lépett le emberéről, a kapott labdát pedig a bal oldalról paskolta a kapuba. 18–1
26. perc: Másodszor kerülnek emberelőnybe a törökök. De nincs újabb gól.
26. perc: Magyar emberelőny! Ezúttal nem lőttünk kapura.
25. perc: Ismét megúsztunk. Ezúttal Biros a gólszerző.17–1
25. perc: Elkezdődött a negyedik negyed. Mi hoztuk el a labdát.
Vége a harmadik negyednek.
24. perc: Biros kezéből kicsúszott a labda. Török labdaszerzés.
23. perc: A törökök nem tudnak még csak közel kerülni sem a kapunkhoz.
22. perc: Török emberelőny! Az első. De Baksa védett.
21. perc: Hosnyánszky a bal szélről pókhálózta ki a rövid felsőt. 16–1
21. perc: Baksa védte Berk Bijik közeli pöccintését.
20. perc: Varga Dániel vagy nyolc méterről vágta a török kapus feje fölé a labdát. 15–1
19. perc: Okman lövése a blokkról ment fölé.
19. perc: Négy a kettő ellen fordultunk. Végül ismét Hárai volt a befejező. 14–1
18. perc: Kemény kapust cserélt a szünetben. Mostantól Baksa fog fagyoskodni a vízben...
18. perc: Megint megúsztunk. Kásás vitte fel a labdát, majd játszott a visszalépő Háraihoz, aki a hosszú sarokba lőtt. 13–1
17. perc: Madaras nyolc méterről lőtt, Sezer szépen védett.
17. perc: Elkezdődött a harmadik negyed. A törökök hozták el a labdát.
Vége a második negyednek.
16. perc: Varga Dénes keresztpasszát Kásás húzta egy méterről az üres kapuba. 12–1
16. perc: Helyreállt a rend! Katonás maradt egyedül jobb oldalon, s közelről a hosszú sarokba pattintotta a labdát. 11–1
15. perc: Nem is értünk rendesen vissza. Hantal ellépett emberétől, és ziccerben megszerezte a törökök első gólját. 10–1
14. perc: Rossz magyar passz! Jöhetnek a törökök.
14. perc: Szivós indult be a kapu elé. A törökök lemaradtak, az érkező labdát pedig Marci közelről értékesítette. 10–0
14. perc: Steinmetz ezúttal távolról lőtt, Sezer azonban védett.
13. perc: A törökök kapura lövésig sem jutnak el.
13. perc: Hosnyánszky hat méteren maradt egyedül. Neki ez ziccer. Gól is lett belőle. 9–0
12. perc: Most Varga Dénes került ziccerbe. Mindössze hármat lóbálhatott, mire a török kapus a víz alá került. Ezután már nyilván nem okozott problémát a kapuba lőnie. 8–0
11. perc: Varga Dénes középmagas ötméteresét szépen védte Sezer.
11. perc: Magyar ötméteres.
10. perc: Varga Dániel maradt egyedül a bal szélen. Kiemelkedett, majd a török kapus feje fölött a kapuba lőtt éles szögből. 7–0
9. perc: Gedik Atakan szép svédcsavarját védte Szécsi.
9. perc: Kimaradt. Kiss beadását lesték le a törökök.
9. perc: Elkezdődött a második negyed. Mi hoztuk el a labdát, és kerültünk ismét emberelőnybe.
Vége az első negyednek.
8. perc: Varga Dániel bal szélről lövi ki a hosszút. 6–0
8. perc: Hárai ellen szabálytalankodnak centerben. Újabb magyar előny.
7. perc: Hosnyánszky rossz kéz szélen elhajolt, és szépen lőtt a rövid felsőbe. 5–0
7. perc: Szivós szerelése után Szécsi indított, de visszaértek a törökök.
6. perc: Ismét lefordultunk, Varga Dénes egyedül maradt a török kapu előtt. Két méterről pedig esélye sem volt a török kapusnak. 4–0
6. perc: Lefordultunk, de Madaras kapáslövését fogta Sezer.
6. perc: Magyar emberelőny. Ezúttal azonban kimaradt.
5. perc: Ismét Okman Oytün próbálkozott távolról. Szécsi védett.
4. perc: Steinmetz fordult be centerben. Lövésénél a török kapusnak esélye sem volt. 3–0
3. perc: Hárai góljával már kettővel vezetünk. 2–0
3. perc: Okman Oytünt ávoli lövése nem okozott problémát.
2. perc: Török labdaszerzés.
2. perc: Ismét kivédekeztük a török támadást.
2. perc: Emberelőnybe kerültünk. Hárai húzza közelről a kapuba a labdát. 1–0
1. perc: A törökök sem lőttek kapura.
1. perc: Elkezdődött a mérkőzés. A magyar válogatott hozta el a labdát. De az első bejátszás után elveszítettük a labdát.
A magyar válogatottra gyakorlatilag tét nélküli összecsapás vár. Túl azon, hogy Kemény Dénes együttese már biztosan csoportelső, a törökök elleni meccsen csakis a magyar győzelem mértéke lehet kérdéses.

AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Magyarország 5 5 76 32 44 15
2. Olaszország 5 4 1 71 37 34 12
3. Görögország 5 3 2 58 39 19 9
4. Hollandia 5 2 3 46 62 −16 6
5. Macedónia 5 1 4 44 53 −9 3
6. Törökország 5 5 22 93 −71 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik