Szünet után az Eger kiütötte holland ellenfelét

Vágólapra másolva!
2012.12.19. 21:59
null
Biros Péterék a szünet után magasabb fokozatba kapcsoltak (fotó: Korponai Tamás – archív)
A férfi vízilabda Bajnokok Ligája A-csoportjának 6. fordulójában az Eger Hollandiában, Nijverdalban mérkőzött a Schuurman ellen, és döcögős kezdés után végül simán nyert 17–6-ra.

 

Az egriek honlapjának beszámolója szerint mintegy 400 néző előtt lejátszott találkozón a magyar csapat Mezei Tamás előnygóljával ugyan vezetést szerzett, ám nem igazán volt nevezhető jónak a Gerendás-csapat kezdése, hiszen a holland együttes még a második negyedben is remekül tartotta magát, a nagyszünetben csupán egy góllal vezetett az Eger.

Kevin Graham már az első negyedben összegyűjtött két kiállítást, ami nyilván befolyásolta a csapat játékát, ám hiába jöttek Salamon Ferenc akciógóljai, az emberelőnyök értékesítésével a Schuurman meglepően jól tartotta magát, 4–4-nél, majd 5–5-nél is egyenlített.

Aztán a harmadik negyedben összeállt a hevesiek védekezése, és a folytatásban esélye sem volt a házigazdának, hiszen már csak egyszer sikerült betalálni Bisztritsányi Dávidnak. Az először a második negyed végén betaláló Bátori Bence is belelendült, és a harmadik negyed végén már háromnál járt.

Sorozatban nyolc gólt dobott az Eger, mire ellenfele válaszolni tudott egyet, ráadásul Biros Péter vezetésével a hajrá az egrieké volt, így az utolsó percek már örömjátékot hoztak. A végeredmény kiütéses különbség: Schuurman–Eger 6–17.

FÉRFI VÍZILABDA BL
A-CSOPORT, 6. FORDULÓ
SCHUURMAN BZC BORCULO (holland)–ZF-EGER 6–17 (2–3, 3–3, 0–5, 1–6)
Nijverdal, 400 néző. V: Arslanyan (török), Putnikovics (szerb)
SCHUURMAN: Beskers – Frauenfelder, FRIKK 2, REUTEN 2, L. Gottemaker 1. Lucas, Van der Laan 1. Cs: R. Gottemaker, Siewers, L. Berendsen, Roolvink, Diallo. Edző: Zeno Reuten
EGER: BISZTRITSÁNYI – KOVÁCS G. 2, Biros 2, MEZEI 2, Gór-Nagy 1, Bundschuh 1, Graham. Cs: BÁTORI 3, Salamon 2, Seman 1, Gerritse 2, Chilkó 1. Edző: Gerendás György
Gól – emberelőnyből: 12/5, ill. 6/5
Ötméteresből: –, ill. 1/1
Zeno Reuten: – Újabb hasznos leckét kaptunk a vízilabdázásból.
Gerendás György: – Jó hangulatú mérkőzésen a kezdés az egri meccshez hasonlóan sikerült, a folytatás azonban sokkal jobban. Szép gólokkal jó játékkal nyertünk, és ezzel a győzelemmel boldog karácsonyt kívánunk mindenkinek.

 

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
A-CSOPORT
Vuliagmeni (görög)–Tbiliszi (grúz) 16–2
Hannover (német)–Volgograd (orosz) 2–12
   
B-CSOPORT
Kreuzlingen (svájci)–Montpellier (francia) 6–14
Olympiakosz (görög)–Jug Dubrovnik (horvát) 2–9
   
C-CSOPORT
Vojvodina (szerb)–Marseille (francia) 10–9
Brescia (olasz)–Szintyez Kazany (orosz) 16–12
   
D-CSOPORT
SZEGED–Galatasaray (török) 11–8
Nagyvárad (romániai)–Spandau (német) 11–7

 

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Vuliagmeni (görög) 6 6 83–29 +54 18
2. Volgograd (orosz) 6 5 1 69–37 +32 15
3. EGER 5 3 2 61–36 +25 9
4. Schuurman (holland) 6 2 4 38–71 –33 6
5. Hannover (német) 6 1 5 27–69 –42 3
6. Tbiliszi (grúz) 5 5 30–66 –36 0

 

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Jug Dubrovnik (horvát) 5 5 72–25 +47 15
2. Olympiakosz (görög) 5 3 2 45–39 +6 9
3. Crvena zvezda (szerb) 4 2 2 50–34 +16 6
4. Montpellier (francia) 5 2 3 46–49 –3 6
5. Kreuzlingen (svájci) 5 5 33–99 –66 0

 

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barceloneta (spanyol) 4 4 44–24 +20 12
2. Szintyez Kazany (orosz) 5 2 3 50–48 +2 6
3. Brescia (olasz) 5 2 3 49–49 0 6
4. Marseille (francia) 5 2 3 43–52 –9 6
5. Vojvodina (szerb) 5 2 3 40–53 –13 6

 

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. SZEGED 5 5 47–33 +14 15
2. Partizan (szerb) 4 2 1 1 33–30 +3 7
3. Nagyvárad (romániai) 5 2 3 51–52 –1 6
4. Galatasaray (török) 5 1 1 3 35–40 –5 4
5. Spandau (német) 5 1 4 44–55 –11 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik