Székely irányításával nyert a Honvéd a Fradi ellen

Vágólapra másolva!
2010.12.15. 22:20
null
Esélye sem volt a Fradinak a Honvéd elleni mérkőzésen (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
A legjobb négy közé jutásért vívott csatában sorsdöntő mérkőzést játszott szerdán a LEN-kupában szereplő két csapatunk, a Groupama-Honvéd és az FTC-Fisher Klíma. A mérkőzés aztán meglepően simára sikeredett, Vad Lajos együttese magabiztos játékkal végül 11–5-re nyert. A „Vad Lajos együttese" megfogalmazás ezúttal csak fenntartásokkal helyes, az eltiltott mestert ugyanis szerdán Székely Bulcsú helyettesítette a kispadon.

Előzetesen arra lehetett számítani, hogy a kispadok közötti különbség döntheti el a rangadót, mert bár a Honvéd cserepadja is igen szűkös, a Fradinak kevesebb, komoly rangadón bevethető játékosa van.

„Kvalitásbeli ugrás van a kezdőcsapat és a cserék nagy része között, azonban nekik is döntő szerepük lehet. Ha berakja őket Tamás, és segítenek, azért, ha pedig nem így történik, azért" – mondta a mérkőzés előtt a Nemzeti Sportnak Varga I Zsolt, a Fradi centere.

Vargának abban igaza lehet, hogy nagy a játéktudásbeli különbség a kezdők és a tartalékok között, ezúttal azonban nem ez döntött: a mérkőzésen végig a Honvéd akarata érvényesült.

A találkozó elején Tóth Márton emberelőnyből megszerezte a vezetést a hazaiaknak, majd Szivós Márton ötméterese után már kettővel ment a Honvéd. A második játékrészben aztán az akciógólok is megérkeztek: Tóth volt ismét eredményes, majd Salamon Ferenc találatával már négynél járt Vad Lajos együttese. A Fradi csak ezután talált be először – Weszelovszky László révén.

Aztán megint semmi. Mármint zöld-fehér részről. A harmadik negyed közepén 7–1-re vezettek a hazaiak, Galambos Péter gólja így csak arra volt jó, hogy ötgólos hátrányban vágjon neki az utolsó etapnak a Fradi. Az utolsó negyedben már 11–3-ra is meglépett a Honvéd, a Fradinak azonban sikerült (némileg) kozmetikázni az eredményt. A vége 11–5 lett.

A lefújás után pedig kijelenthetjük, hogy most már azzal sem lehet kritizálni az utánpótlás-válogatott élére nemrégiben kinevezett Székely Bulcsút, hogy nincs felnőttedzői tapasztalata, mérlege egyelőre százszázalékos.

FÉRFI VÍZILABDA OB I 
11. FORDULÓ
GROUPAMA-HONVÉD–FTC-FISHER KLÍMA 11–5 (2–0, 2–1, 3–1, 4–3)
Kőér utca, 350 néző, Vezette: Kun Gy., Horváth Cs.
HONVÉD: GERGELY – Bátori 1 (1), SZIVÓS 3, Mátyás, Hárai, Gór-Nagy 1, TÓTH M. 3 (1). Csere: Jansik, Angyal, SALAMON 3, Hangody L.
FTC: B. Mitrovics – Czigány K. 1 (1), Weszelovszky 1, Varga T., Misics, Szeles, Kunac 1. Csere: Varga I Zs., Tóth Z., Ágner 1, Illés S., Galambos 1, Sánta
Gól – emberelőnyből: 13/2, ill 8/1
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. 2/1
Kipontozódott: Szeles (20. p.), Varga T. (30. p.), Jansik (32. p.)
MESTERMÉRLEG
SZÉKELY BULCSÚ, a Honvéd megbízott edzője: – Nincs már hangom… Lajos meg a fiúk dolgoztak jól, az én szerepem ebben csekélyebb, mint amit el lehetne adni. Irtózatosan profi a csapat és nagyon szerethető. Mindenki tudta ennek a mérkőzésnek a súlyát, és ennek megfelelően is állt hozzá.
AMBRUS TAMÁS, a Ferencváros edzője: – Gratulálok a Honvédnak, boldog karácsonyt kívánok, de a mérkőzésről nem szeretnék beszélni.
AZ ÁLLÁS 
  1. Szeged Beton VE 11 10 1 147–  66 +81  30
  2. ZF-Eger 10   9 1 122–  71 +51  28
  3. TEVA-Vasas-UNIQA 10   9 1 129–  58 +71  27
  4. Groupama-HONVÉD 10   8 2 124–  63 +61  24
  5. FTC Fisher Klíma 11   7 4 115–  87 +28  21
  6. Szolnoki Főiskola-KÖZGÉP 10   5 1 4   81–  67 +14  16
  7. PVSK-Füszért   9   3 1 5   60–  73 –13  10
  8. Orvosegyetem Sport Club   9   3 6   72–103 –31    9
  9. Debrecen Fujitsu 10   2 1 7   65–102 –37    7
10. BVSC-Zugló   9   2 7   81–105 –24    6
11. Bodrogi Bau Szentesi VK   9   2 7   58–111 –53    6
12. Angyalföldi Sportiskola DE   9   1 8   55–118 –63    3
13. Újpesti Torna Egylet   9   – 9   56–141 –85    0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik