Szegeden tört Betont a Vasas

Vágólapra másolva!
2010.04.28. 19:29
null
A Varga testvérek ezúttal is remekül játszottak (Fotó: Meggyesi Bálint)
Címkék
A férfi vízilabda-bajnokság elődöntőjének második összecsapásán a Vasas 10–3-ra nyert a Szeged otthonában, s ezzel 7–4-re alakította az egyik csapat tizedik megszerzett pontjáig tartó párharc állását.

Az első mérkőzést hazai környezetben nyerte meg a Vasas a Szeged elleni elődöntőben, Földi László együttesének azonban a döntőbe jutáshoz legalább egy idegenbeli összecsapáson is győznie kellett. A küldetés teljesítve: az angyalföldiek a második meccsen 10–3-mal intézték el riválisukat.

ÉLETBEN MARADT A FRADI

A Fradi hazai pályán 7–5-re megverte az Egert, így az egyik csapat tizedik pontjáig tartó párharc állása 7–4-re módosult – természetesen még mindig Gerendás Györgyék vezetnek.A Ferencváros sikerét elsősorban remek védekezésének köszönheti, de ki kell emelni az egyaránt három-három gólt szerző Ramiro Georgescu és Weszelovszky László nevét is.

Egri szempontból persze még semmi sincs veszve, Gerendás György együttese egy hét múlva szerdán, saját pályáján egy győzelemmel kivívhatja a fináléba kerülést. Vereség esetén pedig még mindig „lesz egy élete" az Egernek.

Pedig jól indult a Beton számára a mérkőzés, Molnár Tamás góljával ugyanis megszerezte a vezetést, a folytatásban azonban a Vasas diktálta az ütemet. Varga Dénes duplájának köszönhetően már az első szünetben a vendégek vezettek.

Előnyét a második szakaszban növelni tudta a Vasas: Kis Gábor után a másik Varga fivér, Dániel is megkezdte a gólgyártást, mindjárt két találattal. Hazai oldalon pedig ismét csak Molnár volt eredményes.

A nagyszünetben hiába próbálta meg felrázni övéit Kásás Zoltán vezetőedző, a harmadik negyedben végleg elszálltak a szegedi remények. Kovács Róbert után Katonás Gergely is betalált vendégoldalon a negyed közepén, gyakorlatilag ekkor, 7–2-es állásnál dőlt el a találkozó.

Az utolsó negyedben aztán már csak a végeredmény volt kérdés. Végül 10–3-as győzelmével a Vasas 7–4-re alakította az egyik csapat tizedik megszerzett pontjáig tartó párharc állását. Azaz a címvédő a következő mérkőzésen már kiharcolhatja a fináléba jutást.

A találkozó érdekessége, hogy a Szeged 11, míg a Vasas 8 emberelőnyös lehetőségéből csupán egyet-egyet értékesített.

FÉRFI VÍZILABDA OB I 
AZ 1–4. HELYÉRT, ELŐDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
SZEGED-BETON VE–TEVA-VASASPLAKET 3–10 (1–2, 1–3, 0–3, 1–2)
SZEGED: Baksa – Somogyi, MOLNÁR T. 2,  Komlósi, Lehmann, Vindisch, Juhász Zs. Csere: Török 1, Busila, Ágner, Kayes, Varga P. Edző: Kásás Zoltán
VASAS: NAGY V. – Varga Dániel 2, VARGA DÉNES 2, Hosnyánszky 1, Kis G. 1, KATONÁS 2, DECKER Á., Csere: Vörös, Takács Bálint 1, Kovács R. 1, Hőna, Létay, Fülöp. Edző: Földi László
Szeged, 400 néző. V: Bátori, Székely B.
Gól  – emberelőnyből: 10/1, ill. 7/1
Gól  – ötméteresből: –, ill. 1/1
Kipontozódott: Komlósi (26. p)
Az egyik fél tizedik pontjáig tartó párharc állása: 7–4 a Vasas javára
MESTERMÉRLEG
KÁSÁS ZOLTÁN: Annak ellenére, hogy én vagyok a csapat edzője, fogalmam sincs, hogy mi játszódik le a fejekben. A fogadkozás nem elég, a helyzeteket be kellene lőni. Edzésen szórjuk a gólokat, a meccsen meg nyálazzuk a labdát.
FÖLDI LÁSZLÓ: Mondtam, hogy egyre jobban fogunk játszani. Remekül védekeztünk, és az adódó lehetőségeket jó arányban használtuk ki, ennek köszönhető, hogy ilyen különbséggel, magabiztossággal tudtunk győzni.
 
FTC-FISHER KLÍMA–ZF-EGER 7–5 (2–1, 3–2, 1–1, 1–1)
FTC: JÁSZBERÉNYI – Mátyás, Czigány K., WESZELOVSZKY 3, Máthé, Balatoni, Babay, Csere: GEORGESCU 3, Tóth Bence, Steinmetz B., Tóth Márton 1. Edző: Godova Gábor
EFER: Valics – Hegedüs, Feltham 1, Biros, Bárány, Graham 1, Sántavy. Csere: Varga II Zs. 1, Erdélyi, Bundschuh, Kovács G. 1, Binder, Hárai 1. Edző: Gerendás György
Népliget, 250 néző
Vezette: Marjay, Juhász Gy.
Gól  – emberelőnyből: 3/1, ill. 8/2
Gól  – ötméteresből: –, ill. 1/1
Cserével végleg kiállítva: Czigány K. (25. perc)
Az egyik fél tizedik pontjáig tartó párharc állása: 7–4 az Eger javára
MESTERMÉRLEG
GODOVA GÁBOR: Kevés gólon tudtuk tartani az ellenfelet, ha pedig ilyen jó a védekezésünk, olyan remek csapat ellen is tudunk nyerni, mint amilyen az Eger. Ez nem azt jelenti, hogy mi ne volnánk jók, de ha a védekezés vagy a támadás közül az egyikre nem figyelünk – ez általában a védekezés –, a másik is szétesik. Ha legközelebb is így tudunk védekezni, és mentálisan is bírjuk végig, akkor hasonló eredményre leszünk képesek.
GERENDÁS GYÖRGY: Ha valaki eddig nem látta a bajnokságot, akkor ezen mérkőzés alapján azt hiheti, hogy a Fradi jut a döntőbe. Öt gólt dobtunk, abból is az egyiket hatalmas mázlival, szóval valójában csak négyet. Négy lőtt góllal meg mit akarunk…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik