Steinmetz Ádám visszatért a Vasashoz

2011.05.21. 18:24
null
Steinmetz Ádám a Vasasban folytatja – minden bizonnyal (Fotó: Mirkó István)
Címkék
A Vasas férfi vízilabdacsapata a klub hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződtette a Primorac Kotor magyar olimpiai bajnok játékosát, Steinmetz Ádámot. A korábban az angyalföldiekkel már sikereket elérő center 2012 nyaráig írt alá az angyalföldiekhez.

Steinmetz Ádám visszatért a Vasashoz. Pontosabban olyan szerződést írt alá az angyalföldiekkel, ami akkor lép hatályba, ha a júniusi orvosi vizsgálatok is megfelelő eredménnyel zárulnak – olvasható a vasassc.hu-n.

„A piros-kékeknél folytatom az olimpiáig. Tavaly is hajszálon múlott a hazatérésem, ezért az idén már korán érdeklődtek, és alá is írtam. Ám a szerződésben benne van, hogy június 30-i határidővel a Vasas felmondhatja a megállapodást, ha az orvosi szakvélemény szerint nem vagyok játékra alkalmas, és én is, ha nem valósulnak meg a beígért igazolások” – mondta a Nemzeti Sportnak az olimpiai bajnok pólós, aki már csak nyaralni térne vissza Montenegróba.

„Három napja hazaköltöztem. Maradt benn pénzem, de az elnök megígérte, hogy záros határidőn belül fizet, és nem hiszem, hogy tekintélyes üzletemberként megszeghetné a szavát. Ha mégis, Kotorról akkor is szép emlékeket őrzök, hiszen csodálatos hely, és mégiscsak a Primoraccal lettem Euroliga-győztes és értem fel a csúcsra klubszinten.”

Mint ismert, Steinmetz Ádám 2008-ban a Vasastól igazolt Kotorba, egy évvel később pedig Euroliga-győzelmet ünnepelhetett a csapattal.

STEINMETZ ÁDÁM ELKÉPZELÉSEIRŐL, HOGY MIKÉPP VÉLEKEDIK A VASAS JÖVŐJÉRŐL, A VASÁRNAPI NEMZETI SPORTBAN OLVASHAT!

Legfrissebb hírek

WNBA: hazai vereséggel kezdte a rájátszást Juhász Dorka csapata

Kosárlabda
12 perce

Valami Amerika – elképesztő verseny végén Brandon McNulty lett az új világbajnok

Kerékpár
30 perce

Laver-kupa: az európai válogatott nyert Londonban

Tenisz
51 perce

Sima idegenbeli sikerrel nyitottak Dubei Debóráék a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
1 órája

Tizenegyesek döntöttek Lódzban, Spanyolország az U20-as női világbajnok!

Minden más foci
1 órája

Erste Liga: csak az újonc nem nyert az erdélyiek közül

Jégkorong
1 órája

Kosárlabda: Golomán György új csapatával megnyerte a lengyel Szuperkupát

Kosárlabda
1 órája

Triatlon: Dévay Márk a legjobb magyarként 23. lett a vb-nagydöntőben

Egyéb egyéni
1 órája