Sok apró lépés – interjú Gurisatti Grétával

Vágólapra másolva!
2019.07.12. 14:54
Még nem a kvótaszerzésre gondul Gurisatti Gréta, a legfontosabb, hogy kiegyensúlyozottan teljesítsen a válogatott.

– Készen állnak?
– Készen! – jelentette ki határozottan Gurisatti Gréta, a női vízilabda-válogatott játékosa. – A világliga úgy sikerült, ahogy sikerült, de az azt követő egy hét pihenő után nagyon elszántan folytattuk a munkát. Amit csak lehetett, megtettünk, hogy jól szerepeljünk, „spéci” módszerekkel is készültünk, fizikailag nem lehet gond. Kíváncsi vagyok, hogy a fiatalok mennyire sajátították el a taktikai elemeket, de volt idő mindenkivel külön is foglalkozni. A konditeremben és a vízben mindent beleadtunk, most pedig várjuk a vébét – kezdődjön el végre, játsszunk már!– Készen állnak?
– Készen! – jelentette ki határozottan Gurisatti Gréta, a női vízilabda-válogatott játékosa. – A világliga úgy sikerült, ahogy sikerült, de az azt követő egy hét pihenő után nagyon elszántan folytattuk a munkát. Amit csak lehetett, megtettünk, hogy jól szerepeljünk, „spéci” módszerekkel is készültünk, fizikailag nem lehet gond. Kíváncsi vagyok, hogy a fiatalok mennyire sajátították el a taktikai elemeket, de volt idő mindenkivel külön is foglalkozni. A konditeremben és a vízben mindent beleadtunk, most pedig várjuk a vébét – kezdődjön el végre, játsszunk már!

– Két éve még első bálozó volt, most viszont a rutinosabb játékosok egyike. Mennyiben más így készülni?
– Sokkal könnyebb, hiszen két éve egyáltalán nem volt biztos, hogy bekerülök a csapatba, jóval idegesebb és feszültebb voltam. Minden edzésen bizonyítani kellett, ami rengeteg erőt kivett belőlem. Most tudtam, hogy valószínűleg utazhatok a világbajnokságra, így több nyugodt éjszakám volt. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne akartam volna mindig a maximumot nyújtani, ám nyugodtabban éltem meg a felkészülést.

Gurisatti szerint a magyar válogatott készen áll a vb-re (Fotó: Török Attila)
Gurisatti szerint a magyar válogatott készen áll a vb-re (Fotó: Török Attila)

– Akkor tudja, hogyan érzik magukat az újoncok.
– Három olyan játékosunk van, aki még nem szerepelt Európa- vagy világbajnokságon: Rybanska Natasa, Vályi Vanda és Magyari Alda. Mindannyian igénylik a visszajelzést, Vanda is, aki valamivel rutinosabb. Alda egyébként elképesztően bolond, jó értelemben véve őrült, de ezt ő is így gondolja, ráadásul kapusoknál kell is a dili. Szókimondó, vagány, ami a szívén az a száján.

– Kívülről úgy tűnik, egyben van a csapat.
– Még a tavalyinál is egységesebb a társaság, pedig már akkor sem volt gond ezzel. A csapatmegbeszéléseken érződik a tisztelet a rutinosabbak iránt, de semmi feszültség sincs. A vízben négyen-öten ugrunk segíteni a másiknak, ha valami éppen nem működik.

– Ha minden ennyire klappol, mire lehet képes a válogatott a világbajnokságon?
– Elsősorban azt akarom, hogy egyenletes teljesítményt nyújtsunk, mint például a Diapolo-kupán, a hollandok legyőzésekor. Korábban, ha valami nem stimmelt, elfelejtettünk beszélgetni, mindenki maga akarta megoldani a helyzetet, akkor viszont végig koncentráltunk, beszéltünk, figyeltünk.

– Nyomást jelent a kvótaszerzés lehetősége?
– Szerintem felesleges egyelőre kvótáról beszélni. A világliga-produkció és a hatodik hely jó fi gyelmeztetés volt: sokkal jobban kell dolgozni, talán ébresztőként is hatott, hogy nem kényelmesedhetünk el. Nagy álom a világbajnoki cím vagy a döntő, az amerikaiak mögött az ezüstéremmel a kvóta, de ez messze van. Sok apró lépést kell még megtennünk, hogy egyáltalán lássuk a célt.

– Hogyan lehet kiküszöbölni a hullámvölgyeket?
– Sokan dolgoztunk a pszichológusunkkal, Csernus Imrével, és kértük a stábtagokat, tartsanak velünk, keressük együtt a megoldást. Jó úton haladunk, fontos, hogy szóljunk egymásnak, ha valami nem működik, és csapatként akarjuk megoldani a szituációt. Ha pedig pánikhelyzet van, legyen, aki nyugtasson, bátorítson, és ha kell, odacsapjon, ne féljen keményebb szavakat sem a használni.

– Sokáig küszködött sérülés miatt, adós volt a jó játékkal. Hogy van?
– Nehéz úgy pólózni, hogy nincs idő kipihenni a könyökproblémát vagy nyalogatni a sebeket. A válogatottban remek munkát végzett az orvosi stáb, de említhetném Keszthelyi Rita anyukáját, aki a nyirokproblémákban segített. Nagyjából nekik köszönhetem, hogy egyáltalán jöhettem a vébére. Most már százszázalékos állapotban vagyok, és a magabiztosságon is kezd visszatérni. Nem lesz gond.

A B-CSOPORT PROGRAMJA (magyar idő szerint):
Július 14., vasárnap

4.10: Kanada–Oroszország
5.30: MAGYARORSZÁG–Dél-Korea
Július 16., kedd

1.30: Dél-Korea–Oroszország
2.50: Kanada–MAGYARORSZÁG
Július 18., csütörtök

12.10: Kanada–Dél-Korea
13.30: MAGYARORSZÁG–Oroszország

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja: Roska Emese Boglárka, Csurka Gergely, Derencsényi István (fotó)

A NŐI VÁLOGATOTT VB-KERETE
Kapusok:
Gangl Edina (UVSE), Magyari Alda (Honvéd/POLO SC)
Mezőnyjátékosok: Csabai Dóra (FTC), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Gyöngyössy Anikó (BVSC), Horváth Brigitta (Dunaújváros), Illés Anna (BVSC), Keszthelyi Rita (UVSE), Leimeter Dóra (BVSC), Rybanska Natasa (UVSE), Parkes Rebecca (UVSE), Szilágyi Dorottya (Eger), Vályi Vanda (Dunaújváros)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik