Pozitív A-mintát adott egy válogatott kerettag pólós

Vágólapra másolva!
2012.05.10. 23:07
null
Egyelőre nem nevezték meg a pozitív <br />mintát adó játékost (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
A magyar férfi vízilabda-bajnokság fináléjában és a bronzcsatán is megjelentek a Magyar Antidopping Csoport illetései, hogy mintavételre kérjék a válogatott pólósokat. A Nemzeti Sport úgy értesült, a Szeged–Honvéd bronzmérkőzésen az egyik játékos mintája pozitív lett.

„Folyamatban lévő ügyről van szó, ezért csak annyit mondhatok, hogy valóban így történt, van egy pozitív A-minta, ami viszont egyelőre nem minősül doppingvétségnek” – fogalmazott szűkszavúan a MACS vezetője, Tiszeker Ágnes, aki nem beszélhetett arról, ki és milyen szerrel produkált pozitív mintát.

Természetesen megkerestük a Magyar Vízilabda-szövetséget is, és Martin György elnök az érdeklődésünkre elmondta, hallottak az esetről, de mivel hivatalos, írásos értesítést még nem kaptak, nem mondana többet.

Az elnök hozzátette, ilyen esetekben a hivatalos értesítés megérkezését követően fel kell függeszteni az érintett játékjogát, s ki kell vizsgálni a pozitív minta körülményeit (ha kéri a sportoló, akkor a B-mintát is vizsgálják), majd a hozott döntést továbbítani kell a nemzetközi szövetségeknek.

Információink szerint a pozitív mintát a tizenkilenc fős olimpiai válogatott keret tagja, a szegedi Török Béla szolgáltatta.

 

 

Legfrissebb hírek

Női kézilabda NB I: a Győrt és az FTC-t is megbüntették a rangadón történtek miatt

Kézilabda
2 perce

Torna-vb: Mészáros Krisztofer nyolcadik egyéni összetettben

Torna
9 perce

Ifi BL: Fenyő Noah betalált, de a Frankfurt kilencgólos meccset bukott el

Légiósok
10 perce

Zach Thomas, a Dolphins NFL-legendája: Lenne-e kedvem a Miamiban játszani?! Yes, Sir!

Amerikai sportok
46 perce

Labdarúgás: hajrában szerzett góllal verték a bosnyákokat az U18-asok

Utánpótlássport
46 perce

Visszahívta Csák Levente elnököt a Magyar Síszövetség küldöttgyűlése

Téli sportok
58 perce

A tavalyi győztes nélkül rajtol a darts Eb, amelyen Littler világelső lehet

Egyéb egyéni
1 órája

MOB: terepszemle a Los Angeles-i olimpia helyszínein

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik