Itt van Amerika
ROSKA EMESE BOGLÁRKA 2020.06.20 12:54 Frissítve: 2020.06.20 12:54

Öntörvényű volt, és nem megvehető, sportdiplomataként tette, amit kellett

Játékosként főiskolai világbajnoki ezüstérmes, olimpiai kerettag volt Salamon Ferenc, aki játékvezetőként, majd elsősorban sportdiplomataként tett sokat a vízilabdáért: 28 évig volt a világszervezet, a FINA és 34 évig az európai szövetség, a LEN technikai bizottságának tagja, ma is a FINA mastersbizottságának aktív szereplője. A sportági Hírességek Csarnokának tagja, a Szent János Kórházban 62 éve dolgozó belgyógyász június 9-én lett 90 éves, de fittségét látva a Vári Attila által neki kívánt újabb 90 év sem elérhetetlen.

Salamon Ferencen nem fog az idő (Fotó: Földi Imre)

 

– Faragó Tamás mondta, hogy szép az, amikor megéri valaki azt a kort, amennyinek kinéz. Áldás ez a kilencven esztendő?     
– Nem is tudom, mikor mondta ezt először, talán Horkai Györgynek. Annyi mindent megéltem és tapasztaltam, hogy nem irigylem azokat, akiknek kevésbé kalandos élete volt. Van az a vicc, hogy mi a közös abban, aki dzsungelben lakik, ejtőernyőzik, tőzsdeügynök vagy Magyarországon él? Mindegyik szereti a kalandos életet. Átéltem a világháborút és még sok mindent – akinek sikerül, annak érdekes és izgalmas a visszaemlékezés.

– Szokott nosztalgiázni? 
– Nem, inkább az olvasmányaimban törekszem rá, próbálom a történelem nem a nyilvánosság előtt zajló részeit megismerni. Elcsábultam a televízióval, a gyerekeim rábeszéltek a Netflixre, van néhány abbahagyhatatlan sorozat, például a Kártyavár, A kijelölt túlélő, a Fauda vagy A Kominsky-módszer. Utóbbi főleg idősebb uraknak való, sok szó esik benne a prosztatáról...

– Ha mégis arra kérem, ugorjunk kissé vissza az időben...?     
– Bár a sport és a magánélet más, talán az egész életemre rányomta a bélyegét, hogy rettentően szegények voltunk. Ez meghatározó, másként állok a pénzhez, az életstílushoz, mint az, akinek nem kellett küzdenie a felszínen maradásért. Előfordult, hogy kilakoltatták a családunkat, mert nem tudtuk fizetni a lakbért, aztán jött a második világháború, átéltük Budapest ostromát. A sportból az első emlékem, hogy 1946-ban úszni kezdtem. Cserkész voltam, tüdőgyulladást kaptam, és a család egyik barátja azt javasolta, sportoljak. Elkerültem az MTK-ba, a Lukács uszodába Schlenker Antalhoz, a Szivar nevű edzőhöz. Úszni kezdtem, de két hét után meguntam, bezzeg rögtön átpártoltam, amikor megláttam, hogy valamivel arrébb labdáznak! Persze a vízilabdaedzésen is kellett úszni, a kétezres adagoknál azt játszottuk a társakkal, hogy minden forduló után bemondtunk egy város vagy híres ember nevét. Alig két évvel a kezdés után ob I-es játékos lettem az MTK-ban, részben mert szinte az egész csapat disszidált.

Játékos-pályafutása lezárása után játékvezetőként dolgozott (Fotó: Nemzeti Sport)

 

– Gondolta, hogy egész életére a vízilabdában ragad? 
– Nem, bár nem lepődtem meg, hiszen minden megvolt: srácok, balhé, lányok, az edzések előtti lábtenisz és a többi. Elsőre nem vettek fel, ám aztán a sportnak köszönhetően bekerültem az egyetemre. Eleve is kizárásos alapon választottam: rajzolni nem tudtam, a térlátásom rossz, matekból sem voltam jó, a jog nem érdekelt, maradt az orvosi pálya. Az első két év magolással telt, de aztán jó eredménnyel végeztem.

– Közben meg az egyik aranygenerációval játszott.     
– Óriási élmény volt. Az egyetemen is öntörvényű voltam, amíg a többiek Népszabadság-félórára jártak, én be sem tettem oda a lábam, és helyette edzettem.

– Megtehette büntetlenül?     
– Sportolóként igen, az élet hercege volt a sportoló. Puskás Ferenc találkozott egyszer Farkas Mihály honvédelmi miniszterrel, dumáltak, aztán Öcsi egyszer csak megszólalt: csillaga mindenkinek lehet, focizni én tudok. Óriási hátteret, sok ismeretséget, lehetőséget adott a sport.

– No meg sikereket, főiskolai vébéezüstöt.    
(Az asztalra koppint.) Az aranyérmet mi toltuk el, a fene egye meg! Azóta is bosszant. Persze vannak mérkőzések, amelyek most is örömmel jutnak eszembe, egyszer például az én gólommal nyertünk bajnokságot az MTK-val a Fradinak. Az Újpest és a Ferencváros harcolt a bajnoki címért 1956-ban, a gólarány döntött, ha mi lövünk kettőt-hármat a Dózsának, tizenöttel kellett volna nyernie. A Fradi kérte, hogy hajtsunk, a B-közép eljött a meccsünkre, így még nem zúgott a fradistáktól a „Hajrá, MTK!” A dózsások le is néztek minket, szóval nagy ünneplés kezdődött, amikor megszereztem a harmadik gólt. Emlékszem, a Hajósban, a torony felőli kapuba ejtettem Kun Gyuri kapus feje fölött. Az akkori világra meg jellemző, a jutalmunk vacsora volt az ÉDOSZ-klubban.

– Nagy spílernek számított?     
– Az MTK nem fizikai erővel, hanem ésszel, csapatként játszva vízilabdázott, és én illettem ebbe a stílusba. Szerencsére az edzőnk nem a mennyiségre, hanem a minőségre adott, így el tudtam végezni az orvosi egyetemet. Amúgy a sport miatt maradhattam Budapesten, hiszen akkortájt a kezdő orvosokat kikáderezték, engem Nyírturára küldtek volna. Ha így alakul, kipusztul a lakosság, mert mégis mit tud egy frissen végzett orvos? A sport révén kerültem előbb a budai járási tanácshoz, majd 1958-ban a Szent János Kórházba, ahol azóta folyamatosan, a mai napig dolgozom. A kórházban támogatják a munkámat, még most is, pedig az én koromban ez már nem gyakori. Arra viszont figyeltem, hogy ne keverjem a feladatokat, ne én legyek a vízilabdázók között a legjobb orvos, és az orvosok között a legjobb vízilabdázó.

A belgyógyász főorvos 62 éve dolgozik a Szent János Kórházban

 

– Játékvezetőként és sportdiplomataként tíz olimpián szerepelt.     
– És tettem meg a magyar válogatottért, amit csak kellett.

– Például amikor – ahogyan Csurka Gergely írja a Győzelemre születtek című könyvében – teljesítette Kemény Dénes szövetségi kapitány kérését, hogy Zeljko Klaric ne vezessen a csapatnak?     
– Igen, de akadt más is. A jugoszlávok elleni sydneyi olimpiai elődöntő előtt három órával sikerült lecseréltetni a bírót. Ha ez nem jön össze, nem biztos, hogy a válogatott aranyat nyer.

– Amolyan szürke eminenciás volt?     
– Sohasem voltam magamutogató. Nem is tudtam volna elintézni semmit, ha az vagyok. Többször próbáltak megvesztegetni, de nem hagytam. Mindig a válogatott érdekeit figyeltem, és ebből adódott konfliktus, mert a klubedzők is próbálkoztak, ám mértéket kellett tartani. Az orvosi szakma is sokat segített, hiszen a bizottsági elnökök, tagok közül sokan a betegeim voltak, így a formális kapcsolaton túl személyes is kialakult, sok mindenben segítettek.

Miután 1946-ban orvosi-baráti javaslatra úszni kezdett, az egész életét a medencék világában töltötte (Fotó: Földi Imre)

 

– Például?     
– Talán az egyik legfontosabb, amikor a kezdeményezésemre megváltoztattuk a FINA-szabályt. Az 1986-os madridi világbajnokságon gyalázatosan leszerepelt a csapat, kilencedik lett, és a korábbi rendszer szerint nem jutott volna ki az olimpiára – ezt nem hagyhattam! Változtattunk a szabályokon, az új szisztéma szerint selejtező vezetett a játékokra, amelyet a társaság megnyert. Egyébként azóta is csodálkozom azon, hogyan sikerült rábeszélni az amerikai elnököt erre, hiszen én a helyében nem akartam volna még egy erős riválist.

– Mértéktartó pragmatizmus jellemezte?     
– Nagy elismerés nem járt a háttérmunkáért, de sebaj, ez csak erősítette a véleményt, hogy támadhatatlan vagyok. Még egy sztori: a hetvenkettes olimpián nekem adták a Mexikó–Kuba mérkőzést, előbbinek akkor Markovits Kálmán, utóbbinak Laky Károly volt az edzője. Belépett az öltözőbe egy ismert magyar, hogy a mexikói elnök üzeni, ha az ő válogatottja jut tovább, ennyi meg ennyi ezer dollárt helyeznek nekem letétbe. Kiküldtem. Aztán jött velem szembe a nemzetközi bizottság kubai elnöke, mondván, ugye nem felejtem el, hogy mi is szocialista ország vagyunk? Jaj… Szerencsére problémamentesen le tudtam vezetni a mérkőzést, és senki sem kérdőjelezhette meg, még ha követtem is el hibát, korrekten fújtam. Rajki Bélától azt kaptam útravalóként – ő javasolt engem a LEN technikai bizottságába –, hogy mindig csak egyenesen. Kis hajlások persze belefértek, a válogatott érdekeit szem előtt tartottam, de tisztességesen tettem a dolgom, ezért is lehettem évtizedekig a LEN-ben is, meg a FINA-ban is bizottsági tag.

– Ez a szerepkör állt közel önhöz?     
– Sokkal inkább, mint a bíráskodás, azt nem szerettem. Előfordult, hogy egy rangadó előtt az egyik edző odalépett hozzám: Feri, vigyázz, az állásom függ ettől! Teljesen kész lettem. Nem szerettem fújni.

Salamon Ferencet 90. születésnapján Vári Attila, a Magyar Vízilabda-szövetség elnöke köszöntötte emlékplakettel és méretes pezsgősüveggel (Fotó: Földi Imre)

 

– Kárpótolta a tíz olimpia, hogy játékosként nem jött össze az ötkarikás szereplés?     
– Ötvenhat előtt olimpiai kerettag voltam, ám sérülés jött közbe, és más okok is közrejátszottak a kimaradásomban… Rettenetesen sajnálom, de ha olimpiát nyerek, nem ülök itt.

– Hogy érti?     
– Ha a győztes csapat tagja vagyok, valószínűleg kaptam volna egy segédorvosi állást valahol, és nem biztos, hogy elérem azt a pályán, amit sikerült. Nem bánom, hogy nem szereztem aranyérmet, mert a civil szakma sok mindenért kárpótolt.

– Elképesztő, milyen fitt és fiatalos, ám a születésnapi köszöntésén azt mondta: ha tudta volna, hogy ilyen sokáig él, jobban vigyáz magára. Ez mit jelent?     
– Ó, ez csak bonmot, csupán megjegyzés. Kellenek az ilyenek. Megvagyok, bár néhány éve már nem úszom.

– Olyan lendülettel beszél, hogy jöhet is a következő kilencven év, amennyit Vári Attila, a szövetség elnöke kívánt?     
(Nevet.) Ne szabjunk határ Isten kegyelmének.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2020. június 20-i lapszámában jelent meg.)

2020.07.09 21:30:05

Vízilabda BERTA MIHÁLY

ALAPVONAL. A Last Dance-t látva ezen és a végtelen akaraterőn kívül több összekötő kapocs nincs is az önnön szorgalmát a tehetség egy válfajaként értelmező, a csapathoz a szeretet és az összetartozás irányából közelítő Benedek és Jordan között.

2020.07.06 21:31:14

Vízilabda CSURKA GERGELY

A HARCOS ÚTJA, 8. RÉSZ. Tibor tanítványai rutinszerűen maradnak plusz 30-40 perceket az edzések után a vízben. Mert ezt látták a Mestertől.

2020.07.05 21:11:18

Vízilabda CSURKA GERGELY

A HARCOS ÚTJA, 7. RÉSZ. A vízilabdavilág egy félmosollyal nyugtázta: Kásásék nélkül most néhány évig nem kell számolni a magyarokkal.

2020.07.04 21:53:44

Vízilabda CSURKA GERGELY

A HARCOS ÚTJA, 6. RÉSZ. „Akkor nem is elsősorban örömet éreztem, hanem valami hatalmas, kimondhatatlanul nagy elégtételt.”

2020.07.03 19:55:55

Vízilabda CSURKA GERGELY

A HARCOS ÚTJA, 5. RÉSZ. Az 1999-es doppingügy sportpolitikai játszmába torkollott, és megfosztotta Benedek Tibort a vízilabdától.