Női vízilabda ob I: négy igazolást jelentett be az FTC

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.06.17. 14:09
null
Az FTC négy játékost jelentett be, ezzel teljes a csapat kerete a következő évadra (Fotó: fradi.hu)
Négy fiatal játékost igazolt a következő idényre az FTC-Telekom Waterpolo női együttese – számolt be a klub hivatalos honlapja. Madaras Norbert szakosztályelnök elmondása szerint a következő idényben a bajnoki címet veszi célba az együttes.

A korosztályos válogatottakban is bemutatkozó Jenei Kata Tatabányáról érkezik, ám nem lesz neki ismeretlen a közeg, hiszen az előző szezonban már kettős igazolással játszott az FTC ob I/b-s csapatában, ahol meggyőzte a vezetőséget remek hozzáállásával.

Kuna Szonja az elmúlt évben az Egyesült Államokban tanult, korábban a BVSC, illetve az UVSE erőssége volt, utóbbival ráadásul háromszor volt magyar bajnok, nyert LEN-kupát és BL-ezüstérmet. Ha jó teljesítményt nyújt a új csapatában, megnehezítheti a szövetségi kapitány, Bíró Attila dolgát a válogatott keretének kijelölésekor.

Valentin Kamillát a címvédő UVSE-től tudta átigazolni az FTC. A 19 éves center a magyar válogatott jövője lehet posztján. Szintén a zöld-fehérek egyik riválisától, Dunaújvárosból érkezik Vályi Vanda, aki már állandó kerettagnak számít a nemzeti együttesben, mellyel részt vett a 2019-es világbajnokságon, majd bronzérmet nyert a januári budapesti Európa-bajnokságon.

A fradi.hu emellett beszámolt a gyermeke születése után visszatérő Takács Vivienről, illetve három távozóról: Gémes Alexa, Huszti Dóra és Ráski Lilla is elbúcsúzik az FTC-től.

„Célunk az, hogy lépjünk feljebb és álljunk fel a dobogóra ebben az évben és a lehetőségek szerint döntőket játszunk. Azt hiszem, hogy közelebb is vagyunk hozzá, mint valaha voltunk” – mondta Madaras Norbert szakosztályelnök a klub honlapjának.

Legfrissebb hírek

Salzburgban is számolni kell Varga Barnabással

Európa-liga
2025.10.23. 07:40

Férfi vízilabda: a címvédő Ferencváros kiütéses győzelmet aratott Egerben

Vízilabda
2025.10.22. 21:31

Címvédésre készül a Ferencváros a vízilabda BL-ben

Vízilabda
2025.10.14. 11:44

Férfi vízi ob I: könnyed győzelemmel hangolt a BL-re a címvédő Ferencváros

Vízilabda
2025.10.11. 13:54

Ismét megnyerte a Ferencváros a férfi vízilabda Európai Szuperkupát!

Vízilabda
2025.10.08. 21:17

Csak szuper lehet – Patai Gergely jegyzete

Vízilabda
2025.10.07. 23:23

Őrült hajrá és döntetlen a Ferencváros és a Paks rangadóján

Labdarúgó NB I
2025.10.05. 18:30

Az FTC vízilabdázói 12 góllal verték a Fordham Egyetem csapatát

Vízilabda
2025.09.07. 14:17
Ezek is érdekelhetik