Női vízilabda: Európa-bajnok kiválóságunk gyermeket vár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.03. 13:37
null
Kisteleki Hanna (sárga sapkában) decemberre várja gyermeke születését (Fotó: Földi Imre)
Gyermeket vár Kisteleki Hanna, a magyar női vízilabda-válogatott Európa-bajnok játékosa, aki kimaradt a budapesti világbajnokságra készülő nemzeti csapat keretéből – számolt be róla a Magyar Vízilabda-szövetség (MVLSZ) hivatalos honlapja, a waterpolo.hu.

 

A 26 esztendős vízilabdázó a negyedik hónapban jár, de tervei szerint a szülés után a legmagasabb szinten folytatja majd a pályafutását, és szeretne ott lenni a tokiói olimpián.

„Kisbabát várok! – mondta boldogan Kisteleki Hanna, akinek párja Áts Bertalan, a válogatott kapusedzője. – Bercivel tavaly volt az esküvőnk, nagy álmunk volt a családalapítás. Hatalmas öröm, hogy így alakult az életem, maximálisan az anyaságra koncentrálok. A negyedik hónapban, a tizenhatodik hétnél tartunk, decemberre várjunk a gyermekünket. A következő nagy izgalom, hogy fiú lesz vagy lány, ha minden igaz, ennek a hétnek a végére ez is kiderül.”

A mögöttünk hagyott szezonban az UVSE-vel bajnokságot, Magyar Kupát és LEN-kupát nyerő Kisteleki Hanna nem tagadja, az esküvő után is sokat gondolt a világbajnokságra, ugyanakkor a családalapítás vágya mindent legyőzött.

„Annyira ott mocorgott bennem az anyaság kérdése, hogy úgy voltam, úgy voltunk vele, meglátjuk, miként alakul, mit hoz a sors. Huszonhat éves vagyok, eljött ennek az ideje, és most nagyon boldog vagyok! Reményeim szerint lesz még lehetőségem részt venni világbajnokságon.”

A magyar válogatottal tavaly Európa-bajnoki címet szerző Kisteleki Hanna úgy tervezi, hogy a szülés után a legmagasabb szinten folytatja a pályafutását.

„A következő szezon teljesen kimarad, ám ha minden rendben lesz, akkor áprilisban-májusban elkezdek egyénileg készülni, és 2018 szeptemberében visszatérek a bajnokságba. Most is lejárok úszni, hiányzik a játék, hiszen nagyon szeretem a vízilabdát. Szeretnék még olyan sikereknek a részese lenni, amelyeket már megéltem a lányokkal. Ha a tokiói olimpiát veszem, ami természetesen nagy cél, akkor azt hiszem, tökéletes az időzítés, lesz majd egy-két évem visszarázódni” – zárta mondandóját a balkezes szélső.

A NŐI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT VB-KERETE
Kapusok: Gangl Edina, Kasó Orsolya
Mezőnyjátékosok: Antal Dóra, Bujka Barbara, Czigány Dóra, Csabai Dóra, Gurisatti Gréta, Illés Anna, Keszthelyi Rita, Szilágyi Dorottya, Szücs Gabriella, Takács Orsolya, Tóth Ildikó

A NŐI VÍZILABDATORNA CSOPORTJAI
A-csoport:
Olaszország, Brazília, Kanada, Kína
B-csoport:
Új-Zéland, Dél-Afrika, Spanyolország, Egyesült Államok
C-csoport:
Japán, Hollandia, MAGYARORSZÁG, Franciaország
D-csoport:
Ausztrália, Oroszország, Kazahsztán, Görögország

JÚLIUS 16., VASÁRNAP
9.30: Olaszország–Kanada
10.50: Brazília–Kína
12.10: Új-Zéland–Spanyolország
13.30: Dél-Afrika–Egyesült Államok
17.30: Ausztrália–Kazahsztán
18.50: Hollandia–Franciaország
20.10: Japán–MAGYARORSZÁG
21.30: Oroszország–Görögország

JÚLIUS 18., KEDD
9.30: Egyesült Államok–Spanyolország
10.50: Új-Zéland–Dél-Afrika
12.10: Kína–Kanada
13.30: Japán–Hollandia
17.30: Görögország–Kazahsztán
18.50: Ausztrália–Oroszország
20.10: Franciaország–MAGYARORSZÁG
21.30: Olaszország–Brazília

JÚLIUS 20., CSÜTÖRTÖK
9.30: Japán–Franciaország
10.50: Új-Zéland–Egyesült Államok
12.10: Ausztrália–Görögország
13.30: Oroszország–Kazahsztán
17.30: Olaszország–Kína
18.50: Brazília–Kanada
20.10: Hollandia–MAGYARORSZÁG
21.30: Dél-Afrika–Spanyolország

JÚLIUS 22., SZOMBAT
Helyosztók
10.30: A4–B4 (H1)
12.00: C4–D4 (H2)
A negyeddöntőbe jutásért
17.30: A2–B3 (NJ1)
19.00: A3–B2 (NJ2)
20.30: C2–D3 (NJ3)
22.00: C3–D2 (NJ4)

JÚLIUS 24., HÉTFŐ
Helyosztók
9.30: H1 vesztese–H2 vesztese (H3)
10.50: H1 győztese–H2 győztese (H4)
12.10: NJ1 vesztese–NJ3 vesztese (H5)
13.30: NJ2 vesztese–NJ4 vesztese (H6)
Negyeddöntő
14.50: A-csoport győztese–NJ3 győztese (N1)
16.10: B-csoport győztese–NJ4 győztese (N2)
20.30: C-csoport győztese–NJ1 győztese (N3)
22.00: D-csoport győztese–NJ2 győztese(N4)

JÚLIUS 26., SZERDA
Helyosztók
10.30: H5 vesztese–H6 vesztese
12.00: H5 győztese–H6 győztese
13.30: N1 vesztese–N2 vesztese (H7)
15.00: N3 vesztese–N4 vesztese (H8)
Elődöntő
20.30: N1 győztese–N2 győztese (E1)
22.00: N3 győztese–N4 győztese (E2)

JÚLIUS 28., PÉNTEK
A hetedik helyért

12.00: H7 vesztese–H8 vesztese
Az ötödik helyért

13.30: H7 győztese–H8 győztese
A harmadik helyért

15.00: az elődöntő vesztesei
Döntő

20.30: az elődöntő győztesei

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik