Női vízilabda Eb: Bíró Attila kihirdette 19 fős bő keretét

MTI MTIMTI MTI
2019.12.09. 19:43
null
Keszthelyi Rita bekerült a 19 fős bő keretbe (Fotó: Török Attila)
Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette a januári, budapesti Európa-bajnokságra készülő 19 tagú keretét.

 

A magyar szövetség oldalán hétfőn megjelent névsorból kerül majd ki az a 13 játékos, aki ott lehet a Duna Arénában a január 12. és 26. közötti kontinensviadalon.

„Azt a tizenkilenc játékost hívtam meg, akinek reális esélye van bekerülni az Európa-bajnoki tizenhármas csapatba. Sok vízi edzés és kondicionális tréning szerepel a programban, mindent megcsinálunk, ami ebbe a három hétbe belefér” – fogalmazott a szakember.

A keret kedden, napi két edzéssel kezdi meg a közös munkát. A szövetségi kapitány hozzátette: az ünnepek „kivonásával” minden idők legrövidebb felkészülése vár az együttesre. Öt hivatalos mérkőzést játszanak az Eb-rajtig: Oroszországban és Görögországban világliga-összecsapás vár rájuk, január elején pedig Dunaújvárosban szerepelnek egy nemzetközi tornán.

A MAGYAR NŐI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT BŐ KERETE
Kapusok:
Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (FTC), Magyari Alda (Eger)
Mezőnyjátékosok: Antal Dóra (UVSE), Csabai Dóra (FTC), Faragó Kamilla (UVSE), Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Gyöngyössy Anikó (BVSC), Horváth Brigitta (Dunaújváros), Illés Anna (FTC), Keszthelyi Rita (UVSE), Leimeter Dóra (BVSC), Máté Zsuzsanna (FTC), Parkes Rebecca (UVSE), Rybanska Natasa (UVSE), Szilágyi Dorottya (Eger), Szücs Gabriella (UVSE), Vályi Vanda (Dunaújváros)

A VÁLOGATOTT DECEMBERI-JANUÁRI PROGRAMJA
december 17.:
Oroszország–Magyarország – világliga-selejtező
december 23.: Görögország–Magyarország – világliga-selejtező
január 4–6.: felkészülési torna, Dunaújváros (Magyarország, Görögország, Franciaország, Kína)

Legfrissebb hírek

Elkészült a vízilabda-világkupa csoportbeosztása, a regnáló olimpiai bajnokot kapták a magyarok

Vízilabda
2026.02.20. 18:27

Cseh Sándor: Eljutni valahová sem könnyű, ott maradni nehezebb

Vízilabda
2026.02.11. 09:21

Golopencza Szonja a Nemzeti Sportrádióban: az Eb-ezüst a visszaigazolás, hogy ezt kell csinálnom

Vízilabda
2026.02.10. 21:15

Golopencza Szonja: Az elődöntőket megtanultuk az elmúlt másfél évben, most már jöhetnek a döntők!

Vízilabda
2026.02.10. 14:39

Cseh Sándor: Hogy mi elsők szeretnénk lenni, azt a mércét mi magunknak állítottuk fel

Vízilabda
2026.02.10. 09:27

Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

Vízilabda
2026.02.07. 08:08

Olvasóinknál Neszmély Boglárka volt a mieink legjobbja a női vízilabda Európa-bajnokságon

Vízilabda
2026.02.06. 14:36

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
2026.02.05. 23:48
Ezek is érdekelhetik