Női vízi ob I: megvan a harmadik is, bajnok az UVSE

Vágólapra másolva!
2016.05.14. 21:53
null
ÖsszekovÁtsolt bajnokcsapat... (Fotók: Koncz György)
A női vízilabda ob I döntőjének harmadik mérkőzésén az UVSE ötméteresekkel legyőzte a Dunaújvárost, így 3–0-ra megnyerte az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharcot.

A mérkőzés elején úgy tűnt, az újvárosiak csak azért érkeztek a fővárosba, hogy asszisztáljanak a hazaiak címvédéséhez. Az első negyedben a támadásban hatástalan vendégek háromgólos hátrányba kerültek: Kuna Szonja kettő, míg Keszthelyi Rita egy góllal szomorította az ellenfelet.

Aztán belemelegedett a mérkőzésbe az Újváros is, bár ez csak arra volt elég, hogy ne növekedjen a hátránya. Az UVSE továbbra is kézben tartotta az összecsapást. Az egyaránt Európa-bajnok Keszthelyi és Csabai Dóra góljával a nagyszünetben már ötnél tartott a címvédő. A harmadik negyed elején pedig Tóth Ildikó (szintén belgrádi győztes!) találata már 6–2-es vezetést jelentett Áts Bertalan csapatának.

Aztán valahogy csak visszajött a mérkőzésbe az újvárosi együttes. Menczinger Kata kettőt is vállalt a felzárkózásból.

Csabai Dóra (szemben) és az UVSE ezúttal izgalmas meccsen nyert
Csabai Dóra (szemben) és az UVSE ezúttal izgalmas meccsen nyert

Két és fél perccel a vége előtt még így is kettővel vezetett az UVSE, de a hajrában többször is hibázott, Brávik Fruzsina és Szilágyi Dorottya góljának köszönhetően ikszre mentette a rendes játékidőt a Dunaújváros. 8–8

Ráadásul az első ötméterest az UVSE rontotta el: a változatosság kedvéért szintén Európa-bajnok Szűcs Gabriella hibázott, a másik oldalon azonban később Szilágyi és Horváth Brigitta is megtette ezt.

Az UVSE így megvédte bajnoki címét.

NŐI VÍZILABDA OB I
DÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
UVSE–DUE–MAARSK GRAPHICS 8–8 (3–0, 2–2, 2–2, 1–4)
– ötméteresekkel 4–2
Hajós uszoda, 500 néző. Vezette: Kun, Birri
UVSE: GANGL – Antal 1, Keszthelyi 2, Csabai 1, TÓTH I. 1, Szücs G. 1, Kövesdi. Csere: Takács V., KUNA SZ. 2, Hertzka O.
DUNAÚJVÁROS: Kasó – Somhegyi, Garda 1, MENCZINGER K. 3, Gurisatti, SZILÁGYI D. 2, Horváth B. Csere: Vályi V.1, Vályi F., Brávik F. 1, Ziegler, Mchunu
Gól – emberelőnyből: 11/1, ill. 8/3
Gól – ötméteresből: 2/1, ill. –
Kipontozódott: Garda (26. p.), Somhegyi (32. p.)
MESTERMÉRLEG
ÁTS BERTALAN, az UVSE edzője:
– A csapattól elvárható volt a bajnoki cím, és nagyon szépen meg is dolgozott érte. Nemes ellenfél volt a Dunaújváros, elismerés illeti. Ahogyan saját csapatomat is, illetve köszönöm a vezetőknek is ezt az évet. A lányok a hősök, őket kell most ünnepelni, nagy dolog, hogy veretlenül nyertünk bajnoki címet és a kupában is elsők lettünk. Nagyon boldog vagyok.
MIHÓK ATTILA, a Dunaújváros edzője: – Annak ellenére, hogy az egész szezont nézve most sikerült a négy negyed alatt a legjobb eredményt elérni az UVSE ellen, azt kell mondanom, hogy nem játszottunk jól. Nagy előnyt adtunk az ellenfélnek, indokolatlanul sokat hibáztunk hátul, és nem találtuk meg elöl a zóna ellenszerét. A negyedik negyedre vissza tudtunk kapaszkodni, de úgy tűnik, az ötmétereseknél kevés volt a hit és az önbizalom. Közel voltunk, mégsem sikerült, szomorúak vagyunk.
Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–0

A bajnokcsapat: UVSE (Antal Dóra, Aranyi Réka, Csabai Dóra, Gangl Edina, Gerendás Matilda, Hertzka Orsolya, Keszthelyi Rita, Kiss Eszter Lara, Kisteleki Hanna, Koncsag Krisztina, Kövesdi Vivien, Kuna Szonja, Mucsi Anna Mandula, Szücs Gabriella, Takács Vivien, Tóth Ildikó, Vogt Vivien. Edző: Áts Bertalan)

További sorrend: 2. Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics, 3. BVSC Wáberer Hungária-Zugló, 4. Hungerit-Szentes, 5. ZF-Eger-EKF, 6. Szegedi Vízmű-Taylor & Nash-Szegedi Egyetem, 7. Tatabánya, 8. UVSE-Margitsziget, 9. Kópé-ÚVSE, 10. Kecskemét

A bajnokság legjobb kapusa: Gangl Edina (UVSE).
A bajnokság legjobb játékosa: Keszthelyi Rita (UVSE)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik