Női vízi ob I: az UVSE simán legyőzte a Ferencvárost

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2018.04.07. 21:44
Rendkívül sima sikerrel kezdte a két győzelemig tartó elődöntőt az UVSE a női vízilabda ob I-ben.

Amilyen felfokozott hangulatú, feszült mérkőzést hozott a Dunaújváros–BVSC női vízilabda-bajnoki elődöntő második felvonása pénteken – amelyen kemény csatában egyenlítettek a fővárosiak –, olyan csendes, izgalommentes találkozóval indult az UVSE–FTC párharc a Hajós uszodában. Persze tudható volt, bravúrra lenne szükségük a zöld-fehéreknek ahhoz, hogy megszorongassák a címvédőt, ám az első felvonás végképp egyoldalú játékot hozott.

Szücs Gabriella 19 másodperc alatt betalált a válogatottbeli társ Kasó Orsolyának, s a ferencvárosiak már ekkor belőhették, mi vár rájuk. Az UVSE határozottan védekezett, nem hagyta élni centerben az egyébként gólveszélyes Bujka Barbarát, a zöld-fehéreknek pedig semmi sem jött be az eleve bátortalan – az UVSE által ráadásul igencsak elbizonytalanított – támadójátékban.

A betegség miatt Maggie Steffenst nélkülöző lila-sárgák 11–4-es sikerrel szereztek vezetést a két nyert meccsig tartó párharcban.

NŐI VÍZILABDA OB I
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
UVSE–FTC 11–4 (4–2, 2–0, 3–0, 2–2)
Hajós uszoda, 250
néző. V: Rubos, Bereczki
UVSE: GANGL – Parkes, Takács V. 1, Keszthelyi 1, Sevenich 1, SZÜCS 4, CSABAI 3. Csere: Pap Mónika, Gyárfás D. 1, Pap Médea, Kiss E., Mucsy. Edző: Benczur Márton
FTC: Kasó – Huszti, Illés H., Kisteleki H., Bujka 1, Kövesdi 1, Kövér Kis. Csere: Gerendás M. 1, Vogt, V, Ármai, Gémes A. 1. Edző: Béres Gergely
Gól – emberelőnyből: 7/2, ill. 7/1
Gól – kettős emberelőnyből: 2/0, ill. –
Gól – ötméteresből: 1/0, ill. –
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1–0 az UVSE javára
MESTERMÉRLEG
Benczur Márton:
– A jó védekezés adta meg az alapot, kiegészítve a világ legjobb kapusával, Gangl Edinával. Büszke vagyok a lányokra, de a Ferencváros jóval erősebb csapat, mint amit az eredmény mutat. Miután ez két nyert meccsig tartó párharc, nincs jelentősége, ki mennyivel kap ki, a Népligetben sokkal nehezebb összecsapásra számítok, és nekünk az Euroliga négyes döntője miatt fontos, hogy két mérkőzésen lezárjuk a párharcot.
Béres Gergely: – Ezen a találkozón a támadójátékunk nem működött, ennek tudható be, hogy tulajdonképpen simán nyert az UVSE. Változtatnunk kell, bátrabban kell támadnunk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik