Női vízi LEN-kupa: Imperiában száll vízbe a Szentes

Vágólapra másolva!
2015.03.25. 15:32
Az olaszországi Imperiában lesz a női vízilabda LEN-kupa áprilisi négyes döntője, amelyben a Hungerit-Szentes is érdekelt.




A tornának sokáig nem volt színhelye, a hazai sportági szövetség, az MVLSZ szerdán közölte, hogy az itáliai város lesz a házigazdája az április 10-én és 11-én esedékes Final Fournak.


A tornának sokáig nem volt színhelye, a hazai sportági szövetség, az MVLSZ szerdán közölte, hogy az itáliai város lesz a házigazdája az április 10-én és 11-én esedékes Final Fournak.

A magyar bajnoki címvédő az első számú európai sorozat, az Euroliga negyeddöntős párharcainak egyik veszteseként került át a LEN-kupa négyes döntőjébe. A saját párjában győztes másik magyar együttes, az UVSE-Centrál az Euroliga legjobb négy csapata közé került; itt a Final Fourt Athénban rendezik meg április 24–25-én.

A Szentes már az elődöntőben jelentős akadályba ütközik, mivel az Imperiát kapta a döntőbe jutásért, amely otthont ad az eseménynek, ráadásul az olasz klubcsapatban játszik Stieber Mercedes, a magyar válogatottal világ- és Európa-bajnokságot nyert pólós is. A négyes döntő másik két tagja a görög Vuliagmeni és az olasz Plebiscito Padova.

NŐI VÍZILABDA, LEN-KUPA
A FINAL FOUR MENETRENDJE

Elődöntő, április 10.
Plebiscito Padova (olasz)–Vuliagmeni (görög)
Hungerit-Szentesi VK–Imperia (olasz)
Másnap a két győztes vívja a döntőt, a két vesztes pedig a bronzmeccsen száll medencébe.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik