Női vízi: első nemzetközi kupáját nyerte a válogatott center

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.07. 10:59
Görög győzelem született a női vízilabda LEN–kupában, az Olympiakosz sikeréből döntő részt vállalt a magyar center, Bujka Barbara, akinek ez volt az első nemzetközi kupagyőzelme.
„Azzal a játékkal, amelyet az elődöntőben nyújtottunk, Európa minden csapata ellen győztesen szálltunk volna ki a medencéből” – idézte az Olympiakosz edzőjét a görög együttes magyar légiósa. – Nagyon készültünk a Kirisi ellen, mert szokták mondani, hogy a fináléba jutni sokszor nehezebb, mint ott nyerni, és ezzel együtt tudok érteni. Aki látta a mi elődöntőnket, csak ámult–bámult, tényleg jók voltunk, a döntő pedig tipikus olaszos meccs volt remek színészi alakításokkal és bűn rossz játékvezetéssel. Sajnos a spanyol bíró, Xavier Buch teljesítményét nem tudom szép jelzőkkel illetni, engem is kiállított, bár ez nekünk inkább lökést adott, viszont az ő célja nem ez lehetett…”Bujka az elődöntőben, majd a fináléban is két–két gólt szerzett, és saját bevallása szerint nem játszott rosszul, bár úgy érzi, azért lehetett volna jobb is. Mert mindig lehet min javítani.Merész András szövetségi kapitány említette, hogy Bujka lehet az utolsó csatlakozó a női válogatotthoz, mert sokáig tart a görög bajnokság.„Most két napig nyaralni fogok, az egészen biztos, méghozzá a családommal Németországban. Muszáj egy kis pihenő, mert tényleg hosszú a görög bajokság, de nagyon remélem, azt is megnyerjük.”NŐI VÍZILABDA LEN-KUPA, NÉGYES DÖNTŐ
DÖNTŐ
DÖNTŐ

Olympiakosz Pireusz (görög)–NGM Firenze Pallanuoto (olasz) 10–9 (2–0, 3–4, 1–2, 4–3)
A 3. HELYÉRT
Kinef Kirisi (orosz)–Ugra Hanti-Manszijszk (orosz) 8–20 (2–5, 1–4, 2–6, 3–5)
ELŐDÖNTŐ
Olympiakosz Pireusz (görög)–Kinef Kirisi (orosz) 8–5 (2–3, 1–0, 2–1, 3–1)
NGM Firenze Pallanuoto (olasz)–Ugra Hanti-Manszijszk (orosz) 15–10 (4–2, 3–3, 4–4, 4–1)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik