Női vízi Ek: utolsó lett a magyar csapat a hatos döntőben

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2018.03.23. 19:53
null
Szilágyi Dorottya a hatos döntőben (Fotó: MTI)
A magyar női vízilabda-válogatott kikapott Olaszország csapatától az Európa-kupa spanyolországi hatos döntőjének helyosztóján, így az utolsó helyen végzett.

 

Az első alkalommal kiírt Európa-kupa hatos döntőjének pénteki, második napján az átalakulóban levő magyar együttes – miután a csütörtöki nyitányon vereséget szenvedett az oroszoktól – csak az ötödik helyért szállhatott vízbe az olaszok ellen, akik az első napon a hollandokkal szemben maradtak alul.

Az itáliaiak kezdtek jobban, az első nyolc percben háromszor is bevették Bíró Attila szövetségi kapitány alakulatának kapuját, míg magyar részről csak egyszer érkezett érdemi válasz (3–1). A folytatásban a felek kölcsönösen számos lehetőséget puskáztak el, így a ritkaságszámba menő 0–0-val zárták a második negyedet.

A nagyszünet után viszont a második magyar akció már gólt hozott: a megúszó csapatkapitány, Keszthelyi Rita volt eredményes. Ugyanő egyenlíthetett volna, ám pattintott lövése a kapufán csattant, az olaszok viszont nem hibáztak, sőt egy büntetővel 5–2 lett az állás a javukra. Aztán Gurisatti Gréta lövése kötött ki jó helyen, majd Keszthelyié, s egy gólra felzárkózott a magyar együttes.

Olasz találattal indult a befejező játékrész, Gurisatti két ízben is látványos csavargóllal válaszolt, egyenlíteni azonban nem sikerült, 7–6-os vereség és hatodik hely lett a hatos döntő vége.

A magyar válogatott nem utazik haza, ugyanis kedden a világbajnoki ezüstérmes spanyolokkal játszik a világligában, ugyancsak Pontevedrában.

NŐI VÍZILABDA EURÓPA-KUPA, HATOS DÖNTŐ
AZ 5. HELYÉRT
OLASZORSZÁG–MAGYARORSZÁG 7–6 (3–1, 0–0, 2–3, 2–2)
Pontevedra.
V: Dutilh-Dumas (holland), Ortega (spanyol)
OLASZORSZÁG: Gorlero – Garibotti 1, Tabani, Emmolo 1, Aiello, Queirolo, Bianconi 5. Csere: Dario, Picozzi, Palmieri, Cotti, Avegno. Szövetségi kapitány: Fabio Conti
MAGYARORSZÁG: Kasó – Keszthelyi 2, Szücs G., Tóth-Csabai, Parkes 1, Leimeter, Szilágyi D. Csere: Kuna, Gurisatti 3, Horváth B., Gyöngyössy, Garda. Szövetségi kapitány: Bíró Attila
Gól – emberelőnyből: 4/1, ill. 6/2
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. –
MESTERMÉRLEG
Bíró Attila:
– Az első két negyedben nem voltak elég jók a lövéseink, aztán a találkozó második felében – akárcsak egy nappal korábban – „visszajöttünk" a mérkőzésbe. Volt esélyünk az egyenlítésre, de egy-két bizonytalanság miatt ez meghiúsult. Több játékos, aki eddig jól teljesített, az idegen környezetben és a más felfogású játékvezetés mellett egyszerűen csődöt mondott, taktikailag és mentálisan is többet várok ennél. Készülünk a keddi világligameccsre, remélem, akkor több sikerélményben lesz részünk.

ELŐDÖNTŐ
Görögország–Hollandia 8–6 (2–3, 3–0, 2–0, 1–3)
Oroszország–Spanyolország 9–8 (2–2, 4–2, 2–3, 1–1)

A SZOMBATI PROGRAM
A 3. helyért: Spanyolország–Hollandia 12.00
Döntő: Oroszország–Görögország 14.00

Legfrissebb hírek

Győzelemmel zárta a selejtezőt a III. Kerület

Vízilabda
2025.10.18. 23:00

Magyarország második az EA vízilabda-ranglistáján

Vízilabda
2025.10.17. 21:20

Különleges foglalkozást tart Cseh Sándor, a női vízlabda-válogatott kapitánya

Vízilabda
2025.10.14. 09:45

Bujka Barbara edzősködik, viszont a játékkal sem hagyott fel     

Vízilabda
2025.10.02. 11:16

Női vízilabda BL-selejtező: négygólos hátrányból fordított, főtáblás az Eger

Vízilabda
2025.09.28. 10:51

Női vízilabda BL-selejtező: egy furcsa kizárás után szétlövésben nyert az Eger

Vízilabda
2025.09.27. 13:39

Szolnokon lesz a női vízilabda-válogatott következő összetartása

Vízilabda
2025.09.26. 13:17

Sike József „szabadúszóként” folytatta volna, mégis élcsapatot irányít

Vízilabda
2025.09.23. 13:37
Ezek is érdekelhetik