Negyedszer is vesztett az Eger

Vágólapra másolva!
2011.01.08. 16:58
null
Aaron Feltham (fehérben) gólt ugyan szerzett, de az Eger ezúttal sem örülhetett (Fotó: Szabó Miklós – archív)
Címkék
A férfi vízilabda Euroliga D-csoportjában a ZF Eger 7–4-es vereséget szenvedett a Varga Dániellel és Dénessel felálló horvát Primorje Rijeka otthonában. Gerendás György együttese mind a négy eddigi mérkőzését elveszítette.

 

Nem sikerült túl jól az ősz az Eger számára. Gerendás György csapata az Euroliga D-csoportjában az ezt megelőző három mérkőzéséből három vereséggel állt, és a Magyar Kupát sem sikerült elhódítania.

Ezúttal a Varga Dániellel és Varga Dénessel felálló, a két ünnep között a Pro Reccóval közösen készülő Primorje Rijeka volt az ellenfél, amelytől hazai pályán 11–6-ra kaptak ki Hegedüs Gáborék.

Az első negyedben Kevin Graham szerzett vezetést emberelőnyből az Egernek, aztán a Rijeka fórból egyenlített, majd a vezetést is átvette egy gyors kontratámadást követően. Bundschuh Erik távoli bombájával egalizált, így az első negyed után 2–2 állt az eredményjelzőn.

A második negyedben mindkét Varga gólt szerzett, míg a magyar csapatból csak Aaron Felthamnek sikerült betalálnia, így a félidőben egy góllal a Rijeka vezetett (4–3).

A harmadik játékrészben növelték előnyüket a horvátok, és bár az Eger több emberelőnyt is kapott, Kis Gáborék nem tudtak élni a lehetőségekkel. 6–3-as rijekai vezetésnél ötméterest ítélt a játékvezető a mieink javára, amelyet Kovács Gábor értékesített, így kétgólos hátrányból várhatta a magyar csapat a negyedik negyedet (6–4).

Érdekes, hogy amíg a hazai pályán szereplő Rijeka három negyed alatt a hét emberelőnyéből ötöt kihasznált, addig az Eger a számára megítélt kilenc fórból mindössze hármat értékesített.

Az utolsó negyedben egy kettős emberhátrányt sikerült kivédekeznie az Egernek, de az előnyökkel továbbra is hadilábon állt a csapat, egy horvát megúszást követően pedig kialakult a 7–4-es végeredmény. Ezzel az Eger a negyedik Euroliga-mérkőzésén a negyedik vereségét szenvedte el.

 
FÉRFI VÍZILABDA EUROLIGA 
D-CSOPORT, 4.FORDULÓ
Primorje Rijeka – ZF-Eger 7-4 (2-2, 2-1, 2-1, 1-0)
Rijeka 1200 néző. Játékvezetők: Birakisz (görög), Taylan (török)
PRIMORJE: CAR - Glavan, Varga Dénes 1 (1), Paskvalin 1, VARGA DÁNIEL 2 (2), BARAC  1 (1), GARCIA 1 (1). Cs.: Krapic 1, Tiskivski,  Jelaca  Beltrame , Frankovic , Brala. Edző: Zoran Roje.
EGER: SZÉCSI - Graham 1 (1) , Biros, BUNDSCHUH  1, Kis G., Hosnyánszky , Hegedüs . Cs.: Binder, Feltham 1 (1), Varga Zs., Kovács G. 1, Sántavy, Kotszidisz. Edző: Gerendás György, Tóth Kálmán.
Emberelőny/gól: 12/5/, ill. 11/2 + 4 perces előny/0 gól .
Ötméteresből: - , ill. 1/1
Kipontozódott: Krapic (31.), Hegedüs 30, Varga Zs. (31).
Kiállítva: Jelaca (24.), ütésért végleg cserével
MESTERMÉRLEG
Zoran Roje: - Összeszedett, jó teljesítményt nyújtottunk. Sikeresen vészeltük át a négyperces emberhátrányt is, nagy teljesítmény, hogy ellenfelünk nem talált be kapunkba ebben a periódusban. Az Egert már letudtuk, a JUG barcelonai győzelmével a két horvát csapat egyértelmű esélyessé lépett elő a továbbjutást illetően. A következő mérkőzésen Barcelonában kiharcolhatjuk a nyolc közé kerülést.
Gerendás György: - Szemben az egrievel, ez legalább élvezhetőbb mérkőzés volt. A hibák száma nem a játékban, hanem az emberfóros helyzeteinknél történtek. Hat-hét kapott góllal ezzel a jó ellenféllel szemben lejátszani egy meccset jó teljesítmény. Az előnyök kihasználásában kell javulnunk. A 4 perces lehetőségnél már sajnos nem volt időkérési lehetőségem. Végre egy jó meccset játszottunk. Összeségében tekintve az eredménytől függetlenül ez volt a legszimpatikusabb Euroliga meccsünk, A folytatásban szurkolok a  Rijekának.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik