Négy gól az első 3 negyedben, majd Szeged-siker

Vágólapra másolva!
2012.10.24. 20:46
null
A Szeged végül elhomályosította a Szolnokot (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
A Szeged két góllal győzött a Szolnok ellen a férfi vízilabda ob I 3. fordulójának (s talán a szezon eddigi legnagyobb…) rangadóján, amelyet szerda este rendeztek a csongrádi fővárosban.

 

Az ebben a szezonban bajnoki álmokat dédelgető csapatok találkozóját telt ház, azaz négyszáz ember előtt rendezték meg az Újszegedi sportuszodában. A legutóbb bronzérmes hazaiak rajtoltak jobban (1–0, 2–1) az előző pontvadászatban hatodik, a mostani szezonra azonban jelentősen megerősödött Szolnokkal szemben, amelynek kispadjára vezetőedzőként visszatért Kovács István, aki idén nyárig a román válogatottat irányította.

A folytatásban ledolgozta minimális hátrányát (2–2) a vendégegyüttes, de a gólban addig sem gazdag meccsen ezzel „be is állt” az eredmény: a szünetig már kölcsönösen érintetlenek maradtak a hálók.

A Tisza-parti klubcsapatok összecsapásán a harmadik játékrészben is remek védekezőmunka társult a gyenge támadójátékhoz mindkét oldalon, ennélfogva ebben a nyolc percben – szokatlan módon – egyetlen találat sem esett.

Az utolsó játékrészben aztán annál több: négyet a szegediek, kettőt a szolnokiak szereztek, így eredményesebb végjátékuknak köszönhetően a hazaiak 6–4-re megnyerték a rangadót.

3. FORDULÓ
A-HÍD-SZEGED–SZOLNOKI DÓZSA-KÖZGÉP 6–4 (2–1, 0–1, 0–0, 4–2)
Szeged, 400 néző. Vezette: Székely Balázs, Juhász Gy.
SZEGED: BAKSA – Hegedüs G., Szivós 1, Decker Á., MOLNÁR T. 1, YOUNGER 1 Kiss Cs. 1 Csere: KAYES 1, Varga P., Somogyi 1, Juhász Zs.
SZOLNOK: DECKER A. –Pásztor 1, Negrean, Alekszics, KIS G. 1, Hosnyánszky, GOCICS 2 Csere: Marnitz G., R. Georgescu, Nyéki, Kovács O., Vörös, Hangay Z.
Gól – emberelőnyből: 5/2, ill. 7/2
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –
MESTERMÉRLEG
VINCZE BALÁZS, a Szeged edzője: – Mind a két csapat kiválóan védekezett, szerencsére a végén tudtunk, elsősorban ugye a játékosok tudtak olyan egyéni teljesítményeket mutatni, amellyel el tudtuk dönteni a mérkőzést. Hátul pedig ugyanolyan, vagy majdnem ugyanolyan zártak tudtunk maradni, mint az azt megelőző három negyedben.
KOVÁCS ISTVÁN, a Szolnok szakmai igazgatója: – A Szeged és a Szolnok is nagyon jól védekezett. Három negyeden keresztül kevesebb volt, mint az utolsóban. Nem volt semmi gond a játékvezetővel, csak feltenném a kérdést, ha valaki szoros emberfogást védekezik végig, akkor az utolsó támadásban a Kiss Csaba, aki a gólt lőtte, hogyan kerülhet szabályosan másfél testhossz előnybe? Ennek ellenére gratulálok a Szegednek, jó meccset játszottunk, ki lehet kapni Szegeden, még ha nem is azért jöttünk, hogy kikapjunk.
KALO-MÉH SZENTESI CS&K–TEVA VASAS 6–11 (1–2, 1–4, 3–3, 1–2)
Szentes, 300 néző. V: Marosvári, Madarasi
SZENTES: HORVÁTH A. – Józsa 1, Tóth Z. 1, Tóth P. 1, Nagy M. 1, Németh 1, Szabó Z. Cs: HORVÁTH T. (kapus), Hegedűs B. 1, Pellei, Regős Á., Werner R., Szabó L., Bálint. Edző: Lukács Dénes
VASAS: Nagy V. – Brguljan 2, KATONÁS 2, Angyal 1, VÁMOS 3, OELER 3, Hárai. Cs: Csapó M., Fazekas, Hőna, Takács, Steinmetz Á. Edző: Földi László
Gól – emberelőnyből: 7/1, ill. 10/5
Gól – ötméteresből: 2/1, ill. 1/0
MESTERMÉRLEG
Lukács Dénes: Elégedett vagyok a mai játékunkkal, a mai mérkőzésen debütáló Werner Ricsinek (15 éves) hosszú és sikeres pályafutást kívánunk.
Földi László: – Nagyon vártuk már, hogy végre tétmeccset játszhassunk, apróbb hibáinkat még javítanunk kell.
ZF-EGER–OSC 22–3 (4–1, 7–0, 5–2, 6–0)
Eger, 200 néző. V.: Molnár Péter, Dodog Szabolcs.
EGER: SZÉCSI – GRAHAM 3, GÓR_NAGY 3, Bundschuh 1, Kovács G., Salamon 2, BÁTORI 3. Cs.: Gerritse 2, Mezei, Varga Zs. 2, SEMAN 4, CHILKÓ 2. Edző: Gerendás György.
OSC: Varga V. – Galambos, Simon A. 1, Korényi, Pecz, SZENTESI 1, Szőke. Cs.: ÁDÁM ZS. (kapus), Ercse, Kiss Gyula 1, Kiss György, Cserdi, Takács, Hangody. Edző: Becsey Péter.
Gól-emberelőnyből: 8/6, ill. 6/1
Ötméteresből: 2/1, ill. 1/0
Kipontozódott: Korényi (28.), Takács B. (32.)
MESTERMÉRLEG
Gerendás György: Nehéz értékelni, mert jobb csapat vagyunk mint az OSC, akik ráadásul több idősebb játékosukat nem hozták el. Könnyed edzőmeccsé alakult a találkozó.
Becsey Péter: Gratulálok az Egernek, leckét kaptunk a mai modern vízilabdából. A hazaiak komolyan vették a meccset. Azt gondoltam, hogy a mi fiataljaink élni tudnak a lehetőséggel. Sajnos nem így történt.
PVSK-FÜSZÉRT–EKF EGER 11–9 (3–2, 1–1, 5–2, 2–4)
Pécs, 250 néző. V: Németh A., Füzesi Zs.
PÉCS: Baráth – De Blasio, MONOSTORI A. 4, Dragics, Krizsán 1, KISTAMÁS 3, Bóbis 1. Cs: Somogyi, Müller, Lukács, Ágner 1, Monostori B., Berta 1. Edző: Petik Attila
EGER: Laboncz – Takács 1, ZALÁNYI 2, Jakab 2, Keresztes I. 2, Farkas, Molnár. Cs: Petrovai, Bánhidy, Szöllősi, Keresztes F. 1, Sántavy 1, Mikowich. Edző: Tóth Péter
Gól – emberelőnyből: 11/6, ill. 7/3
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/1
Kiállítva: Petik Attila (27. p.)
Kipontozódott: Sántavy (30. p.)
MESTERMÉRLEG
Petik Attila: – Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz. A lényeg a három pont volt.
Tóth Péter: – A Pécs könyörtelenül kihasználta a hibáinkat. Csapatomnak ez volt az első rangadója.
GROUPAMA HONVÉD–KAPOSVÁRI VK 12–4 (1–1, 3–2, 3–1, 5–0)
Kőér utca, 100 néző. V: Marjay Zs., Horváth Cs.
HONVÉD: Gergely – Hangody L., Mátyás, Kovács P. 1, JANSIK D. 3, STEINMETZ B. 1, KISS G. 4. Cs: FÜLÖP B. 1, HANGODY GY. 1, Jávor, Jakab, Marnitz M. 1. Edző: Vad Lajos
KAPOSVÁR: NAGY P. – Gyurováth, Hoppál, Maár, Papp G., Horváth D., BALOGH Z. 2. Cs: Berta, Prikidánovics, Práczky, Kutasi, Juhász-Szelei, PATAKI G. 2. Edző: Bereczki Miklós
Gól – emberelőnyből: 8/5, ill. 5/0
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/1
Kipontozódott: Horváth D. (25. p.)
Sárga lap: Bereczki Miklós (25. p.)
MESTERMÉRLEG
Vad Lajos: – Nem kezdtük jól a mérkőzést, de a harmadik negyedtől magunkra találtunk.
Bereczki Miklós: – Jól kezdődött számunkra a mérkőzés, aztán viszont falba ütköztünk.
DEBRECEN–BVSC-ZUGLÓ 14–10 (3–2, 4–3, 3–1, 4–4)
Debrecen, 800 néző. V: Birri, Kun Gy.
DEBRECEN: B. Mitrovics – GIORGETTI 4, Varga T. 2, Komlósi, Milos Korilja 2, Weszelovszky 1, Letica. Cs: Misics1, KÁLLAY 4, Halek, Palotás. Edző: Gyöngyösi András
BVSC: Meixner – Rajna 1, Czigány K., Szűcs L., Ambrus F., BORSÓS 3, Létay 2. Cs: KOTSZIDISZ 4, Nagy S., Tatár, Rumpler, Bedő, Zsoldos. Edző: Dabrowski Norbert
Gól – emberelőnyből: 13/9, ill. 11/4
Gól – ötméteresből: 1/0, ill. 2/1
Kipontozódott: Komlósi (20. p.), Rajna (26. p.), Tatár (28. p.), Rumpler (32. p.)
Kiállítás (cserével végleg): Milos Korolija (26.)
MESTERMÉRLEG
Gyöngyösi András: – Csak a győzelemnek örülhetünk, ez a Szeged elleni szombati rangadón nagyon kevés lesz...
Dabrowski Norbert: – Örülök, hogy jó mérkőzést tudtunk játszani a nagyon erős Debrecen ellen.

 

AZ ÁLLÁS
1. ZF-Eger 3 3 46–13 +33 9
2. Debrecen 3 3 45–25 +20 9
3. Budapesti Honvéd SE 3 3 33–16 +17 9
4. A-Híd Szeged VE 3 3 32–16 +16 9
5. Szolnoki Dózsa-Közgép 3 2 1 28–17 +11 6
6. TEVA-Vasas 2 2 25–14 +11 6
7. BVSC-Zugló 4 2 2 40–36 +4 6
8. Juniorválogatott 3 1 1 1 27–26 +1 4
9. PVSK-Fűszért 3 1 2 19–29 –10 3
10. Orvosegyetem Sport Club 4 1 3 24–54 –30 1
11. Szentesi VK 2 2 13–27 –14 0
12. EKF-EgerFood-Imola 3 3 25–40 –15 0
13. FTC 2 2 14–33 –19 0
14. Kaposvári VK 4 4 26–51 –25 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik