Kétgólos hátrányban a Szeged a zágrábi meccs után

Vágólapra másolva!
2012.03.14. 17:36
null
Baksa védései kellettek, hogy megmaradjon a Szeged esélye a visszavágóra (Fotó: Fuszek Gábor)
Címkék
A Szeged 8–6-ra kikapott a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén a Mladost Zagreb otthonában. A magyar csapat egy ideig tartotta a lépést a hazaiakkal, de a nagyszünet után csak egy gólt szerzett. Azt is ötméteresből...

Azért az Eb más volt.

A zágrábi Mladost-uszodában már csak néhány otthagyott molinó emlékeztet arra, hogy 2010 szeptemberében itt rendezték az Európa-bajnokságot, s a szépen feldíszített park, a nyitott és a fedett uszoda is komorabb képét mutatta. No meg a nézőszám sem stimmelt, hiszen bő másfél éve ezrek tolongtak a horvát válogatott meccsein, most azonban alig háromszáz néző volt kíváncsi a Bajnokok Ligája negyeddöntőjére. Szomorú.

Az már inkább okot adott az örömre, hogy az első félidő alapján a Mladost nem tűnt legyőzhetetlen riválisnak. Persze, jó csapat a horvát, két remek centerrel, remek kapussal, no meg egy Vanja Udovicsiccsel, de a Szeged semmivel sem volt gyengébb riválisánál. Ráadásul a magyar együttes bebizonyította, nem hiába gyakorolta hétfőn és kedden sokat az emberelőnyös és -hátrányos játékot a Vojvodinával, hiszen a játékvezetők igen lelkesen szórták ki a vendégeket, a szünetben 8:4 volt a kiállítási arány a Mladost javára. Ennek fényében talán kicsit meglepő, de annál örömtelibb, hogy a Szeged így is vezetni tudott a nagyszünetben. Eleinte Joseph Kayes tartotta versenyben a csapatot (két gól és kiharcolt fórok révén), 7.5 másodperccel a vége előtt pedig Aljosa Kunac szerezte meg a vezetést.

A horvát légiós gólját érdekes események vezették fel, viszont tökéletesen jellemezték a mérkőzést: a Mladost hat a négy ellen fordult volna le, a bírók azonban olthatatlan vágyat érezték egy újabb kontra befújására – megmagyarázhatatlan okoból, de igyekeztek tartani a perc/kontra átlagot... –, s mivel Kunac elöl ragadt, némi fárasztás után Josip Pavic kapujába lőtte a labdát.

A magyar vezetéshez az időnként eredményes támadásbefejezés mellett Baksa László is nagyban hozzájárult, a válogatott kapus hatalmas elánnal vetette bele magát a mérkőzésbe, a védések mellett pedig a centerpasszokra is remek ütemben mozdult ki.

A szünetben aztán Vjekoslav Kobescak igyekezett helyretenni a játékosait – Vanja Udovicsics már a félidő hajrájára is kiabált társaival –, ami igen hatásosnak bizonyult. A Mladost főleg védekezésben javult sokat, s ehhez nem is feltétlenül Pavicra volt szükség, mivel a a szegedi támadás erejüket vesztették, néhány kapura lövésig ugyan eljutott a vendégegyüttes, de ez kevés volt. Főleg azért, mert a zágrábiak, nemcsak a harmadik, hanem a negyedik negyedet is két gyors góllal kezdték – más kérdés, hogy Cosmin Radi második találatához a Szeged második kettős emberhátránya szükségeltetett...

Ante Vukicevic góljával pedig már hárommal ment a Mladost, ami már aggodalomra adott okot, majd még továbbnövelte a feszültséget, hogy a támadások továbbra sem működtek, a Szeged egyszerűen képtelen volt gólt lőni. Más kérdés, hogy hiába jelezte az ellenőr finoman a bíróknak, hogy túlságosan is lejt a hazai „pálya", a spanyol, olasz kettős nem változtatott az ítélkezési gyakorlaton.

A hajrában már azon aggódtunk, hogy miként lehet a háromgólos hátrányt ledolgozni, amelyet Kiss Csaba kettőre csökkentett végül – ez bizony még sokat érhet a visszavágóra.

VÉLEMÉNYEK A MLADOST–SZEGED MECCSRŐL

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
MLADOST ZAGREB (horvát)–A-HÍD-SZEGED-BETON 8–6 (1–1, 3–4, 2–0, 2–1)
Zágráb, 300 néző. Vezette: Teixido (spanyol), Bianchi (olasz)
MLADOST: PAVIC – UDOVICSICS 1, Vukicevic 2, I. Milakovic, RADU 2, Mallarach, LETICA 2. Csere: Hinic 1, Bebic, Pavicic, Zivkovic, K. Milakovic, Bucic
SZEGED: BAKSA – Somogyi, Hegedüs G., Turzai, KAYES 2, Younger 1, Kiss Cs. 1. Csere: Molnár T., Kunac 1, Kiss Cs., Török 1, Bálint G., Lehmann
Gól – emberelőnyből: 11/4, ill. 7/2
Gól – kettős emberelőnyből: 2/1, ill. –
Gól – ötméteresből: –, ill. 1/1
Kipontozódott: Turzai (25. p.)
MESTERMÉRLEG
VJEKOSLAV KOBESCAK, a Mladost edzője: – Rendkívül kemény, fárasztó mérkőzés volt, a Szeged nehéz ellenfélnek bizonyult. Elégedett vagyok a különbséggel, örülök, hogy két góllal tudtunk győzni. A térfélcsere után feljavult a játékunk, Vanja Udovicsics nagyon jól fogta össze a csapatot, ráadásul a szezonban korábban is jellemző volt, hogy hullámzott a fiatal játékosaink teljesítménye.
VINCZE BALÁZS, a Szeged edzője: – Volt egy ugyanolyan nulla négyes szériánk, mint Belgrádban, csak akkor fel tudtunk állni belőle. Sok pontatlanság volt elöl és hátul is, a támadások erőtlenek voltak, amivel meghatároztuk a kapusuk teljesítményét. Sokat érhet a végén lőtt gól, mivel közelebb hozott minket ahhoz, hogy kettő vagy több góllal nyerjünk, a csapat az első félidőben megmutatta, képes erre.
PERCRŐL PERCRE

Kevesen vannak az uszodában, kb. negyven szegedi szurkoló döntött úgy, hogy elkíséri kedvenceit, ők sípolnak dobolnak, „csinálják a hangulatot". Összesen 300 néző van.

1. NEGYED

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés. A Szeged hozta el a labdát, de az első támadásból nem született gól. A másik oldalon emberelőnybe került a Mladost, de a horvátok is elkapkodták a lehetőséget.
3. perc: Megvan az első magyar emberelőny is. Egy rossz szegedi passz után azonban odalett a lehetőség.
3. perc: A második emberelőnyét már kihasználta a hazai csapat. Cosmin Radu a jobb szélről lőtte a rövidbe a labdát. 1–0
4. perc: A Szeged eladta a labdát...
5. perc: Bálint Gergő úszik meg a jobb oldalon, kiszorított helyzetből leadott lövését azonban fogta Pavics.
Nagyon sok a hiba mindkét oldalon. Többször is lövés nélkül fejezik be a csapatok a támadásokat. A játékvezetők pedig „kötelező jelleggel" fújják a kontrákat...
6. perc:
Egyenlített a Szeged. Joseph Kayes kapott bejátszást, majd húzta a labdát közelről a kapuba. 1–1
7. perc: Ismét előnybe kerültek a horvátok. Radura játszották ki a fórt, de Baksa bravúrral védett.
8. perc: Vége az első negyednek.

2. NEGYED

9. perc: a második negyed elején egyből fórba került a magyar csapat. Kayes pedig közelről a kapuba bombázott. 1–2
9. perc: Sőt! A saját kapuja előtt labdát szerzett a Szeged, a lefordulást követően pedig Aaron Younger szerzett gólt. 1–3
10. perc:
Fórt kapnak a horvátok, Hinics pedig közelről belövi a ziccert. 2–3
11.perc: Lehmannt kiállították a visszaúszásnál. Baksa azonban szépen védett.
12. perc: Egyenlített a Mladost! Vukicsevics a bal szélről vágta be. „Természetesen" emberelőnyből. 3–3
13. perc:
És már vezet is a hazai csapat. Udovicsics szabaddobásból vette be Baksa kapuját. 4–3
14. perc: Megúsztak a horvátok. Baksa ezúttal hatalmasat védett.
15. perc: Emberelőnybe került a Szeged.Török használta ki a fórt. 4–4
16. perc: Aljosa Kunac maradt elöl, a Szeged játékosa pedig egy kontra után üresen megkapta elöl a labdát, majd pár lóba után higgadtan értékesítette a ziccert. 4–5
16. perc:
Vége a második negyednek.

3. NEGYED

17. perc: Elkezdődött a harmadik negyed. A Zagreb hozta el a labdát, de kihagyta az első helyzetet. A másik oldalon kontrát fújtak ellenünk.
18. perc: Boris Letica nyolc méteren lóbált vagy hármat, de miután nem támadta meg senki, nemes egyszerűséggel a kapuba pattintotta a labdát. 5–5
18. perc: A másik oldalon rossz bejátszás Kayesnek.
19. perc: Bálint kiállítása után Letica maradt egyedül a kapu előterében, és kíméletlenül bevarrta a labdát Baksa kapujába. 6–5
20. perc: Előnybe került a Szeged, de Kiss Csaba mellé lőtte.
21. perc: Kettős kiállítás a Szegednél. Baksa azonban hatalmas bravúrral védett.
22. perc: Három perce nincs gól. Kicsit befagytak a csapatok.
24. perc: Somogyit kiállították. De vége a negyednek.

4. NEGYED
25. perc: Elkezdődött a negyedik negyed. A Szeged hozta el a labdát.
25. perc: Radu maradt üresen. És már kettővel vezet a Zagreb. 7–5
26. perc: És már hárommal... Lefordult a Zagreb, Vukcsevics pedig kíméletlen volt. 8–5
27. perc: Emberelőnybe került a Szeged, Vincze Balázs időt kért, de a fór kimaradt.
29. perc: Ezúttal Molnárt állították ki, horvát időkérés. Baksa védett, nem húztak el négy góllal.
30. perc: A Szeged játékosai elfáradtak. Gyakorlatilag nincs valamirevaló gólszerzési lehetősége a magyar csapatnak.
31. perc: A második félidőben nem szerzett gólt a Szeged. Vincze időt kért, ami után Molnár harcolt ki ötméterest.
31. perc: Kiss szépen a jobb felsőbe vágta. Nagyon kellett ez a gól! 8–6
32. perc: Baksa védett szögletre, így az utolsó támadás a zágrábiaké.
32. perc: Vagy mégsem. Kontrát fújnak a Mladost ellen, de elöl sajnos rossz a bejátszás. Vége a mérkőzésnek.

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Mladost Zagreb (horvát)–A-HÍD-SZEGED-BETON 8–6 (1–1, 3–4, 2–0, 2–1)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik