Megmutatta a Vasas a Fradinak, hogy ki az úr

Vágólapra másolva!
2009.12.12. 19:50
Címkék
A férfi vízilabda-bajnokság élvonalában a Vasas könnyed győzelmet aratott a listavezető Ferencváros ellen. Az angyalföldiek 13–5-ös sikere egyben a zöld-fehérek első vereségét jelentette a szezonban.

Küzdelem volt, szoros meccs nem (Fotó: Czagány Balázs)
Küzdelem volt, szoros meccs nem (Fotó: Czagány Balázs)
Küzdelem volt, szoros meccs nem (Fotó: Czagány Balázs)
Küzdelem volt, szoros meccs nem (Fotó: Czagány Balázs)
Küzdelem volt, szoros meccs nem (Fotó: Czagány Balázs)

Óriási rangadónak indult, edzőmérkőzés lett belőle. Avagy a Vasas egy negyed (a második…) alatt elintézte a listavezető, a forduló előtt még veretlen FTC-t.

A bajnokcsapat a második játékrészben ötször terhelte meg Jászberényi Gábor kapuját, míg hátul bevehetetlen volt a piros-kék vár.

A Fradi az első negyedben 2–2-ig még tartotta a lépést a bajnoki címvédővel, ám a zöld-fehérek ezután a Vasas 8–2-es vezetésénél tudtak ismét gólt szerezni.

A nagyszünet után gyakorlatilag csak az volt a kérdés, hogy mi lesz a találkozó végeredménye. Végül a Fradi megúszta nyolcgólos vereséggel.

Hosnyánszky Norbert és Varga Dániel egyaránt három-három találattal vette ki a részét a meggyőző sikerből. Ők ketten több gólt lőttek, mint az ellenfél játékosai összesen.

A kudarc ellenére a Ferencváros megőrizte vezető helyét a bajnokságban.

FÉRFI VÍZILABDA OB I 
 10. FORDULÓ
UNIQA-UTE–BVSC-ZUGLÓ-ATLANTIS CASINO 10–9 (2–3, 4–2, 3–2, 1–2)
Hajós uszoda, 100 néző. V: Németh A., Bátori G.
UTE: BISZTRITSÁNYI – Rom, Naganuma 1, HOPPÁL 4, KOTSZIDISZ 2, Szabó B. 2, Rékasi Cs. Cs: Olasz, Bitter, Horváth D., Deme 1, Keresztes F. Edző: Petik Attila
BVSC: Györke – NAGY S. 2, HOPKINS 2, Simon A., Ambrus Sz., Pecz, Tóth Z. 1. Cs: MEIXNER M. (kapus), Szabó P. 1, Antal, Halek, Kriszt 1, Keresztes I. 1, Galambos 1. Edző: Vincze  Balázs
Gól – emberelőnyből: 10/4, ill. 7/3
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. 1/0
Kipontozódott: –, ill. Pecz (19. p), Tóth Z. (24. p)
MESTERMÉRLEG
Petik Attila: – Küzdelmes mérkőzésen fontos három pontot szereztünk. Mindenkinek boldog ünnepeket kívánunk!
Vincze Balázs: – Rengeteget kell fejlődnünk a tavaszra, hogy a rangadókon eredményesek tudjunk lenni.
DOMINO-HONVÉD–OSC 17–7 (4–2, 5–1, 6–2, 2–2)
Kőér u., 100 néző. V: Marjay Zs., Schlosser
HONVÉD: LÉVAI – SZÍVÓS 5, GÓR-NAGY 3, Matajsz, Marnitz 1, Bátori 1, Székely. Cs: Jansik 1, Salamon 1, Mezei, PAJÁN 2, BORSÓS 3. Edző: Vad Lajos
OSC: Áts – Szécsi D., Benczúr, Gergely B., Hangody 1, Balla 1, CSEH A. 1. Cs: Budai (kapus), Ürögi, CSERDI 1, IBOLYA 3, Lipey-Rózsa, Gábor B., Tiba. Edző: Bíró Attila
Gól – emberelőnyből: 6/3, ill. 10/2
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. 0/0
Kipontozódott: Jansik (32. p)
MESTERMÉRLEG
Vad Lajos: – Ma a fiatalok kaptak több lehetőséget, és játékuk biztató a jövőre nézve.
Bíró Attila: – Búcsúmeccse alkalmából köszönjük szépen Ibolya Tamásnak az elmúlt éveket, amelyet az OSC-ben és a magyar vízilabdában töltött.
SZEGED BETON VE–PÉCSI VÍZMŰ-PVSK-FŰSZÉRT 12–10 (3–2, 4–1, 3–4, 2–3)
Szeged, 100 néző. V: Fekete B., Székely B.
SZEGED: Baksa – SOMOGYI 2, Lehmann, Komlósi, MOLNÁR T. 2, VINDISCH 3, Juhász Zs. 1. Cs: Németh II Zs. (kapus), TÖRÖK 2, Varga P., Busila, Kayes 1, Ágner 1. Edző: Kásás Zoltán
PÉCS: Diakonow – BÓBIS 3, Lukács, VÁRI 1, Hegedűs I. 1, De Blasio 1, Heinrich. Cs: Lázár 1, HANGODY L. 3, Zoufal, Krizsán, Hermann, Müller. Edző: Ambrus Tamás
Gól – emberelőnyből: 10/2, ill. 8/4
Gól – ötméteresből: 4/4, ill. 1/1
Kipontozódott: Lázár (23. p), Busila (30. p)
Kiállítva (végleg cserével): Lukács (24. p)
MESTERMÉRLEG
Kásás Zoltán: – Csak a győzelemnek tudok örülni. Elgondolkodtató, hogy a Pécs hat akciógólt lőtt nekünk. 
Ambrus Tamás: – Nem tudok nyilatkozni a hányingertől. Éppen a gyógyszertárba tartok szódabikarbónáért.
TEVA-VASASPLAKET–FTC-FISHER KLÍMA 13–5 (3–2, 5–0, 2–2, 3–1)
Szőnyi út, 800 néző. V: Kiszelly, Székely Z.
Gól – emberelőnyből: 5/3, ill. 11/3
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –
Vasas: NAGY V. – Kovács R., Varga Dénes 1, HOSNYÁNSZKY 3, KIS G. 2, VARGA DÁNIEL 3, Decker Á., Cs: Takács B., VÖRÖS 1, Katonás, Létay 2, Hőna, Rusz 1. Edző: Földi László
FTC: Jászberényi – Czigány K., Tóth M. 1, Weszelovszky 1, Dunca, Balatoni, Steinmetz B. Cs: Decker A. (kapus), Mátyás 1, Babay 1, R. Georgescu 1, Máthé, Tóth B., Bús. Edző: Godova Gábor
MESTERMÉRLEG
Földi László: Mindenképpen simább lett a mérkőzés a vártnál. A második negyedet öt nullára nyertük, az megtörte a Fradit, utána futottak az eredmény után, mi pedig jól kontráztuk meg a próbálkozásaikat.
Godova Gábor: Ez nem a mi meccsünk volt, gratulálok a Vasasnak, esélyt sem adtak nekünk!
ZF–EGER–SZOLNOKI FŐISKOLA–KÖZGÉP 8–7 (3–2, 1–0, 2–1, 2–4)
Eger, 1200 néző. V: Juhász Gy., Petik András
EGER: VALICS – Feltham, Varga II Zs., BÁRÁNY 4, Sántavy, Biros 1, GRAHAM 2. Cs: Hegedüs G., Binder 1, Hárai, Bundschuh, Kovács G. Chilkó. Edző: Gerendás György
SZOLNOK: Gárdonyi – Hangary R., Regős, Pásztor 1, Németh D., Ridzyk 1, Császár 1. Cs: SÜVEGES 2, Bálint G. 1, Józsa, Hangay Z., Szőke, Petrovai 1. Edző: Cseh Sándor
Gól – emberelőnyből: 8/3, ill. 10/4
Kipontozódott: Bálint (28.) Chilkó (31.)
 MESTERMÉRLEG
Gerendás György: – Megint egy olyan mérkőzés, amely sokkal simább is lehetett volna, bár a győzelem a fontos.
Cseh Sándor: – A mérkőzés közepén többször is volt lehetőségünk, hogy további esélyeket teremtsünk magunknak, de ezúttal jobb volt az Eger, és sok sikert kívánok neki a Csehov elleni szerdai Euroliga-találkozóra!
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 
1. FTC-Fisher Klíma1081197–73+24 25
2. TEVA-VasasPlaket9711122–55+67 22
3. ZF-Eger971186–63+23 22
4. Szeged Beton VE952282–62+20 17
5. Domino Honvéd951387–67+20 16
6. Szolnoki Főiskola-Közgép943284–62+22 15
7. PVSK922568–90–22 8
8. Uniqa-UTE921667–100–33 7
9. BVSC - Atlantis Casino911767–107–40 4
10. Bodrogi Bau - Szentesi VK911758–113–55 4
11. OSC91872–98–26 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik