Még időben ébredt a Szeged a Galatasaray ellen

Vágólapra másolva!
2012.12.18. 19:22
null
Szivós Márton (szemben, középen) nem csak a száját jártatta, igazi vezéregyénisége volt a Szegednek (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
Az A-Híd-Szeged Hódmezővásárhelyen nehéz mérkőzésen 11–8-ra győzött a török Galatasaray ellen a férfi vízilabda Bajnokok Ligája keddi játéknapján, így továbbra is százszázalékos teljesítménnyel vezeti a D-csoportot.

A Szeged 6–4-re nyert november végén a szerb, montenegrói és amerikai légiósokkal megerősített Galatasaray otthonában. A török csapat még az első fordulóban bebizonyította, hogy idegenben sem ijed meg az árnyékától, hiszen 5–5-ös döntetlent ért el a Partizan vendégeként, és ezúttal is mindenféle gátlás nélkül játszott.

A kétszeres szerb világbajnok Szlobodan Nikics az elején kétszer is beköszönt, az első szegedi gólt Szivós Márton szerezte a 6. percben – a bal oldalon ravaszul elnézett jobbra, majd éles szögből bevágta a labdát a meglepett kapus mellett. Ezután a montenegrói Vjekoszlav Paszkovics állította vissza a kétgólos különbséget, a nyitó negyed utolsó percében azonban Kiss Csaba kétszer is betalált – előbb ötméteresből, majd emberelőnyből –, így 3–3-mal zárult az első nyolc perc.

A holtponton ezzel még nem lendültek át a szegediek, továbbra is rendre nekik kellett az eredmény után futniuk. Ez leginkább Szivós révén sikerült nekik, de a nagyszünetben egy góllal még így is Galatasaray vezetett (6–7), amelyben Ümit Piskin lőtte az első, szó szerint török gólt, a hetedik vendégtalálatot.

A harmadik negyedben tovább folytatódott a Szivós-show (hatodik lövéséből már az ötödik gólját jegyezte a válogatott játékos), és ami még fontosabb, végre a védekezése is összeállt a hazai alakulatnak. Szivós duplája után Aljosa Kunac és Molnár Tamás is bevette a török kaput, így ezt a játékrészt 4–0-ra nyerte meg a Szeged.

Vincze Balázst ez sem hatotta meg, két, december 23-án megtartandó plusz edzést helyezett kilátásba, amennyiben csapata nem győz legalább öt góllal.

Ehhez az utolsó játékrészt kettővel meg kellett volna nyernie a Magyar Kupa címvédőjének, ehelyett néhány perccel a vége előtt még a győzelme sem volt biztos. Baksa László egy török támadásnál ügyesen lefülelt egy passzt, ám ezután nem figyelt a rátámadó Oytun Okmanra, aki besodorta a kezéről a labdát a kapuba (8–10).

Végül nem lett jelentősége a bakinak, Kiss Csaba még megszerezte harmadik gólját is, így 11–8-ra nyert a Szeged, amely veretlenül zárja a 2012–2013-as idény őszi részét, BL-csoportját pedig hibátlan mérleggel vezeti.

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
D-CSOPORT, 6. FORDULÓ
A-HÍD SZEGED–GALATASARAY (török) 11–8 (3–3, 3–4, 4–0, 1–1)
Hódmezővásárhely, 500 néző. V: Koryzna (lengyel), Vanheins (francia)
SZEGED: BAKSA – Hegedüs G., SZIVÓS 5, Kunac 1, MOLNÁR T. 2, Younger, KISS CS. 3. Cs: Decker Á., Török, Kayes, Juhász Zs., Somogyi. Edző: Vincze Balázs
GALATASARAY: Sezer – Cagatay, Smith 1, Akszentijevics, NIKICS 2, SUTALO 2, Paskovics 1. Cs: Bijyk, Okman 1, Jilmaz, Piskin 1, Gulet. Edző: Petar Kovacsevics
Gól – emberelőnyből: 11/5, ill. 10/2
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –
Kipontozódott: Akszentijevics (22. p.), Cagatay (27. p.), Paszkovics (30. p.), Younger (32. p.)
 
MESTERMÉRLEG
Vincze Balázs: – A múlt heti, Eger elleni rangadóra hegyeztük ki a formánkat, az a mérkőzés sokat kivett a csapatból. Tisztában voltunk vele, hogy ellenfelünk nem tud meglepetést okozni, végül egynegyednyi jó játék, továbbá Szivós Márton klasszisa meghozta a győzelmet.
Petar Kovacsevics: – Két negyeden át az esélytelenek nyugalmával pólóztunk, azaz tizenhat percig kompenzálni tudtuk a Szeged nagyobb tudását. Összességében tisztességgel helytálltunk, az eredmény hű tükre az erőviszonyoknak.
 
SZERDÁN JÁTSSZÁK
Nagyvárad (romániai)–Spandau (német)
A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. SZEGED 5 5 47–33 +14 15
2. Partizan (szerb) 4 2 1 1 33–30 +3 7
3. Galatasaray (török) 5 1 1 3 35–40 –5 4
4. Nagyvárad (romániai) 4 1 3 40–45 –5 3
5. Spandau (német) 4 1 3 37–44 –7 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik