Lenullázva: kikapott az Eger, a Szeged és a Vasas

Vágólapra másolva!
2010.12.18. 19:36
null
Az Eger akkor kezdett el igazán küzdeni, amikor már elment a hajó (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
A férfi vízilabda Euroliga csoportkörének harmadik fordulójában az Eger és a Szeged hazai pályán szenvedett vereséget, a Vasas idegenben. Előbbi két együttes nagyon simán kikapott a horvát Rijekától, illetve a montenegrói Kotortól, a montenegrói Jadran vendégeként medencébe csobbanó Vasas ugyanakkor ikszes meccsen maradt alul minimális különbséggel.

 

SZEGED–KOTOR

Több mint hat perc pergett le a mérkőzésből gól nélkül, majd a vendégek jutottak előnyhöz, de még a szünet előtt Juhász Zsolt révén egalizált a Tisza-parti gárda. (1–1)

SZAVAZÁS

Három magyar férfi vízilabdacsapat szerepelhet az Euroliga főtábláján. Lesz továbbjutó?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A második felvonás két szegedi találattal biztatóan indult, a folytatás kevésbé. A már hosszú percek óta gólképtelen Kotor megúszásból, fórból, megúszásból és szabaddobásból is eredményes tudott lenni, így a 4–0-s rohammal helyzeti és kétgólos előnnyel zárta az első félidőt. (3–5)

Steinmetz Ádám és Molnár Tamás gólpárbaja indította a harmadik negyedet, az eredmény nem változott. A szegedi centertől egy másik rutinos játékos, Kiss Csaba vette át a stafétát, de közben a kotori gárda nagyon elkapta a fonalat, és büntetőjét, valamint két emberelőnyét kihasználva meglépett, a záró részhez érve kevés esély maradt a vendéglátóknak a pontszerzésre. (7–11)

A záró részben gólképtelen volt az összességében tizennégy emberelőnyéből nyolcat kihasználatlanul hagyó Szeged, nem úgy a vendégcsapat, amely végül a négy gólig jutó Tony Azevedo vezérletével sima győzelmet aratott. (7–13)

A Szeged másodszor szenvedett vereséget, és továbbra is nyeretlen az A-csoportban, amelyet a hatpontos Kotor vezet.

JADRAN–VASAS

Bár a Vasas szerzett vezetést, és remek védekezésére építve kiválóan tartotta magát, mégis a hazaiak zárták minimális gólelőnnyel az első negyedet. (2–1)

A második játékrészben megléptek ugyan két góllal a vendéglátók, de a támadásban kicsit görcsösen akaró Vasas végre lerúgta béklyóit, és egyenlített, miként megtette egy egygólos hátrányról is még a nagyszünet előtt. (4–4)

Jó kezdés után visszaesett a Vasas teljesítménye, emiatt elsősorban lassú támadásvezetéseit okolhattuk, no meg azt, hogy akkor is erőltették a centerjátékot, amikor nem ment, másrészt a hazai védelem kellő energiát fordított annak semlegesítésére.

Kiss Gergely hiába lőtt távolról szemfüles gólt a jobb alsóba, a Vasasnak ezúttal az addig stabil védekezésével adódtak gondjai, így a Jadran a zárás előtt kettővel megugrott. (9–7)

A negyedik felvonásban Vörös Viktor góljával közelebb került ellenfeléhez a Vasas, majd Miho Boskovic mutatta meg, milyen tartalékok vannak benne: remekbe szabott duplájával egálra hozta az egyébként is ikszes találkozót. Sajnos, a végszó és így a mérkőzés három pontja a házigazdáké lett. (11–10)

A Vasas első vereségét szenvedte el, így Földi László továbbra is négypontos együttesét az immár hatnál járó Jadran is megelőzte.

EGERRIJEKA

Varga Dánielt felejtették üresben centerben az egri védők, a horvátok magyar légiósa azonnal góllal büntetett. Miként testvére, Dénes is, aki Szécsi Zoltán feje felett vágta be a labdát. A két kapott gól nem rázta fel kellőképpen az egrieket, így az első negyed vége előtt fórból már háromra növelte előnyét a vendégcsapat. (0–3)

Varga Dénes találata vezette fel a második negyedet, majd Marin Beltrame szépségdíjas találata következett – a védő felett meglóbálta a labdát, aztán a hóna alatt éles szögből kilőtte a hosszú felsőt –, kezdett egyre kellemetlenebbé válni a találkozó az egriek számára. Hosnyánszky Norbert némi bruszt után távolról pattintott a jobb felsőbe, így tizenhárom percnyi játék után törte meg a hazai gólcsendet, de erre postafordultával megfelelt az ellenfél. A negyedet Hegedüs Gábor távoli bombája zárta, de a négygólos félidei különbség így is sokkoló volt. (2–6)

Az egriek kilenc fórjukból egyet sem használtak ki, a vendégek hatból négyet. Ráadásul a hazai statisztikában ott csúfoskodott Biros Péter elhibázott büntetője is az első negyedből.

A harmadik felvonás elején tovább nőtt a vendégek előnye, majd mindkét oldalon kihagyott helyzetek sorát jegyezhettük fel, míg a negyedik percben fórból ismét a horvátok értek el gólt. Hosnyánszky emberelőnyből szépített, majd ugyanő büntetőből lopta közelebb övéit. Biros dühből hatalmas gólt ragasztott a Rijeka kapujába, elkapta a fonalat az Eger, de a hazai kedélyeket még a pihenő előtt góllal hűtötte le a vendégcsapat. (5–9)

Hogy végleg elmenjen a házigazdák kedve a huncutkodástól, arról Nikola Frankovic gondoskodott, aki emberelőnyből volt eredményes.A hátralévő percekre már csak egy-egy gól maradt mindkét oldalon, így az Eger ötgólos vereséget szenvedett, 1/13-as emberelőnyös mutatója jellemzi talán a legjobban: ezen a szombat estén semmi sem sikerült neki. (6–11)

A vereséget rosszul tűrő házigazdák a lefújás után még Szécsi Zoltán vezetésével az ellenfélen próbálták meg levezetni a csalódottságukat, és a mérkőzésről mindennél többet elmond, hogy a máskor oly vehemens Gerendás György abszolút higgadtan, félmolyossal a szája szélén hagyta el a medence szélét.

Az Eger harmadik Euroliga-mérkőzésén is pont nélkül maradt, a Rijeka második sikerét könyvelhette el.

 FÉRFI VÍZILABDA EUROLIGA, CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
A-CSOPORT
JADRAN HERCEG NOVI (montenegrói)–TEVA-VASAS-UNIQA 11–10 (2–1, 3–3, 4–3, 2–3)
Herceg Novi. V: Severo (olasz), Sztavropulosz (görög)
JADRAN: Scsepanovics - Crepulja 1, N. JANOVICS 4 (1), D. FILIPOVICS 2 (2), Kalinics, Premus 2 (1), P. Filipovics. Cs: Gojkovics 1, Szekulics 1, Kovacsics.
VASAS: Nagy V. - Kovács R. 1 (1), Decker Á., Katonás, Powers, BOSKOVIC 5 (1), Kiss G. 2 (2). Cs: Takács Bálint, Fülöp B. 1, Steinmetz B., Vörös 1 (1), Hőna, Vámos. Edző: Földi László
Gól – emberelőnyből: 12/4, ill. 10/5
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –
Kipontozódott: Decker Á., Kovács R.
MESTERMÉRLEG
Földi László: – Meg lehetett volna a meccs, de végül… Mégis dicséret illeti a fiúkat a küzdésükért, azért, hogy két-három gólos hátrányban sem adták fel. Hatalmas birkózás volt a vízben, amit a bírók hagytak, ezért tűnhettünk nehézkesebbeknek. Sok ilyen meccsre van szükségünk, a fiataljaink csak ilyen közegben tudnak fejlődni. Egy rutinosabb csapattal lehet, hogy nyerhettünk volna, de minimum az iksz így is benne volt a meccsben. Miho teljesítménye szerintem normális, tudtunk neki helyet csinálni, ő pedig a kiváló képességeivel kihasználta ezt.
 
SZEGED-BETON–PRIMORAC KOTOR (montenegrói) 7–13 (1–1, 2–4, 4–6, 0–2)
Szeged, 300 néző. V: Sztavridisz (görög), Schwab (izraeli)
SZEGED: Baksa - Somogyi, Török, Komlósi, Molnár T. 2 (2), Kiss Cs. 2 (2), Juhász 1 (1). Cs: Busila, Varga P., Younger 2 (1), Kayes. Edző: Kásás Zoltán
KOTOR: Radics - Draskovics, AZEVEDO 4 (1), Dr. Brguljan, PAVLOVICS 3 (2), Setka 1, Csucskovics 1. Cs: Petrovics, Milosevics, Trajkovics 2 (1), STEINMETZ Á. 2 (1), Kállay, Milics. Edző: Ranko Perovics
Gól – emberelőnyből: 13/6, ill. 8/5
Gól – kettős emberelőnyből: 1/0, ill. –
Gól – ötméteresből: 1/0, ill. 1/1
Kipontozódott: Komlósi (20. p.), Petrovics (23. p.), Trajkovics (31. p.)
Sárga lap: Perovics (28. p.)
MESTERMÉRLEG
Kásás Zoltán:- Ilyen fegyelmezetlen védekezéssel és gyenge támadójátékkal nem lehetett esélyünk Európa egyik legjobb csapata ellen. Két-három játékosom kritikán aluli teljesítményt nyújtott.
Ranko Perovics: - Rendkívül fontos győzelmet arattunk a jó erőkből álló Szeged ellen, amelyet nagyban köszönhetünk remek védekezésünknek.
 
D-CSOPORT
ZF-EGER–PRIMORJE RIJEKA (horvát) 6–11 (0–3, 2–3, 3–3, 1–2)
Eger, 1500 néző. V: Taylan (török), Galin (orosz)
EGER: Szécsi - Bundschuh, Hegedüs G. 1, Biros 1, KIS G., HOSNYÁNSZKY 3 (1), Graham 1. Cs: Binder, Feltham, Varga II Zs., Kovács G., Kotszidisz. Edző: Gerendás György
RIJEKA: Car - Barac, VARGA DÉNES 2 (1), VARGA DÁNIEL 1, Paskvalin, J. GARCÍA 2 (1), Glavan. Cs: JELACA 2 (2), Frankovic 1 (1), Tiskivski 2 (1), Beltrame 1 (1), Krapic. Edző: Zoran Roje
Gól – emberelőnyből: 13/1, 12/7
Gól – ötméteresből: 2/1, ill. –
Kipontozódott: Bundschuh (23. p.), Binder (27. p.), Glavan (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Gerendás György: – Néhány szurkoló, teljesen jogosan, már meccs közben kérdezte, hol a csapatunk. Igazuk van, én is keresem a csapatot. Most nagyon kevés, hogy én látom, meg elmondom, hogyan hajtanak az edzéseken, milyen energiákat mozgatnak meg. Ennek eredményt kell szülnie. Ez a dolgom, ez a dolgunk.
Zoran Roje: – A védekezés volt a győzelmünk kulcsa, emberhátrányban és a hat a hat ellen is nagyon jól dolgoztunk hátul, ráadásul az emberelőnyöket is remekül játszottuk meg.
TOVÁBBI EREDMÉNYEK
 B-CSOPORT
 Pro Recco (olasz)–PVK Budva (montenegrói) 12–7
 C-CSOPORT
 Mladost Zagreb (horvát)–Barcelona (spanyol) 10–4
 Olympiakosz (görög)–Partizan Beograde (szerb) 7–9
AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA 
1. Kotor 3
2
0 1
 31–21
10
6
2. Jadran 3
2
0
1  31–32
-3
6
3. Vasas 3
1
1
1
 26–26
0 4
4. Szeged 3
0 1
2
 26–35
-9 1
 A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Dubrovnik 2
2
0 0  22–16
 6
6
2. Rijeka 3
2
0 1
 26–24
2 6
3. Barceloneta 2
1
0 1  15–18
-3 3
4. Eger 3
0 0 3
 24–31
-7 0
A C–CSOPORT ÁLLÁSA
1. Mladost Zagreb 3
3
0 0  29–20
9
9
2. Partizan Beograde 3
1 1
1
 23–23
0
4
3. Barcelona 3
1
1
1  20–24
-4 4
4. Olympiakosz 3
0 0 3
 23–28
-5 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik