Kikaptunk az olaszoktól, bronzcsata a szerbekkel

Vágólapra másolva!
2010.09.09. 20:37
null
A magyar csapat nem bírt az olaszokkal (Fotó: Mirkó István)
A magyar férfi vízilabda-válogatott a zágrábi Európa-bajnokságon az elődöntőben kikapott a végig jól játszó Olaszországtól. A harmadik helyért a csoportküzdelmek során már legyőzött Szerbiával mérkőzünk meg szombaton.

TEKINTSE MEG SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSUNKAT A MÉRKŐZÉSRŐL.

A magyar válogatott háromnapos szünet után száll újra vízbe, mivel a mieink egyenes ágon, csoportelsőként jutottak az elődöntőbe. Az olasz csapatnak középdöntőt kellett játszania: kedden Németországot verte meg.

Két magyar és egy olasz kapura lövéssel kezdődött a találkozó, de a labda mindkét oldalon mellé ment. Az első negyed feléhez közeledve a mieink továbbra sem tudták bevenni az olaszok kapuját.

Olaszország azonban betalált: Pietro Figlioli a bal oldalról ejtette Szécsi Zoltán kapujába a labdát. 0–1

Néhány pillanattal később majdnem egyenlítettek a mieink: Biros Péter emberelőnyben harcolt ki ötméterest, ám a büntetőt nem tudta értékesíteni.

Az ellenfélnek viszont sikerült kihasználnia az emberfórt: Christian Presciutti volt eredményes egy lepattanó labdából, így már kétgólos hátrányba kerültünk. 0–2

A negyed hajrájában nem sikerült szépíteni, az olaszok megtartották a labdát az utolsó másodpercekben.

Bár az olaszok hozták el a labdát a második negyed elején, az ellentámadásból végre megszületett az első magyar gól. Néhány passz után Varga Dániel lóbált középről, majd Stefano Tempesti válla mellett a kapuba bombázott. 1–2

Nem örülhettünk sokáig, az olaszok gyorsan visszaszerezték kétgólos előnyüket, miután Valentino Gallo lőtt nagy gólt. 1–3

Az ellentámadásból nem sikerült betalálnunk, mivel Tempesti hatalmasat védett Varga Dániel lövésénél. Ráadásul az olaszok majdnem szereztek még egy gólt: Arnaldo Deserti lőtt kapufát.

Végre! Nagyszerű passzok után Madaras Norbert szép gólt lőtt csapattársának a jobb oldalról. 2–3

A mieink nem sokkal később emberfórban támadhattak, ám Varga Dániel takarásból leadott lövését kivédte Tempesti.

Madaras Norbert ismét eredményes volt: nagyszerűen lőtt a kapu jobb oldalába, így végre egyenlítettünk a félidő hajrájához érve. 3–3

Gallo azonban néhány pillanattal később visszavette a vezetést: a jobb oldalról a bal kapufa mellett lőtt Szécsi kapujába, így egygólos hátrányban mehettünk a nagyszünetre. 3–4

Jól kezdtük a harmadik negyedet: Kis Gábor kapott labdát centerben, majd háttal a kapunak volt eredményes. 4–4

Figlioli azonban gyorsan betalált, így ismét az olasz csapat került előnybe. 4–5 Az ellentámadásból pedig hiába próbálkoztunk, jól védekezett az ellenfél.

A mieink emberhátrányba kerültek, és Olaszország nem kegyelmezett: Niccolo Gitto talált be. 4–6

Madaras Norbert azonban harmadik gólját is megszerezte: Biros jó passza után vágta a labdát a kapu jobb oldalába. 5–6

De ezúttal sem sikerült kivédekeznünk az ellentámadást: Gitto megint eredményes volt. 5–7 Nagy Viktor váltotta Szécsit, és rögtön szép védéssel kezdett.

A magyar csapat emberfórba került, a labdajáratás után Hosnyánszky Norbert nagy erővel lőtt az olaszok kapujába középről. 6–7

Nagy Viktor előbb elhalászta a labdát az olaszok elől, majd hatalmasat védett egy megúszás után eleresztett lövésnél.

Hosnyánszkyt kiállították a bírók, és hiába védekeztünk jól egy darabig, végül Stefano Luongo gólt szerzett. 6–8

Kis Gábor a negyed utolsó pillanataiban ötméterest harcolt ki, ám Varga Dénes lövését kivédte Tempesti, így a második büntetőnk is kimaradt.

Varga Dániel kapott labdát középen, de Tempesti ismét kifogott rajta, és bravúrosan védte ki a közelről leadott lövést.

Öt perccel a vége előtt kezdett reménytelenné válni a helyzetünk: az olaszok háromgólos előnyre tette szert Massimo Giacoppo révén. 6–9

Szivós Márton három perccel a vége előtt betalált (7–9), de az olaszok egy távoli ejtéssel Nagy Viktor kapujába lőttek. 7–10

Néhány pillanattal később ismét Szivós volt eredményes (8–10), de a következő támadásunknál a bírók elvették tőlünk a labdát.

Az utolsó percben aztán elszálltak az esélyeink, Hosnyánszky fölé lőtt, az olaszok pedig hagyták leperegni az időt, így a bronzéremét játszhatunk Szerbiával, amely ellen már győztünk egyszer a csoportmeccsek során.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik