Kezdésnek vereség a románoktól Portugaletében

2010.08.13. 19:11
null
Birosék nem bírtak a románokkal (Fotó: Meggesi Bálint – archív)
A magyar férfi vízilabda-válogatott 11–9-re kikapott Romániától a Portugaletében zajló nemzetközi felkészülési torna első mérkőzésén, amelyen a házigazda spanyolok mellett Montenegró vesz még részt.

A vlv.hu közvetítése szerint a találkozó szoros küzdelmet hozott, a második és a harmadik negyed után is egyenlő volt az állás, ám az utolsó játékrészben a románok öt gólt is szereztek, míg Kemény Dénes csapata csak egyet.

Pedig a mieink szerezték meg a meccs első gólját: Kis Gábor volt eredményes, ám a román csapat két találattal válaszolt.

A szünet után kétgólosra növelte előnyét szomszédunk, de Biros Péter előbb büntetőből, majd akcióból egyenlített. Vámos Márton pedig átvette a vezetést, de a nagyszünet előtt egyenlítettek a románok.

A negyedik negyed 2–2-es eredményt hozott: a mieink két találatot szereztek emberfórból Kis Gábor és Hárai Balázs révén.

Az utolsó negyedben aztán a Kovács István irányította Románia fölénybe került, és öt gólt szerzett, míg a mieinknél Hosnyánszky Norbert, Madaras Norbert és Szivós Márton talált be.

Ezzel vereséggel kezdtük a négycsapatos viadalt, amelyen a házigazda spanyolok mellett még Montenegró vesz részt.

A magyar csapat szombaton 11.30 órakor Montenegróval csap össze, míg vasárnap Spanyolország lesz az ellenfél 13.15 órakor a torna záró mérkőzésén.

VÍZILABDA, NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI TORNA, PORTUGALETE
Magyarország–Románia 9–11 (1–2, 3–2, 2–2, 3–5)

 

KAPITÁNYI ÉRTÉKELÉS
Kemény Dénes: – Sajnos a tapasztaltabb játékosok közül szinte mindenki rosszul játszott, ezt pedig nem bírjuk el. Siracusa után is megmondtam, hogy ez a válogatottunk alapvetően rutintalan, és a középcsapatokat is csak akkor tudjuk megverni, ha együttesen jól játszunk. A fiataloknak támaszkodniuk kell az idősebbekre, ám erre most nem volt lehetőségük, mert három-négy rutinos ember egyszerre fogott ki rossz napot, és ez nekem nem tetszik. Sajnos, amit az elmúlt két és fél hétben gyakoroltunk, abból nem sokat láttam. A szombati ellenfél, Montenegró pedig sokkal jobb csapat, mint Románia, szóval fel kell kötnünk a gatyánkat.
Kovács István: – Számunkra nagy dolog, hogy egyáltalán meghívtak minket erre a tornára, amelyen az olimpiai és az Európa-bajnok mellett a vb-második is részt vesz. Úgy jöttünk ki, hogy mindent megteszünk, de egyik meccsen sem mi leszünk az esélyesek. Ehhez képest nekünk a magyar válogatott ellen minden összejött, de fontos, hogy fizikailag végig bírtuk. Volt egy kulcspontja a mérkőzésnek, amikor a magyar csapat vezetett, de fordítani tudtunk. Természetesen így is akadtak hibák, de az eredmény tudatában persze elégedett vagyok a csapatommal, már csak azért is, mert ez a torna az Eb előtti egyik utolsó finomhangolási lehetőség, amelyen mindenki kialakítja a Zágrábba szánt csapatát. Azt azonban szeretném megjegyezni, hogy a magyar válogatottat nem kell szétszedni: azért ez egy edzőmeccs volt.
Legfrissebb hírek

Vigvári Vince továbbra is Barcelonában vízilabdázik

Vízilabda
2026.03.18. 17:19

Hétfőn indul az újabb jegyértékesítés a görögök elleni válogatott meccsre

Magyar válogatott
2026.03.06. 17:44

Nyéki Balázs: Össze kell szednünk magunkat!

Vízilabda
2026.03.06. 12:30

Férfi vízi BL: a Pro Recco ezúttal jobb volt a Ferencvárosnál

Vízilabda
2026.03.04. 22:25

Férfi vízi ob I: nagy csatában győzött a Szolnok a Vasas ellen

Vízilabda
2026.03.04. 19:56

Csányi Sándor: Az egyik célunkat, a világbajnoki részvételt még nem értük el

Magyar válogatott
2026.03.04. 17:31

„A hét mesterlövész” – magyar válogatott játékosaival hosszabbított az FTC férfi vízilabdacsapata

Vízilabda
2026.03.02. 21:20

Öttel kikapott a Szolnok az odavágón a férfi vízi Eurokupa nyolcaddöntőjében

Vízilabda
2026.02.25. 19:41
Ezek is érdekelhetik