Későn ébredt a Beton: Szegeden nyert az Eger

Vágólapra másolva!
2010.11.09. 19:19
null
Kovács Gábor (balra) egyet lőtt a kilenc egri gólból (Fotó: Mirkó István, archív)
Nagy csata helyett összességében sima vendégsikert hozott a férfi vízilabda ob I keddi rangadója: az Eger végig vezetve 9–7-re nyert a Szeged otthonában.

 

Rangadónak indult, de lényegében már a harmadik negyedben eldőlt a mérkőzés. A Szeged otthonában egy csapat sem mehet biztosra, a Beton azonban ezúttal nagyon elszúrta az elejét, ami végzetesnek bizonyult az amúgy jobb erőkből álló egriek ellen.

A Heves megyei gárda hamar állva hagyta vendéglátóját, Biros Péter, Bundschuh Erik és Kovács Gábor góljával a 4. percben már 3–0-ra vezetett. A kontrafaultokkal tarkított első negyed végül 1–4-gyel zárult, a második játékrészben pedig az Eger tovább növelte előnyét.

A harmadik negyedben Kevin Graham második találatával már öt góllal vezettek a vendégek (3–8), ezután azonban Somogyi Balázs kihasználta a Molnár Tamás által kiharcolt emberelőnyt, majd a Molnár elleni szabálytalanságért megítélt büntetőt a sértett értékesítette, így 5–8-as állással fordultak a felek a záró nyolc percre.

Kis Gábor góljával eldőlni látszott a rangadó, ám három perccel a vége előtt már csak kettő volt a két csapat között a különbség. Többre azonban már nem futotta a Szeged erejéből, maradt a 7–9, így az egriek őrizték meg hibátlan mérlegüket.

 FÉRFI VÍZILABDA OB I
 5. FORDULÓ
Szeged-Beton–ZF-Eger 7–9 (1–4, 1–2, 3–2, 2–1)
Szeged, 400 néző. V: ifj. Juhász, Székely
SZEGED: Baksa – Kiss, Vindisch 1, Komlósi, Molnár 2, Török, Somogyi 2. Csere: Varga 1, Kayes 1, Juhász, Younger, Palotás. Edző: Kásás Zoltán.
EGER: Szécsi – Graham 2, Hosnyánszky 1, Kis G. 1, Budschuh 2, Biros 1, Hegedüs. Csere: Kovács G. 1, Feltham, Varga II. Zs. 1, Kotsidis, Petrovai, Takács J., Sántavy. Edző: Gerendás György.
Gól emberelőnyből: 7/3 ill. 4/1.
Gól ötméteresből: 1/1 ill. –
Kipontozódott: Feltham (30. perc)

 

 AZ ÁLLÁS
1. TEVA-Vasas-UNIQA 4 4 59–22 +37  12
2. Groupama-HONVÉD 4 4 55–20 +35  12
3. ZF-Eger 4 4 54–26 +28  12
4. Szeged Beton VE 4 3 1 56–21 +35  9
5. FTC Fisher Klíma 4 3 1 39–33 +6  9
6. Szolnoki Főiskola-KÖZGÉP 3 1 2 24–21 +3  3
7. BVSC-Zugló 4 1 3 35–49 –14  3
8. Orvosegyetem Sport Club 3 1 2 20–37 –17  3
9. Angyalföldi Sportiskola DE 4 1 3 21–57 –36  3
10. Debrecen Fujitsu 2 1 1 11–19 –8  1
11. PVSK-Füszért 3 1 2 17–27 –10  1
12. Újpesti Torna Egylet 4 4 30–59 –29  0
13. Bodrogi Bau Szentesi VK 3 3 16–46 –30  0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik