Kásásékkal és a Varga testvérekkel is összecsap a Vasas

2011.02.08. 13:21
null
Madaras Norbert (balra) és csapata is útját álljhatja a Vasasnak (Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
A Vasas nyolc közé jutott férfi vízilabdacsapata az erősebbik négyes csoportba került az Euroliga negyeddöntőjében a keddi római sorsoláson: a magyar bajnok a körmérkőzéses folytatásban a címvédő olasz Pro Reccóval, valamint két roppant erős horvát együttessel, a Mladost Zagrebbel és a Primorje Rijekával találkozik majd.

A három magyar játékost – Kásás Tamás, Benedek Tibor, Madaras Norbert – foglalkoztató címvédő Pro Recco is egy csoportba került a magyar bajnok Vasassal az Euroliga középdöntőjének mai sorsolásán.

A 2010–2011-es kiírásban még hibátlan olasz sztárcsapat (mind a hat eddigi meccsét megnyerte) mellett a C jelű kvartettből öt győzelemmel elsőként továbbjutó horvát Maldost Zagreb, illetve a csoportkörben az Egert mindkétszer legyőző, szintén horvát Primorje Rijeka is a Vasas négyesébe került.

A Rijekában két régi ismerős is játszik – Varga Dénes és Varga Dániel a nyáron a Vasastól szerződött a fiumei gárdához

A másik csoportban két montenegrói együttes, a Jadran Herceg Novi és a Budva, továbbá a szerb Partizan Beograd és a horvát Jug Dubrovnik szerepel.   

A negyeddöntős szakasz lebonyolítása ebben az idényben megváltozott: ezúttal nem egyenes kieséses rendszerben, párokra osztva mérkőznek a "nyolcak", hanem két négyes csoportban folytatják, ahol mindenki játszik mindenkivel hazai medencében és idegenben is. Vagyis hat meccs alapján alakul ki a végső sorrend, s a két első és a két második helyezett jut be a május 27-én és 28-án lebonyolítandó, egyelőre ismeretlen színhelyű Final Fourba.  

A LEN-kupában elődöntős Honvéd a finálébeli szereplésért a görög Panioniosszal vív meg, az első mérkőzést a Kőér utcában rendezik.

 

EUROLIGA
NGYEDDÖNTŐ, 1. JÁTÉKNAP (február 16., szerda)
Primorje Rijeka (horvát)–Vasas
Mladost Zagrab (horvát)–Pro Recco (olasz)
Jadran Herceg Novi (montenegrói)–Partizan Beograd(szerb)
 Jug Dubrovnik (horvát)–Budva (montenegrói)
TOVÁBBI MENETREND
2. játéknap: 2011. március 9.
3. játéknap: 2011. március 26. vagy 27.
4. játéknap: 2011. április 13.
5. játéknap: 2011. április 27.
6. játéknap: 2011. május 4.
A pontos időbeosztásról még egyeztetnek a csapatok.

 

Legfrissebb hírek

Russell az élről, Antonelli a 16. helyről rajtol – Azeri Nagydíj, verseny

F1
19 perce

„Az ukrán válogatott messze nem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
38 perce

Átrok Zalán vezérszerepben tündökölne az U21-ben

Magyar válogatott
42 perce

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
43 perce

Angyal Dániel: A barátaimmal is kemény vagyok a vízben, de ugyanezt várom el tőlük is

Vízilabda
55 perce

Bondárnak az elődöntő jelentette a végállomást Szöulban

Tenisz
1 órája

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
1 órája

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
2 órája