Ismét a régi nóta: vereség a szerbektől

Vágólapra másolva!
2010.09.11. 17:22
null
KATTINTSON A KÉPRE!
Címkék
A bronzéremért szállt vízbe a magyar férfi vízilabda-válogatott a zágrábi Európa-bajnokságon. Az ellenfél a csoportkörben már megvert Szerbia volt, amely ezúttal rendkívül koncentráltan játszva szinte esélyt sem adott a mieinknek, hogy megismételjék a két héttel ezelőtti bravúrt. A szerbek végül 10–8-ra nyertek.

TEKINTSE MEG ONLINE KÖZVETÍTÉSÜNKET A TALÁLKOZÓRÓL!

Ezúttal is kicsit beragadtunk a rajtnál, ami rányomta a bélyegét az egész mérkőzésre. Az első támadásból egyből betaláltak a szerbek. Gocics ravasz megoldást választott: ejtett, a labda pedig a kapunkban ért vizet. A másik oldalon szerencsére egyből jött a válasz: Hosnyánszky hat méterről lőtte ki a bal alsó sarkot.

Ezután azonban támadásainkat több pontatlanság is kísérte, míg a szerbek be is találtak. Prlainovics vette vissza a vezetést az övéinek, majd miután több emberelőnyt is kihagytunk, Filip Filipovics vette be Nagy Viktor kapuját. 1–3

Az első negyedben többször is rossz megoldást választottunk, de a kétgólos hátrány természetesen nem számított ledolgozhatatlannak.

A második negyed elején aztán hamar közeledtünk a szerbekhez. Madaras távoli lövése kipattant a bal oldali kapufáról, a leggyorsabban pedig Kis Gábor reagált, és zárkóztatta a magyar csapatot, ám Udovicsics bombája ismét kétgólos vezetést ért.

Ebben a szakaszban már végre igazi „magyaros" pólót is láthattunk a mieinktől. Varga Dénes például remekül lőtte ütemtelenül a labdát a szerb kapuba, majd szintén ő csavart nem sokkal a mellé. Sajnos a racionális vízilabda most is ért annyit, mint a „variálós”: Filipovics nemes egyszerűséggel értékesítette a szerb előnyt. 3–5

A második negyedben már jobban játszottunk, de a kétgólos különbség a nagyszünetre is megmaradt. Az emberelőnyöket most is nagyon gyengén használtuk ki, ebben mindenképpen javulnunk kellett volna. No meg a ziccereket sem ártott volna értékesíteni…

A harmadik negyedben aztán a nem éppen látványos jellege domborodott ki a játéknak. A szerbek semmit sem kockáztattak, a csapatok pedig rendre kiszorított helyzetből vagy távolról próbálkoztak – sikertelenül. Ebben az időszakban kiállítást sem nagyon harcolt ki egyik válogatott sem. Aztán a szerbek csak megtették ezt: Udovicsics szép mozdulattal lőtt a kapuba. Ekkor kritikus, háromgólos előnybe került ellenfelünk, ám Kiss Gábor a másik oldalon közelről szépített. 4–6

Udovicsics kapufás gólja után az utolsó negyedet háromgólos hátrányból kezdhette meg csapatunk. Aztán a mérkőzés utolsó negyedében a látványos pólót is a szerbek játszották...  

A 4. periódusban nem történt csoda: a szerbek egy pillanatig sem engedtek ki, s bár a végeredmény szorosnak mondható, tulajdonképpen nem volt esélyünk a győzelemre. Az utolsó negyed közepén már néggyel is vezetett ellenfelünk, amely végül 10–8-ra nyert.

TEKINTSE MEG ONLINE KÖZVETÍTÉSÜNKET A TALÁLKOZÓRÓL!

VÍZILABDA EB 
BRONZMÉRKŐZÉS
Szerbia–Magyarország 10–8 (3–1, 2–2, 2–1, 3–4)
A magyar gólszerzők: Kis, Varga Dénes, Madaras 2-2, Hosnyánszky, Szivós 1-1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik