Húsz gólt dobott a Szeged, döntetlent játszott az Eger

Vágólapra másolva!
2010.11.27. 20:42
null
Bátori Bence Honvéd-győzelemnek örülhetett (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
A férfi vízilabda ob I 7. fordulójában a múlt hétvégén a kupában ezüstérmet szerző Eger idegenben csak döntetlenre volt képes a Szolnoki Főiskola ellen. A listavezető és bajnoki címvédő Vasas öt góllal bizonyult jobbnak a PVSK-Fűszértnél, a Szeged pedig húsz gólt lőtt a Szentesnek.

A Szolnoki Főiskola nagy meglepetést okozott a bajnokesélyes Eger ellen. Gerendás György csapatából Hosnyánszky Norbertet már a második percben végleg cserével kiállította a játékvezető, majd Varga II Zsolt számára ért véget korábban (a 32. percben) a mérkőzés. A vége 7–7-es döntetlen lett, Cseh Sándor szerint együttese közel száz százalékot adott ki magából.

A Szőnyi úton vendégeskedő Honvéd mindegyik negyedet egy góllal nyerte meg a BVSC ellen, a listavezető Vasas 12–7-re legyőzte a PVSK-t. Földi László, a Vasas trénere ennek ellenére nem volt maradéktalanul elégedett, hiszen a harmadik negyedet 4–1-re elvesztette csapata.

A Szeged ismét nagy különbségű győzelmet aratott, ezúttal húsz gólt lőttek Kásás Zoltán tanítványai a Szentesnek, amely csak hat találatot szerzett.

Fölényes győzelmet aratott az OSC és a Ferencváros is, előbbi az Újpestet, utóbbi a Debrecent múlta felül.

FÉRFI VÍZILABDA OB I 
BVSC-ZUGLÓ–GROUPAMA-HONVÉD 10–14 (1–2, 4–5, 2–3, 3–4)
Szőnyi út, 100 néző. V: Marjay Zs., Madarasi
BVSC: Györke – HOPKINS 2 (1), Kriszt 1, PAJÁN 2 (1), Ambrus F. 2, Szűcs L. 1, Borsós. Cs: Meixner (kapus), Tatár, Nagy S., Deutsch, Antal, SZABÓ P. 2, Zsoldos. Edző: Dabrowski Norbert
HONVÉD: Gergely – Bátori 2 (1), SZIVÓS 3, Mátyás 1, HÁRAI 1, GÓR-NAGY 2, Tóth M. 2. Cs: SALAMON 3 (3), Székely, Jansik, Angyal, Hangody L. Edző: Vad Lajos
Gól – emberelőnyből: 8/2, ill. 10/4
Gól – ötméteresből: –, ill. 3/3
Kipontozódott: Ambrus F. (24. p.)
Kiállítva (cserével, végleg): Szűcs L. (26. p.)
MESTERMÉRLEG
Dabrowski Norbert: – Az eredménytől függetlenül büszke lehetek a csapatomra.
Vad Lajos: – Magabiztos játékkal nyertünk.
 
SZEGED-BETON VE–BODROGI BAU-SZENTESI VK 20–6 (9–1, 2–1, 4–3, 5–1)
Szeged, 150 néző. V: Marosvári, Molnár P.
SZEGED: Baksa – Somogyi 2 (2), Younger, Komlósi 1, MOLNÁR T. 6 (2), KISS CS. 3 (2), Vindisch 2. Cs: Németh II Zs. (kapus), Busila 1, Kayes, VARGA P. 2 (1), TÖRÖK 2, Nádasdi 1 (1). Edző: Kásás Zoltán
SZENTES: Gál – Józsa, Araczki 1, Németh D. 1, Balogh Z., Szabó Z., ÉLES 2. Cs: Sciortino (kapus), TURZAI 2, Nagy M., Rácz, Macsev, Beleon B., Kadnár. Edző: Tóth László
Gól – emberelőnyből: 10/8, ill. 3/0
Gól – ötméteresből: –, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Kásás Zoltán: – A nyitó nyolc percben látottakkal maradéktalanul elégedett vagyok.
Tóth László: – Első negyedbeli teljesítményünkre nem találok magyarázatot, de igyekszem megfejteni a rejtélyt.
 
ÚJPEST–OSC–5–15 (0–2, 2–2, 2–5, 1–6)
Szőnyi út, 50 néző. V: Vogel, Dodog
ÚJPEST: Veres – Rékasi, Rostás 1 (1), Vrezgó, Balczer, Papp G., Bakó 1. Cs: MARKÓ 3 (2), Vrecic, Váradi, Lutter. Edző: Budavári Imre
OSC: Áts – MAKLÁRI 4, Balla 1, Benczúr, SZENTESI 3, KORÉNYI 4 (2), Cseh A. Cs: Tiba 2, Herczeg L., Tawfik, Kiss Gy. 1, Ürögi, Cserdi. Edző: Bíró Attila
Gól – emberelőnyből: 11/3, ill. 5/2
Gól – ötméteresből: –, ill. 1/1
Kipontozódott: Vrezgó (22. p.)
Kiállítva (végleg, cserével): Rékasi (12. p.)
MESTERMÉRLEG
Budavári Imre: – Sajnos gyengék vagyunk.
Bíró Attila: – Az Újpest ellen mindig külön öröm a győzelem, még ilyen gólkülönbséggel is.

FÉRFI VÍZILABDA OB I 
FTC FISCHER KLÍMA–DEBRECEN FUJITSU  12–3 (4–1, 3–1, 4–1, 1–0)
Népliget, 100 néző. V: Kun Gy., Németh A.
FTC: MITROVICS – Weszelovszky, CZIGÁNY 2 (1), VARGA T. 3, Misics 1, Kunac 2, SZELES 2 (1). Cs: Varga I. Zs. 1, Tóth Z., Ágner 1 (1), Galambos, Sánta, Laboncz (kapus). Edző: Ambrus Tamás 
DEBRECEN: Decker A. – Halek, Simon A., Bugajcsuk 1, DUNCA 1, Zoufal, Apaszenko 1. Cs: Kistamás, Kárteszi, Szöllősi, Varga A., Pillio, Kelemen. Edző: Gyöngyösi András
Gól – emberelőnyből: 8/3, ill. 7/–
Gól – ötméteresből: 2/1, ill. –/–
Kiállítva (cserével, végleg): Misics (25. p.)
MESTERMÉRLEG
Ambrus Tamás: – Olyanok vagyunk, mint a Batmanből a két arc. Azon dolgozunk folyamatosan, hogy a céltudatos és fegyelmezett játékunk kerekedjen felül.
Gyöngyösi András: – Hetvenkét órán belül játszottunk a Szegeddel, az Egerrel és a Fradival, ez a tempó csapatomnak még nagyon gyors. A mai mérkőzésen ennyire futotta tőlünk, előre kell néznünk.
FÉRFI VÍZILABDA OB I 
TEVA–VASAS UNIQA–PVSK–FÜSZÉRT 12–7 (3–0, 5–2, 1–4, 3–1) 
Komjádi uszoda, 200 néző. V: Vojvoda, Bors
VASAS: Nagy V. – Powers 1, Katonás 1 (1), Decker 1, Kovács R. 1 (1), KISS G. 2 (1), BOSKOVICS 3. Cs: Vámos 1 (1), Takács B., Hőna 1, Steimetz B., Vörös V., Fülöp B. 1. Edző: Földi László
PVSK: Bisztritsányi – Lukács, Bóbis, Tóth B. 1, Hegedűs 1 (1), De Blasio, Krizsán A. Cs: Müller, VÁRI 2, Soós, Hangody Gy. 2, Scholefield 1, Krizsán G. Edző: Petik Attila
Gól – emberelőnyből: 8/4, ill. 7/1
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. –/–
Kipontozódott: Krizsán András (29. p.)
Sárga lap: Petik Attila
MESTERMÉRLEG
Földi László: – A harmadik negyedben semmiképpen sem úgy játszottunk, ahogy szerettem volna.
Petik Attila: – Az egy nappal korábbi mérkőzés sokat kivett a csapatból, az meg is látszott az első két negyed teljesítményén. Örülök, hogy utána sikerült tisztes eredményt elérnünk a Vasas ellen.

FÉRFI VÍZILABDA OB I
SZOLNOKI FŐISKOLA-KÖZGÉP–ZF-EGER 7–7 (1–1, 2–1, 2–3, 2–2)
Szolnok, 200 néző. V: Horváth Cs., Székely Balázs
SZOLNOK: GÁRDONYI – Pásztor, R. GEORGESCU 3 (1), Marnitz 1, REGŐS 1, KOVÁCS O. 1, Császár 1 (1). Cs: Mezei, Gerritse, Bálint G., Hangay R., Süveges. Edző: Cseh Sándor
EGER: SZÉCSI – Hegedüs G., Hosnyánszky, Bundschuh, Kis G. 1, BIROS 1, Graham 1. Cs: Sántavy, Petrovai, Kovács G. 1, VARGA II. ZS. 2 (1), Binder 1 (1). Edző: Gerendás György
Gól – emberelőnyből: 7/2, ill. 8/2
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/1
Kipontozódott: Süveges (20. p.)
Kiállítva (cserével, végleg): Hosnyánszky (2. p.), Varga II. Zs. (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Cseh Sándor: –  A csapat közel száz százalékot adott ki magából, már ennek a ténynek is nagyon örülök, hát még annak, hogy értékes pontot szereztünk a bajnokesélyes egriekkel szemben.
Gerendás György: – Hosnyánszky fegyelmezetlensége után egy pontot megmentettünk a jól játszó Szolnok ellen.
 AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSA
1. TEVA-Vasas-UNIQA 7 7 107–37 +70  21
2. Szeged-Beton VE 7 6 1 109–39 +70  18
3. Groupama-HONVÉD 6 6 85–37 +48  18
4. ZF-Eger 6 5 1 71–39 +32  16
5. FTC Fisher Klíma 6 5 1 61–45 +16  15
6. Szolnoki Főiskola-KÖZGÉP 7 4 1 2 60–44 +16  13
7. Orvosegyetem Sport Club 5 2 3 45–61 –16  6
8. PVSK-Füszért 6 1 1 4 36–50 –14  4
9. BVSC-Zugló 7 1 6 59–80 –21  3
10. Bodrogi Bau Szentesi VK 6 1 5 36–88 –52  3
11. Angyalföldi Sportiskola DE 6 1 5 32–86 –54  3
12. Debrecen Fujitsu 7 1 6 36–73 –37  1
13. Újpesti Torna Egylet 6 6 37–95 –58  0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik