Háromgólos hátrányból fordított, és győzött a Vasas

Vágólapra másolva!
2011.03.12. 22:03
null
Boskovics (balra) két góllal és remek passzokkal járult hozzá a Vasas sikeréhez (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
A férfi vízlabda ob I 22. fordulójának rangadóján a Vasas 0–3-ról felállva 7–5-re győzött a Honvéd ellen. Az Eger Biros Péter vezérletével simán, 18–9-re nyert hazai pályán a Szentes ellen, míg az FTC a Szeged vendégeként kapott ki egy góllal.

 

Csalódott csapatok rangadója volt a szombat esti Vasas–Honvéd, a hazai együttes ugyanis az Euroligában szenvedett vereséget a Mladost Zagrebtől, míg a Honvéd a LEN-kupa elődöntőjében bukott el a Panioniosz ellenében.

A meccs elején úgy tűnt, hogy a Honvédnak sikerült jobban elfelednie a hétközi kudarcot, hiszen Gór Nagy Miklós szerzett vezetést a vendégeknek, majd Hárai Balázs kétszer egymás után betalált Nagy Viktor kapujába, így gyorsan háromgólos előnyre tett szert a Honvéd. Az eredményt a negyed végéig csak Miho Boskovics ötméteresével sikerült kozmetikáznia a Vasasnak, amely ötször játszhatott emberelőnyben, de egyszer sem élt a lehetőséggel.

A második negyedben egy szabaddobást Kovács Róbert lőtt Gergely István kapujába. A Honvéd a második negyedben tette azt, mint a Vasas az elsőben: igen gyatrán használta ki emberelőnyeit, a negyed végére hatból semmi volt a mérlege. A Vasasnak sikerült is az egyenlítés, emberelőnyből Katonás Gergely volt eredményes (3–3).

A harmadik harmad negyedik percéig kellett várni egy újabb találatra, ezt, csakúgy, mint a meccs első gólját, Gór Nagy Miklós szerezte akcióból, amire Boskovics szintén egyenlő létszámnál válaszolt, majd a negyedik negyedben fordított is a Vasas, Boskovics bejátszását Vörös Viktor lőtte be Gergely kapujába. Bár Bátori Bence gyorsan egyenlített, Kovács Róbert kapásból ismét a hazaiakat juttatta előnyhöz (6–5).

Egy remek emberelőnyös figurát követően már két gól volt a Vasas előnye, és bár a Honvéd mindent megtett a felzárkózásért, Nagy Viktor remeklésére nem volt ellenszere. A Vasas végül 7–5-re nyert, így továbbra is azonos a pontszáma az eggyel kevesebb meccset jegyző Egerével.

FÉRFI VÍZILABDA OB I
22. FORDULÓ
TEVA-Vasas-UNIQA–Groupama-Honvéd 7–5 (1–3, 2–0, 1–1, 3–1)
KORÁBBAN
Debrecen Fujitsu–UTE 12–5 (0–1, 5–1, 4–1, 3–2)
Szeged-Beton VE–FTC-Fisher Klíma 10–9 (1–2, 3–3, 3–1, 3–3)

 

ZF-Eger–Bodrogi Bau Szentes 18–9 (6–3, 2–2, 4–3, 5–1)

Eger, 300 néző. V: Németh A., Dodog Sz.
EGER: Nébald – Petrovai 1, HOSNYÁNSZKY 3 (1), Kis G., Bundschuh, BIROS 4 (1), Hegedüs 2. Cs: Ficsor (kapus), Kovács G. 2 (1), Binder 1, SÁNTAVY 3, Takács 1, Varga Zs., Lőrincz B. 1 (1). Edző: Gerendás György, Tóth Kálmán
SZENTES: Horváth T. – SZABÓ Z. 2 (1), Nacsev, Araczki A. 2, Nacsev, Szabó L. 2 (1), Németh D., BALOGH Z. 3 (1). Cs: Sciortino (kapus), Rácz, Nagy M., Imre, Araczki E. Edző: Tóth László
Gól – emberelőnyből: 6/4, ill. 6/3
Ötméteresből: 3/3, ill. 1/1
Kipontozódott: Nacsev (23.), Bundschuh (29.), Araczki A. (30.), Németh D. (32.)
MESTERMÉRLEG
Gerendás György: – A Szentes nyílt sisakos szimpatikus pólót játszott, amit mi is átvettünk, csak picit elfeledtük a védekezést. Jó volt látni a csapatom önfeledt játékát.
Tóth László: – Négy stabil emberem hiányzott eltiltás, illetve sérülés miatt. A világklasszisokkal felálló egriek ellen emberfeletti teljesítményt nyújtottunk. Volt olyan emberem, aki csere nélkül végigjátszotta a négy negyedet. Mérhetetlenül büszke vagyok a csapatomra.

 

OSC–PVSK-FÜSZÉRT 7–10 (1–2, 2–2, 2–2, 2–4)

Hajós uszoda, 100 néző. V: Molnár P., Petik András
OSC: Áts – BENCZÚR 2 (2), MAKLÁRI 1 (1), Balla, Zentai, KORÉNYI 2, Tiba P. Cs: Cseh A. 1, Szentesi 1 (1), Ürögi, Kiss Gy., Cserdi. Edző: Bíró Attila
PÉCS: BISZTRITSÁNYI – Naganuma 1 (1), BÓBIS 4 (1), TÓTH B. 3, Scholefield, Vári, De Blasio. Cs: Hangody Gy., SOÓS 2, Lukács G., Krizsán A., Müller. Edző: Petik Attila
Gól – emberelőnyből: 10/4, ill. 8/2
Gól – ötméteresből: 2/0, ill. 2/2
Kipontozódott: Krizsán A. (24. p.), Cseh A. (26. p.)
Sárga lap: Petik (22. p.)
MESTERMÉRLEG
Bíró Attila: – Ennyi kihagyott helyzetet nálunk jobb csapatok sem engedhetnek meg maguknak.
Petik Attila: – Küzdelmes mérkőzésen sikerült fontos győzelmet aratnunk, a siker kulcsa a kiemelkedő csapatjáték volt.
ANGYALFÖLDI SI-DE–BVSC-ZUGLÓ 9–9 (1–2, 3–2, 3–3, 2–2)
Szentendre, 100 néző. V: Horváth, Madarasi
ASI: SCHUMANN – Rusz 2 (1), Ernyey 1, Takács B. 1 (1), Kovács P., Létay 2, Laczkovics. Cs: Hartmann, Dorogi, LÁZÁR 3 (1), Kürtös, Gazsovits. Edző: ifj. Kenéz György
BVSC: Meixner – Hopkins 1, Borsós 1, PAJÁN 3 (1), AMBRUS 2, Nagy S., Deme 1 (1). Cs: Deutsch, Keresztes, Kriszt, Rajna, Szűcs L. 1, Szabó P. Edző: Dabrowski Norbert
Gól – emberelőnyből: 8/3, ill. 7/2
Gól – ötméteresből: 2/1, ill. 1/1
Kipontozódott: Takács (27. p.), Kovács P. (31. p.)
MESTERMÉRLEG
Ifj. Kenéz György: – Ha kicsit nagyobb szerencsénk van, akár nyerhettünk is volna. De nem lehetek elégedetlen, végre elléptünk az egygólos vereségektől a döntetlenek felé.
Dabrowski Norbert: – Meleg volt az uszoda, meleg volt a víz, meleg volt a meccs, és elvesztettünk két pontot.
AZ ÁLLÁS
1. ZF-Eger 20 19 1 252–130 +122 58
2. TEVA-Vasas-UNIQA 21 19 1 1 268–128 +140 58
3. Szeged Beton VE 21 18 1 2 276–139 +137 55
4. Groupama-HONVÉD 20 16 4 262–125 +137 48
5. FTC Fisher Klíma 21 13 8 209–170 +39 39
6. Szolnoki Főiskola-KÖZGÉP 20 12 1 7 212–149 +63 37
7. PVSK-Füszért 20 7 1 12 155–192 –37 22
8. Orvosegyetem Sport Club 20 6 1 13 157–217 –60 19
9. Debrecen Fujitsu 21 5 2 14 143–208 –65 17
10. BVSC-Zugló 20 5 1 14 172–233 –61 16
11. Bodrogi Bau Szentesi VK 20 5 15 145–239 –94 15
12. Angyalföldi Sportiskola DE 20 2 1 17 137–271 –134 7
13. Újpesti Torna Egylet 20 20 124–311 –187 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik