Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok Gyarmati Dezső

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.18. 16:07
null
Pótolhatatlan veszteség érte a magyar sportot és a világ vízilabdázását (Fotó: mvlsz.hu)
Nyolcvanöt éves korában elhunyt Gyarmati Dezső, a magyar vízilabdázás egyik legendás alakja, háromszoros (1952, 1956, 1964) olimpiai bajnoka. A sportág legnagyobbjának temetéséről a család és a Magyar Vízilabda-szövetség a későbbiekben intézkedik – olvasható a honi szövetség honlapján.


Negyedszázados játékos-pályafutása során a Gamma, a Csepel, az Újpest és a Ferencváros színeiben játszott, első olimpiáján 1948-ben vett részt, Londonból ezüstéremmel tért haza. Helsinkiből és Melbourne-ből azonban már aranyérmesként, miként a római bronzérem (1960) után Tokióból is. Páratlan gazdag éremkollekcióját két Eb-győzelemmel gazdagította.

GYARMATI DEZSŐ NÉVJEGY

Születési idő, hely: 1927. október 23., Miskolc
Elhunyt: 2013. augusztus 18.
Sportág: vízilabda
Klubjai: Csepeli MTK, UTE, Bp. Dózsa, FTC
Legjobb eredményei: olimpiai bajnok (1952, Helsinki; 1956, Melbourne; 1964, Tokió), olimpiai ezüstérmes (1948, London), olimpiai bronzérmes (1960, Róma), Európa-bajnok (1954, Torino; 1962, Lipcse)
Edzőként: olimpiai bajnok (1976), olimpiai bronzérmes (1980), világbajnok (1973), Európa-bajnok (1974, 1977), vb-második (1975, 1978)
Kitüntetései: a Nemzet Sportolója (2004), MOB-életműdíj (2008), a MOB olimpiai érdemrendje (1994), Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje (polgári tagozat, 2007), a Magyar Vízilabda Szövetség tiszteletbeli elnöke (MTI)

Edzői pályafutását a KSI-ben kezdte meg, majd az FTC szakvezetőjeként dolgozott tovább. Egyéves kolumbiai kitérőt követően, ahol szövetségi kapitány lehetett, a Vasas edzője lett, 1972-ben másodedzőként került immár a magyar válogatotthoz, ahol egy évvel később már ő lehetett a szövetségi kapitány. Az 1976-os, montreali olimpián az ő irányításával diadalmaskodott a magyar vízilabdázás egyik legjobb csapata, keretében korszakos egyéniségekkel. Csakúgy, mint a kispadon.

1980-ban távozott a válogatott éléről, de a sportágból nem, irányította a BVSC-t, majd később a Vasast, dolgozott az OSC-nél, és közben a válogatotthoz is visszatért egy újabb periódusra. Edzői tapasztalatára Olaszországban és Németországban is számítottak, ott is dolgozhatott a vízilabda épülésére.

Később a sportág honi vezetőségében kapott szerepet, volt alelnök és társelnök, később örökös tiszteletbeli elnöknek választották meg. Szakértelmére számítottak egykori klubjaiban, a Ferencvárosnál és Újpesten is. Bekerült a Nemzet Sportolói közé, a jeles társaság képviseletében lett MOB-tag.

A II. KERÜLET ÉS AZ EMMI IS SAJÁT HALOTTJÁNAK TEKINTI

Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere közleményben tudatta, hogy a kerületi önkormányzat a saját halottjának tekinti Gyarmati Dezsőt. A képviselőtestület 2011-ben választotta a 40 éve a kerületben lakott sportembert a II. kerület díszpolgárává.

A sportembert az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) és a Halhatatlanok Egyesülete is saját halottjának tekinti. (MTI)

Hihetetlen karizmáját a politikai életben is kamatoztatta: 1990 és 1994 között az MDF országgyűlési képviselője volt, míg 2003-ban a Fidesz kulturális tagozat sportszekciójának elnöke lett. Első felesége a szintén olimpiai bajnok Székely Éva volt, lányuk, Gyarmati Andrea az édesanya sportágát választva úszóként vált nemzetközi klasszissá. A Gyarmati család sportos kapcsolata azonban ezzel közel sem ért véget. Unokái is válogatottságig vitték, Hesz Máté vízilabdában, Szilágyi Liliána úszásban képviselte a magyar színeket, utóbbi ott lehetett tavaly a londoni olimpián.

Kitüntetései, erkölcsi elismerései közül kiemelkedik az 1994-ben megkapott Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje, illetve a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje, amit 2010-ben ítéltek oda neki.

GYARMATI DEZSŐ HALÁLÁRA

Meghalt. A bajnokok bajnoka. A számunkra felülmúlhatatlan játékos. A vízilabdázó. Az ember.
Gyarmati Dezső.
A háromszoros olimpiai bajnok és edzőként is a legnagyobb, az utolérhetetlen – még ha csak egyszer is vezette győzelemre a magyar vízilabda-válogatottat.
Volt képviselő, az MDF egyik pillére, de a tekintélyét nem a politikai pályafutása adta, ő volt a sportolók képviselője, támasza a Parlamentben is, mint ahogy a maga igazi otthonában, az uszodában is.
Nyolcvanöt éves volt. A szelleme mindig friss, a játékszeretete mindig a régi, a test és a lélek összhangja volt pusztán aszinkronban az utóbbi időben.
Nem vitte a lába, de még vitte a szíve.
Közvetlenül a világbajnokság előtt még ott láthattuk a margitszigeti vízilabda-tornán. Bosszankodott, hogy nem olyan a csapat, mégis azt hangsúlyozta, hogy – olyan lesz. Ki akart utazni a 2021-es vb-pályázati csapat tagjaként Barcelonába. Aztán mégsem élt a lehetőséggel. Tudta, hogy már nem mehet; maradnia kell.
Velünk maradt.
Ha most kellene dönteni, hogy kinek a nevét viselje a majdani úszókomplexum, ez aligha lenne kérdés.
Azt hisszük, azt valljuk, ez négy év múlva, az avatáskor sem lesz másként.

(a Magyar Úszószövetség – Magyar úszóválogatott facebook oldala)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik