Görögország kipipálva - Kásásék készülhetnek az elődöntőre

Vágólapra másolva!
2012.01.21. 18:57
null
Baksa László 72 százalékos védési hatékonysággal járult hozzá a görögök elleni győzelemhez (fotó: MTI)
Címkék
A magyar férfi vízilabda-válogatott legyőzte Görögországot az eindhoveni Európa-bajnokság A-csoportjának negyedik fordulójában. Kemény Dénes legénysége ezzel megnyerte a csoportot, és megkezdheti felkészülését a jövő pénteki elődöntőre.

 

A magyar válogatott úgy kezdte a mérkőzést, ahogy vártuk: Kásás Tamás hanyag eleganciával kivitelezett ejtése után a védekezés remekül működött, miközben a görögök ötméterest is hibáztak, Biros Péter azonban a túloldalon beverte a büntetőt.

Az első negyed végén Argirisz Theodoropulosz megtörte a görög gólcsendet, sőt Andreasz Miralisz ki is egyenlített (2–2), ezt követően azonban magasabb sebességfokozatra kapcsoltak a mieink, elöl és hátul is hatékony volt a játék, miközben igazi mestermunkának beillő akciókat is – lásd Katonás Gergő gólja – véghezvittek a medencében.

Szünet után már 7–3 volt ide, ami talán meg is feküdte a csapat gyomrát, legalábbis Baksa a folytatásban mintha kevesebb támogatást kapott volna, a harmadik negyedben feljebb is jöttek Teodoropuloszék, ám a folytatásban épp annyit kiadtak magukból Birosék, amennyi a sima győzelemhez kellett, hiszen a 9–7-es végeredmény inkább a görögökre nézve hízelgő.

A Kemény-legénység ezzel megnyerte csoportját, a Törökország elleni hétfői – amúgy tuti győzelemnek tűnő – összecsapás után pénteken játszunk újra az elődöntőben.

FÉRFI VÍZILABDA EB
A-CSOPORT, 4. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–GÖRÖGORSZÁG 9–7 (2–1, 4–2, 2–3, 1–1)
Eindhoven, 1200 néző. Vezette: Buch (spanyol), Goljanin (szerb)
MAGYARORSZÁG: BAKSA, BIROS 2, Kásás 1, Hosnyánszky, Steinmetz Á., KISS G. 2, Madaras 1. Csere: Varga Dénes 1, VARGA DÁNIEL 1, Hárai, Szivós, Katonás 1
GÖRÖGORSZÁG: Karambecosz, THEODOROPULOSZ 3, H. Afrudakisz 1, Kokkinakisz, J. Afrudakisz, MIRALISZ 2, Milonakisz 1. Csere: Delakasz, Doszkasz, Funtulisz, Murikisz, Vulgarakisz
Gól - emberelőnyből: 6/3, ill. 11/3
Gól - ötméteresből: 2/2, ill. 1/0
A CSOPORT TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEIN
Macedónia–Olaszország 5–15
Törökország–Hollandia 7–12

 

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG 4
4

54–30 12
2. Olaszország 4
3
1
61–30 9
3. Görögország 4
3 1
51–29 9
4. Macedónia 4
1 3
36–43 3
5. Hollandia 4
1 3 36–54 3
6. Törökország 4
4 20–72 0
Magyarország már elődöntős.
B-CSOPORT, 4. FORDULÓ
Németország–Horvátország 10–9 (3–1, 4–2, 1–2, 2–4)
Spanyolország–Montenegró 10–10 (1–2, 4–3, 3–3, 2–2)
Szerbia–Románia 14–5 (3–0, 4–0, 3–1, 4–4)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Szerbia4
4
50–34
12
2. Montenegró4
2
1
142–35
7
3. Németország 4
2 2
45–45
6
4. Horvátország4
2
241–40 6
5. Spanyolország 4
1 1
2 37–44
4
6. Románia 4
4
30–47
0
Szerbia már elődöntős.
PERCRŐL PERCRE
32. perc: Vége! Magyarország–Görögország 9–7
32. perc: Hátrányból kapjuk az utolsó gólt, Theodoropulosz labdája megpattant, így megy be. A görögnek ez volt a harmadik, csapatán viszont csak a hetedik. 9–7
32. perc: Újabb görög időkérés. Bő fél perccel a vége előtt.
30. perc: Hosnyánszky szerez labdát a görög előny végén. Mi is kapunk egy fórt: Hosi lövését fogja a kapus.
29. perc: A játékvezetők elveszik a labdát ziccerben, görög időkérés. Andric még felhozná a délieket.
28. perc: A figurát Kásás fejezte volna be, ám a kapufa megmenti a görögöket, másodjára Biros lövésénél is.
27. perc: Hátrányt védekeztünk ki, lefordulás jöhetne, de Varga Dénes ellen szabálytalankodnak. Kiállítás, magyar időkérés.
26. perc: Újabb magyar villanás: hosszú kereszt a bal oldalra Kásáshoz, aki megvárja, hogy Biros visszatempózzón kettőt, majd a ziccert lőhessen a jobb alsóba. 9–6
25. perc: Miralisz megelőzte Birost. Baksa most H. Afrudakiszt közeli labdáját húzza le.
7–3 után mintha kicsit kiengedtek volna a mieink,Dragan Andric tüzeli is az övéit. Baksa jelenti a különbséget: a magyar kapus 70 %-on, Karampecosz 33-on.
24. perc: Vége a negyednek, ez a periódus 3–2-vel az ellené.
24. perc: Hrisztosz Afrudakiszról lemaradt a magyar védelem, a görögök 7-ese szépít. 8–6
24. perc: Kokkinakisz kiállítása után Kiss kilövő a kapu jobb alsó sarkát. 8–5
22. perc: Steinmetzet osztják centerben, a bírók ezt nem látják. A túloldalon Katonás out, Theodoropulosz révén kettőre feljönnek a hellének. 7–5
21. perc: Fór ide, ezúttal viszont akadozik a kijátszás, előbb Kásás lövése pattan le a labda, majd Katonásról...
20. perc: Miralisz hosszú után görög gólt szerez a jobb alsóba simítva a lasztit. 7–4
19. perc: Megúsztunk. A létszámfölényben Varga Dani kinéz oldalra Kiss Gergőre, aki ugyan jobb helyzetben van, de Varga tízről is kilövi a jobb felsőt. 7–3
18. perc: Újabb magyar büntetés, Milonakisz szépen cselezi ki a blokkoló kézt elfordulással, de Baksa egészen parádés. Ez sem megy be!
17. perc: Harmadszorra a görögök hozták el a labdát. Hosnyánszkyt kiküldik, Murikisz közeli bombáját reflexszel hatástalanítja kapusunk.
A védekezés – Baksával az élen – eddig remek, és a második negyedben a támadójáték is összeállni tetszett. A folytatásra csak hasonlót kívánhatunk.
16. perc: Kokkinakiszé az utolsó lövés a negyedben, de az utolsó momentum Baksáé, aki amúgy eddig az egyik legjobb a meccsen.
16. perc: Előny itt. Okosan végigmegy a labda, míg meg nem érkezik a hetedik görög, Madaras ekkor lövi ki a jobb alsót. 6–3
15. perc: Milonakisz gyorsan szépít, nehogy nagyon megnyugodjunk. 5–3
14. perc: Micsoda játék! Biros centerbe Hárainak, aki még továbbteszi a ziccerben lévő Katonásnak. Eredeti magyar brilliáns. 5–2
14. perc: Jönnek a kiállítások sorra, ezúttal Katonás ment ki, de kitűnően kapkodjuk a kezeket, és Baksa véd.
13. perc: Először kerültünk előnybe. Milonakiszt büntetését Kiss Gergely használja ki hamar, a labda a kapu bal oldalában pihen meg. 4–2
12. perc: A spanyol, szerb bírópáros kontrát lát mindkét oldalon. Az újabb görög támadás végén Varga Dénes szedi le a labdát.
12. perc: Hárai harcolt ki hetest, Varga Dénes a bal felsőt tisztítja meg a pókhálóktól. 3–2
11. perc: Ismét Szivóst szórták ki, ezt végig is játsszák a hellének, Miralisz fejezi be. 2–2
9. perc: Kásás távoli löketénél Karampecosz a végállomás. Szivós kiállítása ellenére marad az állás, Kokkinakisz lóbája kevés Baksa ellen.
9. perc: Varga Dénes úszta le Milonakiszt.
Tüzelnek a fiúk mindkét oldalon becsülettel, de a hatékonysággal van némi gond. Miralisz például eddig háromból semmi. Baksa viszont öt védéssel kezdett.
8. perc: Mindkét oldalon remekelnek a védelmek. Az utolsó pillanatokban Kiss Gergő került helyzetbe, ám labdája nem sokkal elkerüli a jobb felsőt.
6. perc: Funtulisz sem tud túljárni Baksa eszén. Majd kiállítás – egész sokat kellett várni az elsőre... –, Hárai és kapusunk közös erővel hárít elsőre, de Theodoropulosz már betalál. 2–1
6. perc: Újabb Baksa-hárítás, a túloldalon Hárainak nem jó a bejátszás.
5. perc: Ötméteres ide is. Biros úszott oda, és a cséká be is pattintotta bal alsóba. 2–0
5. perc: Védés itt is, ott is. Nálunk ezúttal Baksa a kapuban.
5. perc: Jó eddig a görög védekezés, a harmadik magyar lövés után vágódik ki a labda a blokkról, de már újra mi jövünk!
4. perc: G. Afrudakisz forgatta be Hosnyánszkyt, ötméteres! Miralisz büntetője azonban kipattant a kapufáról! Maradt az egy ide.
2. perc: Óó, ez a csukló! Kásás irigyelte meg Varga Dumi macedónok elleni gólját, és fantasztikus ejtéssel szerezzük meg a vezetést. 1–0
1. perc: Az első görög támadás végén mellé ment a labda.
1. perc: A magyar csapaté volt az első támadás. Kiss Gergő lövése blokkról ment fölé.
Elhangzott a Hajrá, magyarok! Kék sapkában a mieink, fehérben a görögök.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik