FINA: Gyárfás a kommunikációt irányítja, Kemény az edzői bizottságban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.07.29. 12:07
Gyárfás Tamás alelnököt bízta meg a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) új összetételű vezető testülete, a büro a szervezet kommunikációs tevékenységének irányításával.
A magyar szövetség tájékoztatása szerint a büro hétfőn a FINA-n belüli feladatkörökről, illetve a különböző bizottságok összetételéről döntött. Az ülésen eldőlt, hogy a pénteken alelnöknek választott Gyárfás a sportág fejlődéséért felelős bizottságba is bekerült. Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda-szövetség elnöke a FINA edzői bizottságának, Salamon Ferenc a Masters bizottságnak, míg Csurka Gergely a médiabizottságnak lett a tagja. A vízilabda bizottságban ugyanakkor nem lesz magyar, mivel a Martin György helyére jelölt, háromszoros olimpiai bajnok Molnár Tamást nem választották be.
Legfrissebb hírek

Nyertek a görögök, csoportelsőként vb-negyeddöntős a magyar női pólóválogatott

Vizes vb 2025
1 órája

Cseh Sándor a japánok legyőzése után: Szorosabb mérkőzésre számítottam

Vizes vb 2025
3 órája

A magyar női vízilabda-válogatott húsz góllal verte meg Japánt a vizes vb-n

Vizes vb 2025
5 órája

Varga Zsolt: Végig stabil maradt a védekezésünk

Vizes vb 2025
19 órája

Vizes vb: spanyol siker a mieink csoportjában a férfi vízilabdatornán

Vizes vb 2025
23 órája

Vizes vb: a doppingellenőrök a kínai és az orosz versenyzőket ellenőrizték a legtöbbször

Vizes vb 2025
23 órája

Az olimpiai bajnok szerbek sikerével indult a férfi vízilabdatorna a vizes vb-n

Vizes vb 2025
Tegnap, 8:55

„Nemcsak próbálkozunk, hanem bizonyítunk is” – jöhetnek az ausztrálok a vizes vb-n!

Vizes vb 2025
Tegnap, 7:18
Ezek is érdekelhetik