Férfi vízilabda: Vissza az elitbe – ez a Vasas célja

L. G.L. G.
Vágólapra másolva!
2020.05.21. 10:52
null
Markovits László (Fotó: Nemzeti Sport)
A Vasas elnöke szerint az új támogató érkezésével megnyílt a lehetőség, hogy már jövőre jelentősen előrelépjenek.

 

– Régen övezte ekkora érdeklődés a Vasas vízilabda-szakosztályát: milyen visszatérni a rivaldafénybe?
– Mozgalmas heteken vagyunk túl, bevallom, kicsit már elszoktam a vízilabdaelitet övező kiemelt figyelemtől, beleértve minden pozitívumát és árnyoldalát – mondta Markovits László, a Vasas SC elnöke. – Ahogy szokták mondani, minden jó, ha a vége jó: a Vasas új névadó szponzorral és jóval erősebb kerettel vág neki a következő idénynek.

VÁLOGATOTT ÉRKEZŐK

Az már korábban eldőlt, hogy a következő idényben A-Híd VasasPlaket néven szereplő csapat vezetőedzője az OSC-től érkező Vad Lajos lesz, munkáját Mátéfalvy Csaba és Bóbis Máté segíti. Marad a két kapus, Csoma Kristóf és Korom Dániel, a 2007 óta a Vasasban játszó Takács Bálint, a remek (fél)idényt záró Sélley-Rauscher Domonkos, az ígéretes fiatalok közül pedig Bóbis Botond, Simon Henrik és Pardi Bende. Érkezik Szolnokról a válogatott Bátori Bence és Szatmári Kristóf, Miskolcról Vadovics Viktor, az UVSE-ből Korbács Gábor, néhány hónapos franciaországi kitérő után hazajön Bedő Krisztián, az OSC-ből pedig három légiós követi mesterét: a két olimpiai bajnok szerb pólós, Braniszlav Mitrovics és Szava Randjelovics leigazolása mellett a korábbi közönségkedvenc, a montenegrói Drasko Brguljan tér vissza a Vasashoz. Tehát hat válogatott pólóssal erősített a csapat.

– Mennyire érte váratlanul az OSC-től távozó A-Híd Zrt. megjelenése a Vasas mellett?
– Abból a szempontból nem ért váratlanul, hogy a Teva és az Uniqa távozása óta folyamatosan keressük a lehetőségét, hogy tőkeerős partnereket találjunk a felnőtt vízilabdacsapatunkhoz az évtizedek óta hűséges Plaket mellett. Apáthy Endrével régóta korrekt viszonyt ápolok, örültem a megkeresésének. Ahogy utaltam rá, az A-Híd váltása okozott némi feszültséget vízilabdaberkeken belül, de végül mindenki megtalálta a számítását, így a kezdeti rossz érzések nyugvópontra kerültek. Az más kérdés, hogy anno, amikor a Vasas volt a csúcson, majd hirtelen elveszítettük a szponzorainkat, nekünk nem volt olyan szerencsénk, hogy rögtön segítő kezet nyújtsanak. Pedig az évtizedes eredményeinkkel, illetve az olyan legendáinkkal, mint például Faragó Tamás, erre mi is rászolgáltunk volna. Így ha szomorúan is, de az utóbbi években tudomásul kellett vennünk, hogy amikor nincs támogató, akkor meg kell elégedni a szerényebb eredményekkel.

– Ennyire egyszerű a képlet?
– Mi a mértéktartás hívei vagyunk, addig nyújtózkodunk, amíg a takarónk ér. Elnökként én vállaltam azt is, esetleg kevésbé leszek népszerű egyes szurkolók körében, mint hogy olyan hógolyót görgessünk magunk előtt, amely lavinává válva utóbb mindent betemet. Jelentős tartozások felhalmozásával és szükségtelen kockázatok árán érhettünk volna el jobb eredményeket, de sosem mentünk ebbe az irányba. Ennek köszönhető, hogy a koronavírus-járvány és a bajnokság törlése ellenére sem csökkentettük a fizetését a 2019–2020-as keret játékosainak, és amit ígértünk, még ilyen helyzetben is be tudtuk tartani.

VAD LAJOS, A VASAS EDZŐJE

Nem vagyok ugrálós típus, húsz évet töltöttem a Fradiban, tízet a Honvédban, az OSC-ben is hosszú távú építkezésbe kezdtem. Aztán egyszer csak tényként közölték velünk, hogy megszűnt a szakosztály, ennek tudatában fogadtam el a Vasas ajánlatát, abban is bízva, hogy így értékes játékosokat menthetek meg. A végül megmenekülő OSC-től azóta sem keresett senki. Ennyit a múltról, a jövőről pedig annyit, hogy a Vasas fiataljai roppant tehetségesek, meghatározhatják a magyar vízilabda következő éveit, de nyilván sokat kell dolgozni. Az új igazolások alapot adhatnak arra, hogy ütőképes, a hagyományokhoz méltó együttes alakuljon ki a következő évben. Új csapatot kell építeni, ám ilyenben volt már részem, nem is egyszer. A módszereimen nem változtatok, nagyképűség nélkül mondhatom, talán nem is kell, hiszen az OSC-vel mindössze másfél év alatt egészen magasra jutottunk. Továbbra is a rend és a fegyelem az alapelvem.

– Most, hogy lett főtámogató, mennyire volt könnyű vagy nehéz megerősíteni a csapatot?
– Az A-Híd csatlakozásával megnyílt a lehetőség, hogy olyan keretet állítsunk össze, amely már a következő idényben képes jelentősen előrelépni, olyan koncepcióval, amely hosszú távra alapoz. A kitűzött célt elértük, ütőképes és fiatal csapat jött létre, amelyet rendkívül felkészült szakemberek irányítanak.

– Az eddig a Vasasban szereplő játékosokkal mi a helyzet?
– Több ígéretes játékosunkat megtartottuk, de mivel a következő idénnyel kapcsolatos tárgyalások és szóbeli megegyezések után érkezett az új szponzor, és ezzel együtt változtak a szakmai célok, végül nem mindenkinek lett helye. Ebben a helyzetben is mindenki esetében nyílt és korrekt módon jártunk el, senkit sem hagytunk az út szélén, és megnyugtatóan rendeződött minden játékos helyzete. Innentől elindul a hosszas felkészülés, és remélem, a szurkolóinknak sok örömet szerez a csapat az új idényben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik