Férfi vízilabda ob I: nyert a Honvéd ellen, a Szegedé a bronz

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2014.05.17. 18:31
A férfi vízilabda ob I bronzpárharcának harmadik mérkőzésén is hazai győzelem született: a Szeged 11–7-re legyőzte otthon a Honvédot, így 2–1-es összesítéssel megszerezte a harmadik helyet a bajnokságban.

A Tisza-partiak nagy lendülettel kezdték a „kisdöntőt”, előbb 4–0-ra, majd 6–1-re elhúztak. A Honvéd hajrázni kezdett, és 7–6-ra felzárkózott, innentől viszont a hazaiak lendültek ellentámadásba, s végül biztosan győztek négy góllal.

A mérkőzés utolsó ob I-es fellépése volt a magyar vízilabda két korszakos alakjának is: a háromszoros olimpiai bajnok center, a szegedi Molnár Tamás – a szövetség honlapjának statisztikája szerint – 527. élvonalbeli meccsével búcsúzott, míg a kétszeres ötkarikás aranyérmes Honvéd-kapus, Gergely István 277 első osztályú meccsel zárta le pályafutását.

FÉRFI VÍZILABDA OB I
A 3. HELYÉRT, HARMADIK MÉRKŐZÉS
DIAPOLO-SZEGED–RACIONET-HONVÉD 11–7
(4–1, 2–2, 4–3, 1–1)
Szeged, 300
néző. V: Székely Balázs, Fodor
SZEGED:
NAGY V. – Jansik Sz., HEGEDÜS G. 3, Molnár T. 1, Seman, KISS CS. 3, Vincze M. Csere: TÓTH M. 4, Decker Á., Zsigri, Török K., Lakatos. Edző: Vincze Balázs
HONVÉD:
Gergely I. – Takei 1, Fülöp, KISS G. 2, Kovács P. 1, Szőke, Steinmetz B. Csere: Boros 1, Mátyás 1, Illés S., Tóth Bendegúz, Csacsovszky E. 1, Simon R. Edző: Vad Lajos
Gól – emberelőnyből:
4/0, ill. 12/2
Gól – ötméteresből:
3/3, ill. 1/0
Kipontozódott:
Illés S. (22. p.)
Kiállítva (cserével végleg):
Fülöp (13. p.)
Kiállítva (brutalitásért):
Seman (19. p.)
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2–1 a Szeged javára
MESTERMÉRLEG
Vincze Balázs:
– Sokat számított, hogy Nagy Viktor kivédte az ötméterest a négyperces emberhátrány elején. Három egyre nyertük ezt az időszakot, óriási szívvel játszottak a srácok, szép volt az egész! Vegyes érzések munkálnak bennem a távozással kapcsolatban. Nagy örömmel megyek haza az otthonomba, de itt, ebben a városban kaptam először lehetőséget, hogy jó csapattal foglalkozzak, aminek megvoltak az örömei, árnyoldalai, eredményei és el nem ért eredményei. Összességében sikeres három évet töltöttem itt.
Vad Lajos: –
A négyperces kiállításnál megzavarodtunk kicsit, de ne felejtsük el, ez még egy fejlődő csapat. Ha az év elején azt mondta volna bárki, hogy a harmadik helyért játszunk, akkor nevettem volna nagyokat, de így persze csalódott vagyok, mert szerintem reális esélyünk volt a bronzra. Sajnos azonban még nem vagyunk elég jók, a Szeged még a hiányzói nélkül is jelentősebb erőt képvisel. Gratulálok a csapatomnak!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik