Férfi vízilabda ob I: a Szeged egy góllal nyert Debrecenben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.10.27. 19:22
null
A Szeged megverte a Debrecent (Fotó: Czerkl Gábor)
Címkék
A Szeged 10–9-re győzött a Debrecen ellen idegenben a férfi vízilabda ob I 4. fordulójában. A Vasas magabiztosan nyert a PVSK ellen.

A szombati, negyedik fordulós program rangadóján– amelyen az új idényre egyformán jelentősen megerősödött csapatok találkoztak 900 néző előtt a Debreceni Sportuszodában– egy perc elteltével az új szezonra a Honvédból a csongrádiakhoz igazolt Szivós Márton a vendégeket juttatta vezetéshez, ám az első negyed közepén már a hazaiaknál volt az előny (2–1).

ÓVOTT A FRADI

Nem mintha napjainkban egy Szentes–Fradi rangadó volna, mégis indulatokat kavart. Történt, hogy 11–10-es hazai vezetésnél ötmétereshez jutottak a vendégek. A Fradi szerint a büntetőhöz készülődve Deutsch Máté kezéből Tóth Zoltán kirúgta a labdát, amiért cserés kiállítás járna, ám elmaradt, és végül éppen Tóth szerezte a győztes találatot – szintén büntetőből... Mindezek után a Fradi megóvta a meccset.

Mi több, az eddigi három fordulót hibátlanul letudó hazaiak a nagyszünetre 6–3-ra elhúztak, többek között a két akciógólt is szerző olasz világbajnok – édesanyja révén félig magyar – Alex Giorgettinek köszönhetően. A bajnoki címre is esélyes, eddig szintén veretlen Tisza-partiak csupa emberelőnyös góllal azonban fokozatosan feljöttek a harmadik játékrészben, olyannyira, hogy az Európa-bajnok Kiss Csaba duplázásával a negyed közepén egyenlítettek (6–6).

A nemzetközileg is eredményes két gárda – a Debrecen az Európa-kupa negyeddöntőjében érdekelt, a Szeged pedig a Bajnokok Ligája 16 csapatos főtábláján szerepel – 7–7-es állásnál vágott neki az utolsó nyolc percnek, amelyben a csapatkapitány, a kétszeres olimpiai bajnok Varga Tamás sikeres ötméteresével „tért vissza" a hazai előny (8–7).

Ugyanő később megúszásból volt eredményes, a „szokásos” emberfórokból azonban két ízben is egyenlítettek a vendégek (8–8, 9–9), sőt – amikor 14-edszer játszhattak létszámfölényben szemben a hazaiak 9-es mutatójával – újfent betaláltak, s miután erre már nem érkezett válasz, győzött a Szeged 10–9-re.

VARGA TAMÁS: „MEGVERETTEK MINKET A MÁSODIK NEGYED UTÁN”
FÉRFI VÍZILABDA OB I
4. FORDULÓ
DEBRECEN–A-HÍD-SZEGED 9–10 (2–1, 4–2, 1–4, 2–3)
Debrecen, 900 néző. Vezette: Kun Gy., Székely Balázs
DEBRECEN: B. MITROVICS– Komlósi, Weszelovszky 2, VARGA T. 3, Milos Korolija, GIORGETTI 2, Letica. Csere: Süveges, Misics 2, Kállay, Vindisch
SZEGED: Baksa– Hegedüs G. 1, SZIVÓS 3, Decker Á. 1, Molnár T., YOUNGER 1, KISS CS. 2. Csere: Molnár D. (kapus), Juhász Zs., KAYES 2, Varga P., Somogyi
Gól – emberelőnyből: 9/2, ill. 14/6
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/1
Kipontozódott: Komlósi (27. p. ), Misics (30. p.)
MESTERMÉRLEG
Gyöngyösi András: – Felőröltek minket, ezért a védekezésünk már nem volt olyan, mint az első félidőben. De a játékvezetői felfogás is megváltozott, villámgyorsan öt fórt kapott a Szeged, amiből kiegyenlített, igaz, mi sem védekeztünk ki semmit... Még negyedkész állapotban sem vagyunk, s ha így ennyire jó meccset játszunk a Szegeddel, az biztató a jövőre nézve.
Vincze Balázs: – Idefelé, Hódmezővásárhely után kemény dögszag fogadott minket a buszon, lehet, az bénította le a fiúkat, mert az első félidőben nem voltunk sehol. Örülök neki, hogy lagymatag kezdés után képesek voltunk felpörögni, ez általában nem jellemző a csapatokra, mi viszont támadásban és védekezésben egyaránt feljavultunk.
EKF-EGERFOOD IMOLA–OSC 6–8 (1–3, 2–1, 3–1, 0–3)
Eger, 200 néző. Vezette: Horváth Cs., Füzesi
EGER: Laboncz – Molnár A. 1, Sántavy, Takács J., Farkas P., Jakab Dániel 1, PETROVAI 1. Csere: Bánhidy, Keresztes 1, ZALÁNKI 2, Hornyák, Milcovich, Szöllősi. Edző: Tóth Péter
OSC: ÁTS – Dávid 1, SIMON A. 3, Szentesi 1, Szécsi D., BENCZUR 2, Császár. Csere: Korényi B., Galambos, Zentai, Pecz, Szőke 1, Tiba. Edző: Becsey Péter
Gól – emberelőnyből: 7/2, ill. 9/4
Kipontozódott: Keresztes (31. p.), Sántavy (31. p.)
MESTERMÉRLEG
Tóth Péter: – Rutinosabb játékosokkal rendelkezik az OSC, és ennek köszönhetően megnyerte a mérkőzést. Kihasználta azokat a hibákat, amelyeket az ob I-ben nem szabad elkövetnünk.
Becsey Péter: – A győzelmet Bíró Attilának ajánlom, akivel tavaly együtt dolgoztam a csapatnál. Kaptam tőle egy jó társaságot, amelyhez igazoltunk még jó pólósokat. Vannak álmaink és vágyaink, azért dolgozunk, hogy sikeresen szerepeljünk. Örülök, hogy megvan az első győzelmünk!
SZENTES–FERENCVÁROS 12–11 (1–3, 4–2, 1–4, 6–2)
Szentes, 300 néző. Vezette: Marjay, Fekete B.
SZENTES: Horváth T. – TÓTH Z. 5, TÓTH P. 2, Regős 1, Németh D., Szabó Z., Bálint. Csere: Horváth A. (kapus), HEGEDÜS B. 2, Pellei, Józsa, Szabó L. 2. Edző: Lukács Dénes
FERENCVÁROS: PIJETKOVICS – Sánta 1, Deutsch 1, MACDONELL 3, Francsics, Illés 1, Paján. Csere: Kárteszi 1, Major, ERNYEI 4. Edző: Ambrus Tamás
Gól – emberelőnyből: 13/4, ill. 12/7
Gól – ötméteresből: 3/3, ill. 3/2
Kipontozódott: Paján (15. p.), Bálint (21. p.), Kárteszi (25. p.), Major (32. p.), Regős (32. p.), Illés (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Lukács Dénes: – Nagyon jól játszó FTC ellen sikerült győzni, és ez ugyanannyit ér, mintha meghatározó különbség lett volna közöttünk. Háromgólos hátrányból sikerült felállnunk, köszönet játékosaim fegyelmezett játékáért és töretlen küzdőszelleméért.
KAPOSVÁR–ZF-EGER 5–13 (0–2, 2–5, 3–2, 0–4)
Kaposvár, 150 néző. Vezette: Mucskai, Marnitz M.
KAPOSVÁR: NAGY P. – Maár, Berta 1, Prikidánovics, Kutasi, Práczky 1, Gyurováth 1. Csere: Papp G. 1, Hoppál, Horváth D., Bakó, BALOGH Z. 1, Pataki. Edző: Bereczki Miklós
EGER: BISZTRITSÁNYI – Gerritse 1, Salamon 1, KOVÁCS G. 2, Varga II Zs., Seman 1, BIROS 1. Csere: SÁNDOR D. (kapus), BÁTORI 4, Graham 2, Mezei T., Gór-Nagy, Chilkó, Bundschuh 1. Edző: Gerendás György
Gól – emberelőnyből: 6/1, ill. 10/2
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/1
Kipontozódott: Seman (30. p.)
Sárga lap: Bereczki Miklós (30. p.)
MESTERMÉRLEG
Bereczki Miklós: – A mezőny egyik legmasszívabb csapata volt az ellenfelünk, ellene ezúttal ennyire futotta.
Gerendás György: – Nagyon jó volt a védekezésünk, és mindkét kapusunk parádésan védett.
TEVA-VASAS–PVSK-FŰSZÉRT 12–7 (3–1, 2–1, 5–3, 2–2)
Budapest, Komjádi uszoda, 150 néző. Vezette: Rév, Molnár P.
VASAS: Barabás – Oeler 1, Fazekas, Takács Bálint 1, STEINMETZ Á. 2, KATONÁS 2, Vámos 2. Csere: Hárai 1, Angyal 1, Hőna, CSAPÓ M. 2, Vereczkey, Manhercz. Edző: Földi László
PÉCS: Tihanyi – Krizsán 1, KISTAMÁS 2, Bóbis 1, Dragics 1, Monostori A., De Blasio. Csere: Lukács, Müller 2, Bertha, Ágner, Somogyi T., Monostori B. Megbízott edző: Barát Ferenc
Gól – emberelőnyből: 9/5, ill. 6/2
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –
Kipontozódott: Somogyi T. (31. p.)
MESTERMÉRLEG
Földi László: – Ezúttal is sok szép és jó megoldásunk volt, de még mindig többet hibázunk, mint kellene.
Barát Ferenc: – A harmadik negyed kivételével jól védekeztünk, ha abban jobban figyelünk, még szorosabb lehetett volna az eredmény.
AZ ÁLLÁS
1. ZF-Eger 4 4 59–18 +41 12
2. Szeged Beton VE 4 4 42–25 +17 12
3. Debrecen 4 3 1 54–35 +19 9
4. Budapesti Honvéd SE 3 3 33–16 +17 9
5. TEVA-Vasas-UNIQA 3 3 37–21 +16 9
6. Szolnoki Dózsa-Közgép 3 2 1 28–17 +11 6
7. BVSC-Zugló 4 2 2 40–36 +4 6
8. Junior Válogatott 3 1 1 1 27–26 +1 4
9. Orvosegyetem Sport Club 5 1 1 3 32–60 –28 4
10. Szentesi VK 3 1 2 25–38 –13 3
11. PVSK-Füszért 4 1 3 26–41 –15 3
12. EKF-EgerFood-Imola 4 4 31–48 –17 0
13. FTC 3 3 25–45 –20 0
14. Kaposvári VK 5 5 31–64 –33 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik