Férfi vízilabda BL: az OSC is elszerencsétlenkedte az utolsó negyedet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.15. 21:07
null
Hosnyánszky jó játéka kevés volt az egri győzelemhez (Fotó: Lénárt Márton)
A második mérkőzésén döntetlent játszott az OSC a férfi vízilabda Bajnokok Ligája második selejtezőkörében: Bresciában az orosz Kazany elleni mérkőzés 11–11-es végeredménnyel zárult. Az Eger kikapott a Veronától.

A pénteki, vártnál szorosabb, Crvena zvezda elleni egygólos győzelem után egy újabb siker gyakorlatilag a továbbjutást jelentette volna Vincze Balázs együttesének. Előzetesen azonban az oroszok elleni párharc jóval nehezebbnek ígérkezett, mint a szerb rivális elleni.

Ennek ellenére nagyon jól kezdett a magyar, csapat, amely a nagyszünetig jelentős előnyt szorgoskodott össze. Salamon Ferenc, Zalánki Gergő, Gór-Nagy Miklós, Lukas Seman, Nagy Ádám, Drasko Brguljan és kétszer Kovács Gergő talált be a nagyszünet előtt. Tehát nemcsak hogy eredményesen játszott az OSC, még a gólokat is jól elosztották a játékosok

A harmadik negyedre azonban valami elfogyott a magyar csapatnál. Pontatlanná váltak a támadás-befejezések, a meccset pedig egy pillanatra sem adták fel az oroszok, akik szép lassan megkezdték a felzárkózást. Már csak 8–7-re vezetett az OSC, amikor Bátori Bence góljának köszönhetően mégis 9–7-es vezetéssel kezdte a záró szakaszt.

De, akárcsak az Eger a Verona ellen, az OSC is pocsék utolsó játékrészt produkált a Kazany ellen. Legalább azonban nem végzetesen pocsékat...

Ivan Nagajev az utolsó negyedben három góllal terhelte meg Bisztritsányi Dávid kapuját, gyakorlatilag neki köszönhető, hogy az orosz csapat fordított, majd miután Szlobodan Nikics még visszavette az előnyt a magyar együttesnek, a végén újra egyenlített a Kazany.

Vasárnap déltől az OSC a házigazda Brescia ellen száll vízbe. A mostani döntetlen gyakorlatilag azt jelenti, hogy azon a meccsen dől el a továbbjutás.

KORÁBBAN – AZ EGER KIKAPOTT

Az Eger nagy csatában 10–9-es vereséget szenvedett az olasz Veronától. A hevesi csapat továbbjutása így a Mornar Split elleni vasárnapi mérkőzésen dől el.

Pedig nem indult rosszul. A pénteken brillírozó Erdélyi Balázs és Decker Ádám gólja után 2–1-re vezetett az Eger, az első negyed végén 2–2-es döntetlen volt az állás. A második negyedben azonban valami elromlott: Dabrowski Norbert együttese a fórjaiból is képtelen volt betalálni, míg az olasz ellenfél akciógólokat szerezve 5–2-re meglépett.

A nagyszünetben két góllal vezetett a Verona, de ezután egri percek következtek. Olyannyira, hogy a harmadik szakaszt már a hazaiak (a Bitskey uszodában rendezik ennek a csoportnak a küzdelmeit) nyerték meg 5–1-re, és az utolsó negyed kezdetekor, 8–6-os egri vezetésnél nem sokan gondolták, hogy a magyar csapat pont nélkül marad.

Sajnos azonban ez történt.

A Verona remek záró szakaszt produkált: Luongo kettő és Petkovic góljával a negyed közepére átvette a vezetést. A hajrában 9–10-nél az Eger kihagyta az emberelőnyét és kikapott.

A Dabrowski-csapatnak vasárnap 13.30-kor a Mornar Split ellen gyakorlatilag nyernie kell a továbbjutásért!

BAJNOKOK LIGÁJA, 2. SELEJTEZŐKÖR
F-CSOPORT (BRESCIA)
A-HÍD-OSC-ÚJBUDA–SZINTYEZ KAZANY (orosz) 11–11
(3–2, 5–2, 1–3, 2–4)
Brescia. V: Taylan (török), Margeta (szlovén)
OSC: Bisztritsányi – Hegedüs G., Salamon F. 2, Gór-Nagy 1, Seman 1, Bátori 1, Zalánki 1. Csere: Barabás B. (kapus), Kovács Gábor 1, Nikics 1, Drasko Brguljan 2, Nagy Á. 1, Juhász Zs. Edző: Vincze Balázs
KAZANY: Makszimov, Antonov – Pleszkevics, Zinatullin, Ogyincov, Nyikolajenko 1, Bicskov 5, Magomajev, Nagajev 3, Latipov, Rizsov-Alenyicsev, Marelja 1, Sepeljev 1. Edző: Vlagyimir Fedorin
Gól – emberelőnyből: 5/3, ill. 7/2
MESTERMÉRLEG
Vincze Balázs: – Rendkívül jól indult a találkozó abból a szempontból, hogy két negyed után már nyolc négyre vezettünk. A Szolnok elleni bajnokin és a Crvena zvezda elleni pénteki BL-selejtezőn is ez volt a tendencia, ahogy az is, hogy a harmadik negyedet nem úgy hozzuk, ahogy kellene. A kritikus pillanatok a szabaddobásos szituációknál adódtak, kilyukasztottak minket ezekkel a helyzetekkel, miközben a meccs elején hasonló szituációban nem voltak problémáink – az utolsó két negyedben viszont már igen.
A másik mérkőzésen: Brescia (olasz)–Crvena zvezda (szerb) 9–5

PÉNTEKI EREDMÉNYEK
Crvena Zvezda (szerb)–A-Híd-OSC-Újbuda 7–8
Brescia (olasz)–Szintez Kazany (orosz) 15–11

A VASÁRNAPI PROGRAM
10.30: Szintez Kazany–Crvena zvezda
12.00: Brescia–A-Híd-OSC-Újbuda

BAJNOKOK LIGÁJA, 2. SELEJTEZŐKÖR
E-CSOPORT (EGER)
VERONA (olasz)–ZF-EGER 10–9
(2–2, 3–1, 1–5, 4–1)
Eger, 500 néző. V: Teixido (spanyol), Ahladiotisz (görög)
VERONA: Lazovics – S. LUNGO 2, Mirachi, PETKOVIC 2, Blary 1, Gallo 1, N. Gitto 1. Csere: Jelaca, DESERTI 2, Bini 1, Valentino, Razzi. Edző: Marco Baldinetti
EGER: B. Mitrovics – Kovács Gergő 1, ERDÉLYI 3, HOSNYÁNSZKY 2, Bedő 1, Lőrincz B. 1, Angyal. Csere: Decker Á. 1, Vapenszki, Csucskovics, Hárai, Biros B. Edző: Dabrowski Norbert
Gól – emberelőnyből: 4/3, ill. 9/4
Gól – ötméteresből: –, ill. 1/1
Kipontozódott: Jelaca (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Marco Baldinetti:
– Remek meccset játszottunk, amely végig kiegyenlített küzdelmet hozott, a végén egy egyéni villanás döntött, Petkovic remek szabaddobásgólja. Az Eger jó csapat, de az én együttesem is nagyon erős.
Dabrowski Norbert: – Az olaszok belőttek egy helyzetet a végén, mi pedig kihagytuk, nem újdonság, hogy ezen múlik egy meccs, de ez volt a célom, hogy ilyen mérkőzést játszunk. Most szomorkodhatnék, hogy nekünk nem sikerült, nekik meg igen, de azt gondolom, hogy jól küzdöttünk, főleg kettő öt után. Ez most ennyire volt elég, mondtam, hogy a Veronát főtáblás csapatnak tartom, amit most bizonyított is. Nincs más dolgunk, mint vasárnap megverni a Mornart, akármilyen fáradtak is vagyunk.

PÉNTEKI EREDMÉNYEK
ZF-Eger–CN Marseille (francia) 18–5
Verona (olasz)–Mornar Split (horvát) 17–6

A VASÁRNAPI PROGRAM
12.00:
Verona–Marseille
13.30: ZF-Eger–Mornar Split

AZ ÖSSZES SZOMBATI EREDMÉNY ÉS CSOPORTÁLLÁSOK

E-CSOPORT
ZF-Eger–Verona (olasz) 9–10
Marseille (francia)–Mornar Split (horvát) 13–11
Az állás: 1. Verona 6 pont, 2. Eger 3 pont, 3. Marseille 3 pont, 4. Split 0 pont

F-CSOPORT
A-Híd-OSC-Újbuda–Sintez Kazany (orosz) 11–11
Brescia (olasz)–Crvena Zvezda (szerb) 9–5
Az állás: 1. Brescia 6 pont, 2. OSC 4 pont, 3. Kazany 1 pont, 4. Crvena zvezda 0 pon

G-CSOPORT
Hannover (német)– ASC Duisburg (német) 8–5
Jadran Herceg Novi (montenegrói)–Vuliagmeni (görög) 9–6
Az állás: 1. Jadran 6 pont, 2. Vuliagmeni 3 pont, 3. Hannover 3 pont, 4. Duisbrug 0 pont

H-CSOPORT
Primorje Rijeka (horvát)–Steaua Bucuresti (román) 10–9
Sabadell (spanyol)–CSM Digi Nagyvárad (romániai) 6–10
Az állás: 1. Rijeka 6 pont, 2. Nagyvárad 3 pont, 3. Steaua 1 pont, 4. Sabadell 1 pont

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik