Férfi vízilabda BL: a Szolnok és az Eger nyert, az OSC ikszelt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.18. 21:39
null
Bátori Bence szerezte az OSC egyenlítő találatát (Fotó: Koncz György)
A Szolnok könnyed, 17-4-es győzelmet aratott az Olympic Nice ellen a Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek negyedik fordulójában. Az OSC 7–7-es döntetlent játszott a Bresciával, míg az Eger a német Hannovert győzte le.

EGER–HANNOVER

Nehezen indult be az egri gépezet – az első félidőben még kisebb különbség volt a csapatok között, azonban a harmadik negyedtől kezdve egyre kényelmesebb előnyben játszhattak a hazaiak – először 7–4-et, majd 8–5-öt mutatott az eredményjelző. A negyedik negyedben feljebb kapaszkodott ugyan a német gárda, ám az Eger klasszisai végül bebiztosították a győzelmet, így két vereség mellett immár két mérkőzést is nyerni tudtak.

BAJNOKOK LIGÁJA, FŐTÁBLA, 4. FORDULÓ
B-CSOPORT
ZF EGER–WASPO 98 HANNOVER
(német) 10–7 (5-4, 2-0, 1-1, 2-2)
Eger, 600 néző. V.:
Laginja (szlovén), Putnikovics (szerb).
EGER: B. Mitrovics - ERDÉLYI 4, Decker, Bedő, KOVÁCS G. 3., Lőrincz B., Vapenski, Cs.: HOSNYÁNSZKY 3, Hárai, Csuk, Biros B. Edző: Dabrowski Norbert,
HANNOVER: Kong - Szekulics, RADOVICS 3, Jokics, Winkelhorst, Bukowski, D. BRGULJAN 3, Cs.: Tkac, Estrany, Corusics 1, Ban. Edző: Karsten Seehafer.
Gól - emberelőnyből: 8/2, ill. 10/3.
Ötméteresből: 1/1, ill. 0/0.
MESTERMÉRLEG
Dabrowski Norbert: Az első negyed kivételével elégedett vagyok a védekezéssel. A hátrányos helyzeteknél jól zártunk. Úgy érzem, elöl még több volt benne, de amíg 10 gólt lövünk és hetet kapunk nem tehetek mást, mint gratulálok a csapatomnak.
Karsten Seehafer: Az Eger nagyon erős pólót játszott, úgy érzem, a mi játékunkban nem volt nagy probléma. A különbséget az jelentette, hogy a fontos szituációkban jobb döntéseket hoztak. Nálunk a hosszú volt a gól nélküli időszak. Megérdemelten nyert a hazai csapat.

OSC–BRESCIA

Rendkívül szoros találkozót vívott egymással az OSC és a Brescia. A mérkőzés első felében előnyt szerzett a magyar csapat, azonban feljöttek az olaszok – 7 perccel az összecsapás vége előtt 5–5 volt az állás, alig több, mint két minutummal a vége előtt pedig átvették a vezetést a vendégek. Bátori Bencének sikerült egyenlítenie, a bresciaiak pedig csak érvénytelen gólt tudtak szerezni – maradt a döntetlen.

BAJNOKOK LIGÁJA, FŐTÁBLA, 4. FORDULÓ
A-CSOPORT

A-HÍD-OSC-ÚJBUDA–AN BRESCIA (olasz) 7–7 (4–2, 0–0, 1–3, 2–2)
Nyéki uszoda, 500
néző. V: Sztavridisz (görög), Ivanovszki (montenegrói)
OSC:Bisztritsányi – SALAMON F.3,Kovács Gábor, BÁTORI2,Nikics, Zalánki1,BUNDSCHUH
Csere:
Nagy Á.1,Seman, Drasko Brguljan, Gór-Nagy, Hegedüs G. Edző:Vincze Balázs
BRESCIA:
Del Lungo – Rizzi, Muslim, PASZKOVICS2,Ubovics, RANDJELOVICS2,C. PRESCIUTTI1
Csere:
Napolitano, N. Presciutti1,Bertoli1,Nora, Gurrato. Edző:Alessandro Bovo
Gól – emberelőnyből:5/3, ill. 7/4
MESTERMÉRLEG
Vincze Balázs:
– Nem rossz a döntetlen, mert életben maradtunk, ahhoz képest jó, hogy a végjátékban közel voltunk a vereséghez. Egy idő után a támadásaink elhaltak, pedig a hét kapott gól jó teljesítmény hátul. Nagyon keveset tudtuk megjátszani a centereinket, ehhez több energiára van szükség, hogy emberelőnyöket tudjunk kiharcolni. Öt háromnál volt egy fórunk, az kritikus volt, hiszen kimaradt, majd feljöttek az olaszok öt ötre.
Alessandro Bovo:
– Álmosan kezdtünk, utána azonban összeszedtük magunkat. Nagyon kemény meccs volt, a végén a győzelemre is volt esélyünk, sajnálom, hogy nem tudtuk megtartani az előnyt és hogy nem adták meg a gólunkat.




SZOLNOK–NICE


A két csapat nem volt egy súlycsoportban, már a mérkőzés első felében állva hagyta ellenfelét a magyar alakulat. Tizenhárom gólos különbség alakult ki a felek között a találkozó végére – a hazaiaknál a stáb több tagja is felszabadultan mosolygott az utolsó időkérésnél.

Az egy döntetlen mellett harmadszor nyerő Szolnok legközelebb február 8-án a berlini Spandauval csap majd össze.

BAJNOKOK LIGÁJA, FŐTÁBLA, 4. FORDULÓ
A-CSOPORT

SZOLNOKI DÓZSA-KÖZGÉP–OLYMPIC NICE (francia) 17–4 (3–1, 7–0, 4–2, 3–1)
Szolnok, 700
néző.V:Butz (holland), Mustata (román)
SZOLNOK:
NAGY V. – Varga Dénes3,PRLAINOVICS1,Jansik D., MEZEI1,Crousillat, VÁMOS3
Csere:
Gocics, M. Alekszics3,Younger3,Kis G.1,Fülöp2. Edző:Cseh Sándor
NICE:
Garsau – Bachelier, Monneret, Izdinsky1,Csakics, LAVERSANNE3,Crosetti
Csere:
Caumette, Rocchietta, E. Hansen, Chandieu, Guilloteau, Bruyere. Edző:Samuel Nardon
Gól – emberelőnyből:
12/6, ill. 7/2
Gól – ötméteresből:
2/2, ill. –
Kipontozódott:
Younger (32. p.), Chandieu (16. p.)
MESTERMÉRLEG
Cseh Sándor: –
A Nizza harcosan, mi pedig jó szellemben játszottunk. Nem túl sok mindent beszéltünk meg erre a mérkőzésre, de azt betartottuk. Az az igazság, hogy egy picit elfáradtunk a végére.
Samuel Nardon: –
Egy kiváló csapat otthonában játszottunk. Próbáltunk harcosan vízilabdázni, de a hazaiak különösen a második negyedben nagyon jól játszottak, és már ekkor eldöntötték a mérkőzést, mi pedig nem tudtunk újítani.



AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1.Olympiakosz 4
3
1 39–17
10
2. SZOLNOK
4
3
1 41–26
10
3. OSC 4
2 1
1 38–297
4. Brescia4
11
2
29–314
5. Spandau 4
1 3
26–36 3
6. Nice 4
4
19–53
0

 

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Recco 4
4 48–29
12
2. Dubrovnik 4
2 1
1 41–30 7
3. EGER
4
2 2 32–36
6
4. Barceloneta
4
1
2 1
34–29
5
5. Hannover 4
2
2
36–49 2
6. Partizan 4
1
3
34–49
1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik