Férfi vízilabda: az olaszokkal már nem bírt a Benedek-csapat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.29. 10:25
null
Madaras Norberték kikaptak az olaszoktól (Fotó: Szabó Miklós, archív)
A görögországi Szamarcidisz-kupán a két pénteki győzelem – Montenegró és Szerbia ellen – után ma délelőtt Olaszországtól 6–4-es vereséget szenvedett Benedek Tibor szövetségi kapitány válogatottja. Este újabb vereség, a házigazda görögöktől: a dél-európaiak 10–8-ra győztek.

 

Magyar szempontból nem kezdődött rosszul a világbajnok olaszok elleni meccs a görögországi Lamiában, a Szamarcidisz-kupa 3. fordulójában. Az első, ráadásul emberelőnyös helyzetünket ugyan kihagytuk, de a folytatásban kivédekeztük a Szívós Márton kiállítását követő olasz előnyt, majd Hosnyánszky Norbert révén a vezetést is megszereztük – derül ki a vlv.hu tudósításából.

Az olaszok azonban még az első szünet előtt sikerült fordítaniuk két átlövéssel. A mérkőzés innentől pedig úgy alakult, hogy végig a mieink úsztak az eredmény után.

Hárai Balázs lefordulásból szerzett góljával a második negyed elején ugyan még egyenlítettünk, de ezt követően két góllal, 4–2-re megléptek az olaszok.

Innen a harmadik negyed elején egy ötméteresnek (Varga Dániel), majd egy kivédekezett olasz támadást követő felúszásnak köszönhetően (Tóth Márton) még sikerült ismét egyenlítenünk, de az ezt követő két olasz gólra már nem volt válaszunk, így 6–4-es vereséget szenvedtünk. Az olaszoktól az egyaránt két-két gólig jutó Pietro Figlioli, Niccolo Figari kettőst lehet kiemelni.

„Nagyon jó mérkőzést játszottunk, természetesen a hibákkal együtt. Teljes mértékben meg voltam elégedve a csapat munkájával. Az azért látszik, hogy ez már a harmadik mérkőzésünk volt itt, ráadásul reggel. Az olaszok eddig egy meccsel kevesebbet játszottak, annyival jobb erőben is voltak. A fáradtság rovására írom, hogy csak négy gólt tudtunk lőni, illetőleg nyilván jó kapusuk van, akitől azért nem szabad ennyire megijedni. A fejlődési lehetőségeink óriásiak” – nyilatkozta a meccs után a vlv.hu-nak Benedek Tibor szövetségi kapitány.

Este, a görögök elleni mérkőzésen viharos szél nehezítette a csapatok dolgát. Az első negyedet követően 2–1-re vezettek a görögök (Szivós egyenlíthetett volna, de ötméterest hibázott), a másodikban Vámos és Varga Dénes góljával sikerült fordítani. Milonakisz emberfóros góljára Hárai centerből, félcsavarral felelt, de erre jött a görög „rekontra" – félidőben 4–4-re álltak a csapatok.

A folytatás sajnos nem a miénk volt: a harmadik negyedben a házigazda sorozatban három gólt szerezve elhúzott, Varga Dénes azért centerből szépített – az utolsó játékrésznek mínusz kettőről ment neki a magyar válogatott. Murikisz és Fundulisz gólját követően elment a hajó (9–5), bár sikerült egyre feljönni – a magyar válogatott még támadhatott is, de a bírók kontrát fújtak... A soron következő támadást időkérés után értékesítették a görögök, Hosnyánszky ötméteresgólja zárta a találatok sorát – Görögország 10–8-ra győzött.

„Cudar körülmények között zajlott a mérkőzés - olyan cudarul játszottunk mi is. Nyilván hivatkozhatunk a fáradtságra, meg a négy meccsre, de azért ennél sokkal több kell ahhoz, hogy eredményesek legyünk. Az biztos, hogy időnként jól jönnek az ilyen pofonok az általunk megkezdett úton, de ha nem tanulunk belőle, akkor az veszélyes lehet” – értékelt a vlv.hu-nak Benedek Tibor.

SZAMARCIDISZ-KUPA
3. FORDULÓ

OLASZORSZÁG–MAGYARORSZÁG 6–4 (2–1, 2–1, 2–2, 0–0)
Lamia. V: Borell (spanyol), Radivevic (horvát)
Olaszország: Tempesti – Giorgetti, D. Fiorentini, Felugo, Aicardi, Gallo 1, Gitto. Csere: Figlioli 2, Pérez, Figari 2, Napolitano 1, Sadovy, Nora
Magyarország: Nagy V. – Bátori, Varga Dénes 1, Decker Á., Hárai 1, Szivós, Madaras. Csere: Hosnyánszky 1, Kis G., Gór-Nagy, Vámos, Tóth M. 1
Gól – emberelőnyből: 11/5, ill. 4/1
Gól – ötméteresből: –, ill. 3/1
Kipontozódott: Hárai (22. p.)

4. FORDULÓ
GÖRÖGORSZÁG–MAGYARORSZÁG 10–8 (2–1, 2–3, 3–1, 3–3)

Legfrissebb hírek

Madaras Norbert: Az egyén soha, egyetlen pillanatig sem gondolhatja, hogy a csapat felett áll

Vízilabda
2026.02.01. 11:31

Szépen csillogó ezüst Belgrádból – képösszeállítás a magyar férfi vízilabda-válogatott Eb-jéről

Képes Sport
2026.02.01. 09:56

Zalánki Gergő: Szakmai indoklás nélkül maradtam ki az Európa-bajnokságról

Vízilabda
2026.01.31. 08:16

A második félidő döntött, Szerbia nyerte meg a férfi vízilabda Európa-bajnokságot

Vízilabda
2026.01.25. 21:39

Vogel Soma: A magyar–szerb párharc keményebb, mint az el Clásico

Vízilabda
2026.01.25. 09:58

Varga Dénes: A mozgásos játékban felülkerekedhetünk a szerb válogatotton

Vízilabda
2026.01.25. 07:19

Közleményt adott ki a vízilabda-szövetség, miután nem tiltották el a szerb játékost

Vízilabda
2026.01.24. 17:20

„Tátrai Dávid egyszer csak annyit kérdezett: »Érzitek, ahogy fáradnak?!«”

Vízilabda
2026.01.24. 13:06
Ezek is érdekelhetik