Férfi vízi ob I: a Szolnoknak most sem termett babér Egerben

Vágólapra másolva!
2013.10.04. 20:17
null
Bátori Bence kétszer vette be a szolnoki kaput (Fotó: Havran Zoltán)
A címvédő ZF-Eger hazai pályán 13–9-re nyert a Szolnoki Dózsa ellen a férfi vízilabda ob I pénteki rangadóján.

A bajnoki döntő „visszavágóján” – amelyre a szolnoki uszoda átalakítása és a tévés közvetítés miatt nem a Dózsa otthonában került sor – már a mérkőzés elején faképnél hagyta ellenfelét a címvédő Eger, három újdonsült világbajnok (Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs és Bátori Bence) góljával 3–0-ra elhúzott.

Az első szolnoki gólt szintén egy barcelonai hős, Hosnyánszky Norbert szerezte, és a vendégek ezután 4–3-ra felzárkóztak. Egyenlíteniük azonban nem sikerült, olyannyira nem, hogy a nagyszünetben 8–4-es egri előnyt mutatott az eredményjelző.

A Szolnoknak a rangadó második felében sem sikerült elkapni a fonalat, az utolsó negyedben már 13–7-re is vezettek a hazaiak. A végén már csak kozmetikázni tudta az eredményt Kovács István csapata, amely a bajnoki döntő három mérkőzéséhez hasonlóan ezúttal is fejet hajtott az Eger előtt. A két csapat közül tehát a hevesiek őrizték meg hibátlan mérlegüket.

FÉRFI VÍZILABDA OB I
4. FORDULÓ
ZF-EGER–SZOLNOKI DÓZSA-KÖZGÉP 13–9 (5–3, 3–1, 3–3, 2–2)
Eger, 900
néző. Vezette: Csanádi, Vogel G.
EGER: BISZTRITSÁNYI – BÁTORI 2, Biros 1, GÓR-NAGY 3, Hárai 1, Graham, Sántavy. Csere: Bedő 2, Bundschuh 1, Kovács Gábor 1, Salamon F. 2, Varga II. Zs., Lőrincz
SZOLNOK: Decker A. – Sz. Mitrovics 1, Hosnyánszky 1, ALEKSZICS 2, Kis G., Vámos 2, Gocics. Csere: Török B. 1, Jansik D. 1, Pásztor 1, Vörös.
Gól – emberelőnyből: 12/3, ill. 14/4
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. 1/1
Kipontozódott: Bundschuh (20. p.), Sántavy (22. p.), Vámos (25. p.), Török B. (26. p.), Varga II. Zs. (27. p.), Gór-Nagy (30. p.)
MESTERMÉRLEG
Gerendás György, az Eger edzője: – Engem is meglepett a csapatom, és kicsit ki is szúrt magával, mert ha ilyen jól tudunk játszani, ezentúl sem szabad alább adni. A bírók is közelednek hozzánk és mi is közelítünk hozzájuk, be fog ez állni. Viszont azt felháborítónak tartom, hogy ahány ország, annyiféleképpen értelmezik az új szabályokat.
Kovács István, a Szolnok edzője: – Borzalmas volt a kezdés, olyan, mint amikor a gyorsvonat elszáguld a személyvonat mellett. Utána próbáltunk közelíteni, de nem jártunk sikerrel. Kicsit fáradtak voltak a srácok, bár nem mondták nekem, de látszott rajtuk, főleg az elején. Sokáig azonban nem lehet szomorkodni, mert pörög a bajnokság, jön a Bajnokok Ligája.

AZ ÁLLÁS
1. ZF-Eger 4 4 62–30 +32 12
2. RacioNet Honvéd 3 3 41–22 +19 9
3. Szolnoki Dózsa-Közgép VSC 4 3 1 41–34 +7 9
4. A-HÍD Szeged 3 2 1 49–24 +25 7
5. OSC Újbuda 3 2 1 37–30 +7 6
6. KSI SE 3 2 1 32–44 –12 6
7. TEVA-Vasas 3 1 1 1 30–28 +2 4
8. PVSK-Füszért 3 1 1 1 26–27 –1 4
9. BVSC-Zugló 3 1 2 33–37 –4 3
10. Széchenyi Bank-FTC 3 1 2 26–30 –4 1
11. Debrecen 3 1 2 21–25 –4 1
12. Valdor-Szentes 3 1 2 23–37 –14 1
13. Kaposvári VK 3 3 21–42 –21 0
14. Ybl Waterpolo Club 3 3 28–60 –32 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik