Férfi vízi Ek: egygólos hátrányban az FTC az elődöntőben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.01.18. 19:36
Egygólos hátrányt szedett össze a Ferencváros férfi vízilabdacsapata az Eurokupa elődöntőjének első összecsapásán, amelyet a montenegrói rivális, a Jadran otthonában rendeztek.

Az év legfontosabb mérkőzésének nevezte a montenegrói fellépést Varga Zsolt, az FTC vezetőedzője a meccs előtt a hazai sportági szövetség honlapjának adott nyilatkozatában, mondván, „a Fradi tíz év után jutott el újra nemzetközi kupasorozatban a legjobb négy közé”.

A szakvezető már csak ezért is nehéz összecsapásra számított, arról nem beszélve, hogy a Jadran az előző szezonban a Bajnokok Ligája főtábláján szerepelt, és odahaza a magyar bajnoki ezüstérmes Egerrel döntetlent játszott. A mostani idényben a – számára sikertelen – BL-selejtezőből került át az Eurokupába, a második számú kontinentális pólósorozatba.

A találkozó elején a hazaiak vízilabdáztak jobban és hatékonyabban, hol egy, hol két góllal vezettek, a második negyedben pedig már 5–2 volt az állás a javukra. Még a nagyszünet előtt – többek között a duplázó, s végül háromszor eredményes kétszeres olimpiai és világbajnok, Madaras Norbert jóvoltából – 5–4-re felzárkózott, majd a harmadik játékrészben ki is egyenlített a vendégegyüttes.

A folytatásban tartotta a lépést az FTC, olyannyira, hogy a harmadik negyed végén Madaras révén 9–8-ra már a magyar gárda vezetett. A hazaiak azonban fordítani tudtak, elhúztak két góllal (11–9, 12–10), s végül 12–11-re nyertek. A Ferencvárosnak azonban minden esélye megvan rá, hogy a Népligetben kiharcolja a döntőbe jutást.

Az Eurokupa másik ágán az olasz SM Verona és a nagyváradi Digi-Oradea együttese küzd meg a fináléért. Az elődöntők visszavágóját három hét múlva rendezik.

FÉRFI VÍZILABDA EUROKUPA
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

Jadran Carine (montenegrói)–FTC-PQS Waterpolo 12–11 (3–1, 2–3, 4–5, 3–2)
A magyar csapat góldobói: Madaras, Cuk 3-3, Szirányi, Jansik, Tóth, Varga, Nyéki 1-1
A másik mérkőzésen:
Css Verona (olasz)–CSM Digi Nagyvárad (romániai) 12–10

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik