Férfi vízi-vl: óriási verést mért a magyar válogatott a hollandokra

Vágólapra másolva!
2018.03.20. 19:45
null
Edzőmeccsnek is kevés volt (Fotó: Földi Imre)
A magyar férfi vízilabda-válogatott 13–1-re legyőzte Hollandiát a világliga selejtezőjében Debrecenben.

 

A magyar válogatott megnyerte az előző két meccsét. Bár a spanyolok is hat pontot gyűjtöttek, Märcz Tamás legénysége eggyel kevesebb mérkőzésből érte el ezt, így a hollandok elleni siker az első helyre repíthette a mieinket. A hollandok mind a három korábbi mérkőzésüket elveszítették.

Ugyan Vámos Márton ezúttal nem szállt vízbe, de a fiatal keretnek is egyértelmű győzelmi esélye volt.

MÉRLEG
MANHERCZ Krisztián, a válogatott szélsője:
„Az elején jobban bírták erővel a hollandok, de a védekezésünk már akkor is nagyon jól működött, alig-alig volt lehetőségük. Jól játszottunk, a tizenhárom lőtt góllal teljesen elégedett vagyok, az egy kapott pedig önmagáért beszél. Összességében nagyon fárasztó mérkőzés volt, sok úszással és rendkívül kevés ítélettel, de erre készültünk is.”
SEDLMAYER Tamás, a válogatott szélsője:
„Nem az eredménnyel foglalkoztam, csak igyekeztem végrehajtatni azt, amit a szövetségi kapitány kért tőlem. A védekezésre koncentráltam elsősorban, ez volt a fő feladatom, emellett ha támadásban odakerültem, próbáltam gólt lőni. Egyszer sikerült, így újra hoznom kell a csapatnak süteményt – az első válogatottságom miatt már megvendégeltem őket.”

Az első negyedben Erdélyi Balázs kezdte meg a gólgyártást, majd Zalánki Gergő folytatta. A hollandoknak az emberelőnyös támadások sem mentek, egyetlen gólt sem dobtak.

A második negyed felénél Mezei Tamás növelte az előnyt, válasz megint nem érkezett. Sőt, Bátori Bence is megrezgette a hálót, így a félidőben 4–0 volt ide.

Néhány másodperccel a harmadik negyed kezdete után Sedlmayer Tamás lőtte az ötödik, majd Vadovics Viktor a hatodik és a hetedik gólt. Még a záró felvonás előtt Erdélyi Balázs megszerezte a nyolcadik találatot, Manhercz Krisztián meg a kilencediket.

A hollandok átka a negyedik negyedik első percében megtört, Robin Lindhout erős lövése utat talált Vogel Soma kapujába. Erre Zalánki Gergő, Erdélyi Balázs, Bedő Krisztián és Bátori Bence válaszolt, így 13–1 lett a vége.

Nagy Viktor, illetve Vogel Soma gyakorlatilag hibátlanul védett.

A férfi világliga szuperdöntőjében Európát négy csapat képviseli: a három csoportelső és az esetleges rendező, vagy a csoportelsők és a legjobb csoportmásodik.

A magyarok csoportjában már csak egy meccs van hátra, a spanyol–magyar április 10-én lesz, ez dönt az elsőségről. Az „odavágót” 9–8-ra megnyertük.

VÍZILABDA
FÉRFI VILÁGLIGA
Európai selejtező, C-csoport (Debrecen)
MAGYARORSZÁG–Hollandia 13–1
(2–0, 2–0, 5–0, 4–1)
Debrecen, 950 néző. V: David Gómez (spanyol), Pavel Letunovszkij (orosz)
MAGYARORSZÁG: NAGY V. – Manhercz 1, ERDÉLYI 3, Jansik Sz., Bedő K. 1, Zalánki 2, Sedlmayer 1
Csere: VOGEL S. (kapus) Török B., VADOVICS 2, BÁTORI B. 2, Kovács G., Mezei T. 1
Edző: Märcz Tamás
HOLLANDIA: Wagenaar – Muller, Lindhout 1, Van den Burg, Lucas, Koopman, Gottemaker
Csere: De Koff (kapus), Reuten, Van Ijperen, Nispeling, Veenhuis, Gbadamassi
Edző: Robin van Galen
Gól – emberelőnyből: 4/2, ill. 9/1
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. –
MESTERMÉRLEG
Märcz Tamás:
– Sokkal szorosabb első két negyedre számítottam. Nem is biztos, hogy reális ez a végeredmény, kicsit fáradtnak éreztem a holland válogatottat. Közeledvén a magyar bajnokság főszakaszához, a mieinken azt éreztem, hogy egyre frissebbek. Azokat a figurákat, dolgokat, amiket megbeszéltünk és kértem, nagyon jó százalékkal viszontláttam.
Robin van Galen: – Attól függetlenül, hogy a mérkőzés elején is voltak hibáink, elégedett vagyok az első két negyeddel. Jó ellenfelei voltunk a klasszisokból álló magyar válogatottnak két etapon keresztül. Az összecsapás második felében azonban már kijött, hogy a magyarok a játék minden elemében jobbak nálunk.

AZ ÁLLÁS
1. Magyarország 3 3 35–15 9
2. Spanyolország 3 2 1 29–18 6
3. Hollandia 4

4 16–47 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik