Férfi vízi ob I: veretlenül zárta az alapszakaszt a Szolnok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.03. 19:04
null
Decker Ádám gól nélkül maradt, az OSC kikapott a Szolnoktól (Fotó: Teknős Miklós)
A Szolnok idegenben legyőzte az OSC-t a férfi vízilabda ob I 26. fordulójában, így veretlenül nyerte meg a 26 mérkőzéses alapszakaszt. Az OSC a presztízs miatt szomorkodhat, de legyőzőjéhez hasonlóan biztos bajnoki elődöntős.

Bár már eldőlt, hogy a Szolnok az első, az OSC pedig a második helyen zárja a pólóbajnokság alapszakaszát, de a két csapat bajnokijának maradt presztízse. A Szolnok veretlenül akart alapszakaszt nyerni, az OSC pedig Eger után a másik tavalyi döntőst le akarta győzni, ráadásul a BL-selejtezőből is volt törleszteni valója.

A két csapat a harmadik negyed végéig fej fej mellett haladt, de a záró periódusban ifj. Cseh Tamás csapata a maga javára fordította a találkozót, Vincze Balázsék az utolsó percben csak az eredményt kozmetikázták – presztízsi ide, presztízs oda, a nyugodt meccsen minden bizonnyal mindkét fél figyelt arra, hogy ne játssza ki kártyáit a rájátszás fontosabb találkozói előtt.

Az alapszakasz után az első hat helyezett játszhat tovább a bajnoki címért. Az már a meccs előtt eldőlt, hogy a Szolnok első, az OSC pedig második kiemeltként egyenes ágon az április 29-én kezdődő elődöntőbe jut. Ellenfelük kiléte csak azt követően derül ki, hogy a 3. és a 6., illetve a 4. és az 5. játszik egymással az egyik fél második győzelméig tartó párharcban. A biztos harmadik Eger a jelenleg még ötödik, de a Szeged KSI elleni szombati bajnokija után várhatóan a Tisza-partiak mögé visszacsúszó Honvéddal, a Ferencváros pedig minden bizonnyal a Szegeddel vív meg az elődöntőbe jutásért.


FÉRFI VÍZILABDA OB I
ALAPSZAKASZ, 26. (UTOLSÓ) FORDULÓ

A-HÍD-OSC-ÚJBUDA–SZOLNOKI DÓZSA-KÖZGÉP 9–11 (1–2, 3–3, 3–3, 2–3)
Nyéki uszoda, 1000 néző. Vezette: Molnár T., Horváth Cs.
OSC: Bisztritsányi – Hegedüs G., Bátori 2, BUNDSCHUH 2, Kayes, Gór-Nagy 1, JUHÁSZ ZS. 2. Csere: Decker Á., Drasko Brguljan 1, Kovács Gábor 1, Salamon F. Edző: Vincze Balázs
SZOLNOK: DECKER A. – Sz. Mitrovics 1, Varga Dénes 2, Jansik D., Tóth M., VÁMOS 2, Madaras. Csere: Gocics 1, Varga Dániel 2, M. ALEKSZICS 3, Mezei, Hangay Z. Edző: Cseh Sándor
Gól – emberelőnyből: 10/5, ill. 10/4
Gól – ötméteresből: 2/1, ill. –
MESTERMÉRLEG
Vincze Balázs:
– Az elején volt esélyünk az 5–3-as vezetésre, ha az megvan, akkor talán tovább tudtuk volna tartani a ritmus és a lépést a Szolnokkal. A harmadik negyed elején két-három percre mintha bentmaradtunk volna az öltözőben, akkor ellépett a Szolnok hárommal, bár azt még vissza tudtuk hozni egyenlőre a negyedik negyed elejére. Csakhogy amikor valakit üldözöl, majd utolérsz, az fizikailag felőrli az embert, s hátrány okozta pszichés teher után picit megnyugszik az ember, és akkor megint ellépett hárommal a Szolnok. Volt rengeteg lehetőségünk, amit ebben az időszakban, a meccs második felében, nem tudtunk gólra váltani, és ez a Szolnok ellen megengedhetetlen, ahogy a várható elődöntőbeli ellenfelünkkel, az Egerrel szemben is.
Cseh Sándor: – Volt három-négy olyan hibánk, amely megbosszulhatta volna magát és mindig olyan pillanatban hibáztunk, amikor elléphettünk volna, de ezt majd kielemezzük. Mind a két csapat odatette magát, nagyon jó mérkőzést játszottunk, büszke vagyok a játékosokra, hogy egy tét nélküli találkozón önmagukért, a csapattársakért, a csapatért így tudtam játszani, így küzdöttek. Ez az eredmény semmit nem befolyásol, de ha már az utolsó fordulóig nem kaptunk ki, akkor szerettünk volna veretlenül alapszakaszgyőztesek lenni.

AZ ÁLLÁS
1. Szolnoki Dózsa 26 25 1 389–161 +228 76
2. A-HÍD OSC 26 23 3 324–206 +118 69
3. ZF-Eger 25 20 2 3 317–155 +162 62
4. FTC 26 16 2 8 245–239 +6 50
5. RacioNet Honvéd 26 15 2 9 232–198 +34 47
6. Szeged VE 25 15 1 9 269–258 +11 46
7. BVSC Wáberer 25 12 13 208–228 –20 36
8. VasasPlaket 25 9 1 15 217–250 –33 28
9. Kaposvári VK 25 8 17 189–233 –44 24
10. Debreceni VSE 25 8 17 187–285 –98 24
11. KSI SE 25 5 2 18 205–289 –84 17
12. UVSE-Hunguest Hotels 25 5 2 18 199–289 –90 17
13. Valdor Szentes 25 5 20 222–309 –87 15
14. PVSK-Mecsek Füszért 25 4 1 20 193–296 –103 13

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik