Férfi vízi ob I: újabb siker, közel az aranyhoz a Szolnok

Vágólapra másolva!
2016.05.15. 21:53
null
Varga Dénes a Szolnok egyik legjobbja volt (Fotó: Mészáros János, archív)
A 7–7-re végződő rendes játékidőt követően az addig egyszer sem vezető vendég Szolnok ötméteresekkel legyőzte az Egert a férfi vízilabda ob I idei döntőjének második mérkőzésén vasárnap este, és már csak egy győzelem hiányzik neki ahhoz, hogy megvédje bajnoki címét.

 

1. NEGYED

Az egri Borisz Vapenszki emberelőnyből szerzett gólját Varga Dénes büntetőből megválaszolta – ezt a két sikeres befejezést leszámítva az első negyed a kapusoké, Braniszlav Mitrovicsé és Nagy Viktoré volt. Különösen a szolnoki kaput őrző Nagy volt elemében, öt lövést is hatástalanított. 1–1

2. NEGYED

Hosnyánszky Norbert meglőtte a nap első akciógólját, de a Szolnok megint válaszolt – ezúttal is ötméteresből, a végrehajtó ezúttal Varga Dániel volt.

Zalánki Gergő újra akcióból juttatta vezetéshez a hazaiakat, sőt az est folyamán először sikerült növelni is az előnyt – Milos Csuk fórból volt eredményes.

A Szolnok időt kért, és rendezte sorait: Sztefan Mitrovics egy emberelőny lejártakor szépített, majd egy kihagyott és egy kivédekezett emberfór után Varga Dénes akcióból egyenlített. 4–4

3. NEGYED

Bedő Krisztián az első perc végén centerből megint az Egert juttatta előnyhöz, és erre ezúttal nem jött válasz: a Szolnok gól nélkül maradt ebben a nyolc percben. Igaz, többé a hazaiak sem találtak a kapuba – egri oldalon két, a vendégeknél egy emberelőny maradt ki. 5–4

4. NEGYED

A Szolnok hozta el a labdát, és az első akció végén Vámos Márton vízre pattintott lövéssel egyenlített. Az Eger kétszer is emberelőnybe került, és bár mindkettő kimaradt, a második fór lejártának pillanataiban Szivós Márton a hálóba lőtt – újra előny a hazaiaknál.

Újabb két, szinte egymásba érő előnyt hagyott veszni az Eger, de ahogy másodszor is kiegészültek a vendégek, Zalánki a hálóba lőtt – a vége előtt nem egészen két perccel kétgólos volt a hazai előny.

Az ellentámadás során Vámos Márton gólra váltott egy emberelőnyt, és mivel az Eger akciója nem hozott gólt, az utolsó percre fordulva a Szolnok támadhatott az egyenlítésért. Hosnyánszkyt kiküldték, és Sztefan Mitrovics öt másodpercen ezt a fórt is gólra váltotta.

Az Eger időkéréssel kísérletezett, hét másodperccel a vége előtt jött a fór, Hosnyánszky a hálóba is lőtt – csakhogy középen szabálytalanságot észlelt a játékvezető, nem adta meg a gólt! A hátralévő öt másodperc gól nélkül pergett le – jöhettek az ötméteresek… 7–7

ÖTMÉTERESEK

A szolnokiak kezdtek, Varga Dénes belőtte az ötméteresét, Biros Péter azonban kihagyta a magáét – Nagy Viktor védett. 7–8

Varga Dániel nem hibázott, az egri Szivós Márton is jól célzott. 8–9

Vámos Márton a kapus feje fölött a hálóba vágta a labdát, Hosnyánszky Norbert a lécre lőtt. 8–10

Sztefan Mitrovics a vízről a léc alá pattintotta a labdát, ezzel eldőlt a meccs – ötméteresekkel 11–8-ra győzött a Szolnok.

A harmadik mérkőzést május 21-én, szombaton 15 órakor játsszák Szolnokon.

FÉRFI VÍZILABDA OB I
DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS

ZF-EGER–SZOLNOKI DÓZSA-KÖZGÉP 7–7 (1–1, 3–3, 1–0, 2–3) – ötméteresekkel 1–4
Eger, 2500 néző. Vezette: Székely Balázs, Petik András
EGER: B. MITROVICS – Biros P., Szivós M. 1, Vapenszki 1, BEDŐ 1, Lőrincz, Angyal. Csere: Hárai, ZALÁNKI 2, Hosnyánszky 1, Erdélyi, Milos Csuk 1, Csucskovics. Edző: Dabrowski Norbert
SZOLNOK: NAGY V. – SZ. MITROVICS 2, VARGA DÉNES 2, Jansik D., Kis G., VÁMOS 2. Madaras. Csere: Younger, M. Alekszics, Varga Dániel 1, Mezei, Gocics, Fülöp. Edző: Cseh Sándor
Gól – emberelőnyből: 13/2, ill. 7/1
Gól – ötméteresből: –, ill. 2/2
Kipontozódott: M. Alekszics (32. p)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–0 a Szolnok javára
MESTERMÉRLEG
Dabrowski Norbert: – A sok néző boldog lehetett, jó meccset játszott az Eger, de ez engem nem vidít fel. Hosnyánszky Norbert gólját nem adták meg, ezzel már felesleges foglalkozni. Jelen pillanatban nem látom, miből tudunk erőt meríteni a folytatásra. Hogyha bokszmeccsen lettünk volna, azt mondanám, most kerültünk a padlóra.
Cseh Sándor: – Mínusz kettőnél, egy gyakorlatilag elvesztett mérkőzésen, másfél perccel a vége előtt is elhittük, hogy meg lehet csinálni. Örülök, hogy ugyan nem ment a játék, hátul fegyelmezettek maradtunk, és ezzel megteremtettük az esélyt, hogy döntetlenre menthessük a találkozót. A védekezésünk és a hitünk eredményezte a fordulatot, bár nem játszottunk elég gyorsan. Az elmúlt két évben két ötméteres-párbajt is elveszítettünk, tudtuk, hogy mindig nem lehet balszerencsénk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik