Férfi vízi ob I: Tóth Márton a Fradiban folytatja

2015.05.21. 12:26
Igazából csak a hivatalos bejelentés hiányzik, de nem titok, hogy Tóth Márton a férfi vízilabda ob I-ben szereplő Ferencvárosnál folytatja pályafutását.

„Tóth Márton érkezése az uszodában nyílt titok, és tárgyalásban állunk az Egerben légióskodó Milos Csuk testvérével, Marko Csukkal is, szeretnénk idehozni. Alapvetően viszont nem akarunk játékosokat cserélgetni, inkább csak erősíteni, hiszen az alapcsapat megvan" – mondta korábban Gerendás György, a Ferencváros szakmai igazgatója a Nemzeti Sportnak.Gerendás György, a Ferencváros szakmai igazgatója a Nemzeti Sportnak.

Tóth a mai Nemzeti Sportban azt gyakorlatilag megerősítette, hogy távozik Szolnokról.

„A BL-győzelem klubszinten még hiányzik a trófeáim közül, szeretném azt is megszerezni, és ezzel a fantasztikus élménnyel távozni" – mondta Tóth utalva arra, hogy csapatával a bajnoki cím megszerzése után még jelenése lesz a Bajnokok Ligája hatos döntőjében.

Legfrissebb hírek

A Ferencváros hat góllal nyert a Debrecen ellen a férfi vízi ob I-ben

Vízilabda
2026.10.30. 21:18

Értékes győzelmet szerzett az FTC a Panathinaikosz vendégeként a férfi vízi BL-ben

Vízilabda
2026.10.28. 22:17

Férfi vízilabda: „Fantasztikus kezdeményezés, hogy ebbe invesztáltak Grúziában”

Vízilabda
2026.10.20. 11:18

Harmadszor is nyert a Fradi, a döntőben a Pro Reccóval találkozik a grúziai pólótornán

Vízilabda
2026.10.17. 19:26

A Ferencváros vízilabdacsapata fölényes sikerrel indította a Bajnokok Ligáját

Vízilabda
2026.10.07. 19:43

Továbbra is hibátlan a BVSC és az FTC

Vízilabda
2026.10.03. 17:31

Férfi vízilabda ob I: az FTC harmadszor is legyőzte a Honvédot

Vízilabda
2026.09.26. 17:21

Nagy Ákos: Az első két negyedbe mindent bele kellett tennünk

Vízilabda
2026.09.15. 15:45