Férfi vízi ob I: két negyed után eldőlt, elődöntős az Eger

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.04.25. 17:00
null
A Honvéd a harmadik meccsen megtört az egri fal előtt (Fotó: Lénárt Márton)
A címvédő Eger bejutott az elődöntőbe a férfi vízilabda ob  I-ben azt követően, hogy fölényes győzelmet aratott a Honvéd elleni párharcának utolsó, szombati mérkőzésén.

A találkozó gyakorlatilag az első két negyed után eldőlt, akkor ugyanis a házigazda Eger már 7–1-re vezetett. A meccs három egri góllal kezdődött (Hosnyánszky Norbert, Bedő Krisztián, majd Borisz Vapenszki talált be), Simon Adrián szépítő találatára pedig újabb egri gólok jöttek, Vad Lajos hiába kért többször is időt, ez az égvilágon semmit sem segített.

Két negyed után 7–1 volt, de jött még két egri találat – 9–1-nél a hazaiak 6–0-s szériában voltak. A hajrában már minden mindegy alapon pólózó Honvéd kicsit közelebb került, de a sorsdöntő mérkőzésen esélye sem volt – a továbbjutás lehetősége a második, végig kiélezett mérkőzésen úszott el a fővárosiak számára.

Az Eger az alapszakaszban második helyezett OSC-vel találkozik a fináléba kerülésért, míg a másik ágon Szolnok–Ferencváros csatára kerül sor.

FÉRFI VÍZILABDA OB I
AZ ELŐDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, 3. MÉRKŐZÉS

ZF-EGER–RACIONET-HONVÉD 13–8 (4–1, 3–0, 2–2, 4–5)
Eger, 500 néző. V: Molnár P., Németh András
EGER: B. Mitrovics – Biros P. 1, Szivós M., Csucskovics, BEDŐ 2, HOSNYÁNSZKY 4, Vapenszki 1. Csere: Csoma (kapus), Angyal 1, Milos Csuk 1, Erdélyi 3, Lőrincz, Zalánki. Edző: Dabrowski Norbert
HONVÉD: Lévai – STEINMETZ B. 2, FAZEKAS 4, Simon A. 1, Fülöp, Kiss G., Illés S.Csere: György (kapus), Sztojcsics, Simon R. 1, Simizu, Szőke, Kiss B., Takei. Edző: Vad Lajos
Gól – emberelőnyből: 12/4, ill. 9/0
Gól – kettős emberelőnyből:
–, ill. 1/1
Gól – ötméteresből:
2/2, ill. 1/0
Kipontozódott:
Fülöp (20. p.). Illés S. (23. p.), Simon R. (32. p.)
Kiállítva (cserével végleg):
Angyal (10. p.)
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc végeredménye:
2–1, az Eger javára
MESTERMÉRLEG
Dabrowski Norbert:
– Az első két mérkőzés azt mutatta meg, hogy mik a Honvéd erősségei és a mi gyengéink. A harmadik meccs pedig azt, hogy ha tudjuk hozni a saját játékunkat, akkor a Honvéd képes-e feljönni erre a szintre. Úgy érzem, ők voltak fáradtabbak, az elején lassabbnak láttam őket, mint az első két meccsen. Felvette a harcot velünk a Honvéd, és inkább nekik gratulálnék, mint a saját csapatomnak, de mindenki tudja, az Egerben jobb minőségű játékosok vannak, a Honvéd érdeme, hogy az első két meccsen ez nem látszott.
Vad Lajos: – Huszonnégy óráig nem mondhatok semmit. Ez egy nagyon hülye dolog, nem is értem, hogy az ember miért nem mondhatja el a véleményét. Ezen túl viszont nemcsak egy meccsről, hanem háromról kell beszélni, és az ellenfél fenekében sokáig megvolt a zabszem, ez óriási dicséret a csapatomnak. Két mérkőzésen és még négy percig megnehezítettük az Eger dolgát.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik