Férfi vízi ob I: hatott a Nagy Viktor-mágia, nyert a Szeged

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.28. 19:39
null
Nagy Viktor ismét csúcsformában védett (Fotó: Tumbász Hédi)
A férfi vízilabda ob I alapszakaszának 24. fordulójában a Diapolo-Szeged kiélezett mérkőzésen 7–6-os győzelmet aratott a RacioNet-Honvéd ellen. A hazaiak kapusa, Nagy Viktor a hajrában két ötméterest hárított.

 

A két csapat már korábban kvalifikálta magát a bajnoki elődöntőbe, így a mai összecsapás tulajdonképpen az alapszakaszbeli harmadik helyről volt hivatott dönteni.

A mérkőzés a vendégek számára kezdődött jobban, az első harmadot követően kisebb meglepetésre 3–1-re a Honvéd vezetett, a második játékrészben azonban összekapta magát a Szeged, amely a duplázó Szivós Márton vezérletével megfordította a mérkőzést, és 5–4-es előnyre tett szert.

A második félidőben támadásban már nem brillíroztak a csapatok, a harmadik és a negyedik negyedben mindössze négy gólt láthatott a nagyérdemű, Nagy Viktor ellenben ismét káprázatos teljesítményt nyújtott.

A Szeged kapusa az utolsó két percben két ötméterest is hárított – a másodikat gyakorlatilag már a rendes játékidő lejárta után –, így elévülhetetlen érdemeket vállalt a sikerből, melynek köszönhetően csapata lényegében bebiztosította harmadik helyét az alapszakaszban, de halvány esélye még a második helyre is van.

A két együttes egyébként ősszel is emlékezetes meccset játszott egymással – akkor a Honvéd örülhetett a végén (13–12).

FÉRFI VÍZILABDA NB I
24. FORDULÓ
DIAPOLO-SZEGED–RACIONET-HONVÉD 7–6
(1–3, 4–1, 1–1, 1–1)
Szeged, 400
néző. Vezette: Kun Gy., Vogel G.
SZEGED:
NAGY V. – KUNAC 1, Tóth M. 1, Kiss Cs. 2, Seman 1, Decker Á., Juhász Zs.- Csere: SZIVÓS 2, Jansik Sz., Molnár T., Vincze M. Edző: Vincze Balázs
HONVÉD: Gergely I. – Takei 1, Fülöp, MÁTYÁS 2, Kovács P. 1, Kiss G., Szőke. Csere: Illés S. 1, Steinmetz B. 1, Tóth Bendegúz, Boros, Simon R. Edző: Vad Lajos
Gól – emberelőnyből: 6/2, ill. 11/4
Gól – kettős emberelőnyből: 1/0, ill. –
Gól – ötméteresből: –, ill. 2/0
Kipontozódott: Kiss G. (22. p.), Decker Á. (27. p.), Kunac (30. p.)
Kiállítva (végleg cserével): Mátyás (21. p.)
MESTERMÉRLEG
VINCZE BALÁZS (a Szeged edzője):
– Vezethet az ellenfél három egyre, de úgy is, hogy normális játszik a csapat, most viszont kifejezetten bután vízilabdáztunk mind támadásban, mind védekezésben. Utána helyre tudtuk tenni a fejeket, a második negyedtől elkezdtünk játszani. Hibák voltak, de nem a butaság dominál. A Szeged eddig az őszi szezonban dominált, a mostani bajnokságban viszont ősszel is megnyertük, amit lehetett, tavasszal pedig mindhárom csapatot legyőztük, akik a négy közé jutottak.
VAD LAJOS (a Honvéd edzője): – Közel voltunk... A bajnokság alapján folyamatosan fejlődik a csapat játéka. Év elején nem gondoltuk volna, hogy ilyen meccset tudunk játszani itt Szegeden. Csak az a pici plusz hiányzott sajnos, de ebben lehet megérni. Ilyen hőfokú szituációt meg kell élni. Szőke Szabi tökös volt, odaállt – hibázott.

AZ ÁLLÁS
1. Szolnoki Dózsa-Közgép VSC 23 21 2 308–175 +133 63
2. ZF-Eger 23 20 1 2 337–165 +172 61
3. Diapolo-Szeged 24 19 1 4 299–194 +105 58
4. RacioNet Honvéd 24 17 1 6 276–206 +70 52
5. Lactiv-Vasas 23 13 3 7 230–190 +40 42
6. Debrecen 23 12 3 8 243–211 +32 39
7. BVSC-Zugló 23 12 2 9 255–228 +27 38
8. Kaposvári VK 23 10 1 12 214–243 –29 31
9. Széchenyi Bank-FTC 23 8 1 14 209–228 –19 25
10. PVSK-Füszért 23 7 2 14 200–242 –42 23
11. KSI SE 23 6 1 16 214–310 –96 19
12. OSC Újbuda 23 5 1 17 216–267 –51 16
13. Valdor-Szentes 23 3 1 19 182–284 –102 10
14. Ybl Waterpolo Club 23 23 172–412 –240 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik