Férfi vízi ob I: elromlott az eredményjelző, nem volt meccs

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.25. 20:40
null
Szivós Mártonék hozták a kötelezőt a sereghajtó otthonában (Fotó: Korponai Tamás, archív)
A hét bajnokiból csak hatot játszottak le szerdán a férfi vízilabda ob I 19. fordulójában, Kaposváron ugyanis az eredményjelző meghibásodása miatt elmaradt a hazai csapat Honvéd elleni bajnokija. Kérdéses, mi lesz a bajnoki sorsa – megismétlik-e vagy a Honvédnak írják jóvá a pontokat.

Nem ez volt az első ilyen eset Kaposváron, a vendég Honvéd pedig nem ment bele abba, hogy kézi időmérés mellett játsszák le a mérkőzést. A fővárosiak azt mondták, hogy húsz percet várnak: ha ennyi idő alatt sikerül beüzemelni az eredményjelzőt, játszanak.

„A szabályok értelmében a mérkőzés három bajnoki pontját öt nullás gólkülönbséggel a vétlen Bp. RacioNet-Honvéd csapata kapja – tudtuk meg ifj. Juhász György ellenőrtől. – Ám ha a Honvéd azt mondja, vállalja az újabb bajnokit, ez esetben lehet meccs, aminek természetesen minden felmerülő költségét a házigazda Kaposvári VK-nak kell állnia.

VÍZILABDA

FÉRFI OB I
19. FORDULÓ
UVSE-HUNGUEST HOTELS–SZOLNOKI DÓZSA-KÖZGÉP VSC 9–17
(1–6, 4–2, 1–5, 3–4)
Hajós uszoda, 200 néző. V: Molnár P., Birri
UVSE: Laboncz – Nagy Á. 1, DÁVID 2, Tiba, Tóth K., Kovács R., Korényi 2. Csere: Áts (kapus), TÓTH Z. 2, Márkus, Sélley, Hertzka 2, Szatmári, Zentai. Edző: Németh Zsolt
SZOLNOK: DECKER A. – Jansik D. 1, Varga Dániel, Sz. Mitrovics 2, MADARAS 5, Vámos 2, Mezei Csere: Tóth M., MILAN ALEKSZICS 6, Hangay Z., Gocsics, Simon 1. Edző: Cseh Sándor
Gól – emberelőnyből: 8/1, ill. 7/3
Gól – ötméteresből: –, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Németh Zsolt:
– Nagyon sok jó megmozdulásunk volt a mérkőzésen, ezek biztató jelek lehetnek a következő találkozókra. Egy ilyen szintű csapat ellen sikerült jól szerepelni, ami remek érzés.
Cseh Sándor: – A mérkőzés közepén kaptunk három vagy négy lefordulásgólt, az nem tetszett, egyébként minden rendben volt.

FERENCVÁROS–KSI SE 15–7 (5–2, 4–4, 1–1, 5–0)
Népliget, 200 néző. V: Vojvoda, Rubos
FTC: GÁRDONYI – KATONÁS 1, Marnitz G., SWIFT 3, Jansik 2, Avramovics 1, KOLOZSY 2. Csere: Regős Á. 1, Csapó 1, Ernyey 1, Nyéki 2, Roach 1, Irmes. Edző: Varga I Zsolt
KSI: Kardos – Kovács G. 1, MARNITZ M. 2, FEJŐS 3, Kalanovics, Miklós L. 1, Balla V. Csere: Baj, Szabó Balázs, Hangody L., Bicskei, Hangody Gy., Lévai. Edző: Horváth János
Gól – emberelőnyből: 6/4, ill. 5/2
Gól – ötméteresből: 2/1, ill. –
MESTERMÉRLEG
Varga I Zsolt:
– Érzésem szerint a meccs elején jól védekeztünk, utána viszont néhány hibánkat kihasználta a KSI, amely egy tehetséges játékosokból álló csapat. Az utolsó negyedre kiütközött a két csapat közti tudásbeli különbség, ennek pedig nagyon örülök, hiszen így fontos győzelmet arattunk.
Horváth János: – Úgy érzem, jól kezdtük a mérkőzést, utána viszont szerintem a játékvezetők a kárunkra tévedtek, aztán a harmadik negyedben ismét talpra tudtunk állni. A végén már nem tudtunk mit kezdeni a Ferencváros játékával.

DEBRECEN–VASAS-PLAKET 7–6 (1–1, 2–2, 1–1, 3–2)
Debrecen, 1000
néző. V: Molnár T., Mucskai P.
DEBRECEN:
ALEKSZICS – Süveges, SZABÓ BOTOND 2, Kállay, Kolarik, Kincses 1, Halek M. 2. Csere: Varga T., TÓTH P. 2, Smitula, Soltész, Pataki. Játékos-edző: Varga Tamás
VASAS:
BARABÁS – Sedlmayer 2, Bóbis 1, Steinmetz Á., Goreta, Takács Bálint 1, Hőna. Csere: Burián 1, Német T. 1, Juhász-Szelei, Vereczkei, Várnai. Edző: Földi László
Gól – emberelőnyből:
14/3, ill. 11/5
Gól – ötméteresből: –
, ill. 1/0
MESTERMÉRLEG
Varga Tamás: –
Az akarat diadala volt, melyet csodálatos közönségünknek is köszönhetünk!
Földi László: –
Hat lőtt góllal nagyon nehéz meccset nyerni!

A-HÍD-OSC-ÚJBUDA–TISZAVIRÁG-SZEGED-DIAPOLO 16–9 (4–1, 4–3, 3–4, 5–1)
Nyéki Imre uszoda, 500 néző. V: Petik A., Csanádi Zs.
OSC: Bisztritsányi – Bátori 1, HEGEDŰS G. 3, Kayes, Bundschuh 1, D. BRGULJAN 2, Graham 1 Csere: Decker Á., JUHÁSZ ZS. 2, KOVÁCS G. 3, Salamon 1, JÁVOR D. 2, Szentesi Á. Edző: Vincze Balázs
SZEGED: Molnár D. – KISS CS. 2, Kunac 1, SEMAN 3, VARGA ZS. 2, Manhercz K., Manhercz Á. Csere: Meixner M. (kapus), Sánta D., Zsigri, Török A., Palotás G., Jmnaisvili, Chilkó 1. Edző: Varga Péter
Gól – emberelőnyből: 7/5, ill. 9/2
Gól – kettős emberelőnyből: 1/0, ill. –
Gól – ötméteresből: –, ill. 3/2
Kipontozódott: Bundschuh (26. p.), Decker Á. (30. p.)
MESTERMÉRLEG
Vincze Balázs: – Három nap alatt gyökeresen megváltozott az OSC játékának megítélése.
Varga Péter: – Szorosabb eredményre számítottam, a játék képe alapján lehetett is volna, de a kapusposzton nagyon gyengén teljesítettünk. Hét végén a Szentessel rangadót játszunk, azt kell megnyerni.

PVSK-MECSEK-FŰSZÉRT– BVSC-WÁBERER HUNGÁRIA-ZUGLÓ 9–14 (2–3, 3–5, 2–3, 2–3)
Pécs, 200 néző. V: Marnitz M., Marjai Zs.
PÉCS: Baráth – POLOVIC 3, Csacsovszky, FRANCSICS 3, Crivella, Müller 1, Krizsán, De Blasio 2 Csere: Horváth Zs., Lajkó, Szedmák, Práczki, Csaba. Edző: Lukács Gergely
BVSC: Györke – TÖRÖK 2, LÉTAY 4, Kovács P. 2, PÁSZTOR 4, Kotsidis 1, Szabó Bendegúz. Csere: Tatár, Szabó Bence 1, Borsós, Nagy S., Nagy Á., Mészáros. Edző: Märcz Tamás
Gól – emberelőnyből: 14/5, ill. 13/5
Gól – ötméteresből: –, 2/2
Kipontozódott: Borsós (15. p.), Tatár (23. p.),
Kiállítva (cserével végleg): Krizsán (26. p.), De Blasio (29. p.), Francsics (30. p.), Szabó Bence (31. p.),
MESTERMÉRLEG
Lukács Gergely: – Amíg az egyéni hibáinkat nem tudjuk minimalizálni, addig egy ilyen jó csapat ellen nem lesz esélyünk. Gratulálok a BVSC-nek.
Märcz Tamás: – Az elejétől fogva kézben tartottuk a mérkőzést, vigyáztunk rá, nehogy lendületbe jöjjenek a hazaiak. Jó meccset játszottunk.

VALDOR-SZENTES–ZF-EGER 9–14 (2–3, 3–4, 2–3, 2–4)
Szentes, 150 néző. V: Dodog, Fodor
SZENTES: Horváth A. – Komlósi, Vörös 1, Nagy M., Popovics, Rakonjac 2, Weszelovszky 1. Csere: Thomas, Pellei F., WERNER R. 3, BOROS 2. Edző: Lukács Dénes
EGER: Csoma – Csucskovics 1, HOSNYÁNSZKY 3, Szívós 1, Erdélyi 1, VAPENSZKI 2, HÁRAI 2. Csere: Angyal 1, Zalánki 1, Lőrincz 2, Tóth M., Bedő. Edző: Dabrovszki Norbert
Gól – emberelőnyből: 9/4, ill. 11/5
Gól – ötméteresből: 2/1, ill. 2/2
Kipontozódott: Pellei F. (25. p.), Komlósi (27. p.), Popovics (30. p.)
MESTERMÉRLEG
Lukács Dénes: – Mindent megtettünk annak érdekében, hogy egy jó mérkőzést tudjunk játszani az Egerrel. A neheze most következik számunkra.
Dabrovszki Norbert: – Sok hiba volt még mindig a játékunkban, a harcosság azonban mindkét csapat részéről tetszett, amit nálunk az utóbbi időben hiányoltam.

A Kaposvári VK–RacioNet-Honvéd mérkőzés elmaradt

 

AZ ÁLLÁS
1. Szolnoki Dózsa 19 18 1 276–121 +155 55
2. A-HÍD OSC 19 17 2 238–153 +85 51
3. ZF-Eger 19 15 2 2 233–109 +124 47
4. FTC 19 12 2 5 179–175 +4 38
5. RacioNet Honvéd 18 11 2 5 176–146 +30 35
6. BVSC Wáberer 19 10 9 158–162 –4 30
7. Szeged VE 19 9 1 9 202–212 –10 28
8. VasasPlaket 19 7 1 11 171–195 –24 22
9. Debreceni VSE 18 6 12 131–190 –59 18
10. Kaposvári VK 18 6 12 133–169 –36 18
11. KSI SE 19 4 2 13 163–215 –52 14
12. PVSK-Mecsek Füszért 19 4 1 14 155–217 –62 13
13. UVSE-Hunguest Hotels 18 3 2 13 148–212 –64 11
14. Valdor Szentes 19 2 17 163–250 –87 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik