Férfi vízi ob I: Bátori-gól a hajrában, jön a döntő meccs

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.19. 21:32
null
Nagy meccsen győzött az OSC (Fotó: Földi D. Attila)
Az OSC 7–6-ra legyőzte a Szolnokot a férfi vízilabda ob I elődöntőjének második meccsén, így 6:6-ra egyenlített az egyik fél hetedik pontjáig tartó küzdelemben.

 

Az elődöntő egyik ágán a Szolnok 6:3-ra vezetett a „párbajpontok” tekintetében az OSC ellen, így utóbbinak mindenképpen győznie kellett otthon, hogy kiharcolja a döntő meccset.

Jól kezdődött a mérkőzés az OSC-nek, megnyerte az első negyedet 2–1-re, majd a félidőben 3–2-re vezetett. Salamon Ferenc két lövésből két gólt szerzett, a másik oldalon Andrija Prlainovics remekelt, de neki öt lövésből jött össze a két találat.

A harmadik játékrészben tovább nőtt az OSC előnye, így az utolsó nyolc percre már kétgólos fórral fordult a hazai csapat. A Szolnok azonban nagyon hajrázott, előbb Kis Gábor, majd Varga Dénes is betalált. Az utolsó szó azonban a hazaiaké volt: 21 másodperccel a vége előtt Bátori Bence gólt lőtt. Mivel a Szolnok nem tudott válaszolni, az OSC megnyerte az összecsapást.

Így ebben a párharcban a harmadik mérkőzés határoz a döntőbe jutásról.

FÉRFI VÍZILABDA OB I
ELŐDÖNTŐ
2. mérkőzés

A-HíD OSC-Újbuda–Szolnoki Dózsa-Közgép 7–6 (2–1, 1–1, 3–2, 1–2)
Nyéki uszoda, 400 néző. V: Molnár P., Petik András
OSC: BISZTRITSÁNYI – SALAMON F. 2, BÁTORI 1, Drasko Brguljan, Seman 1, Zalánki 1, Gór-Nagy
Csere: Nikics 1, Bundschuh, Hegedüs G., Kovács Gábor 1, Nemet T.
Edző: Tóth László
SZOLNOK: NAGY V. – Varga Dénes 2, PRLAINOVICS 3, Gocics, Mezei T., Vámos, Jansik D.
Csere: Kis G. 2, Younger, M. Alekszics, Crousillat, Fülöp B., Hangay
Edző: Cseh Sándor
Gól – emberelőnyből: 7/3, ill. 9/3
Gól – ötméteresből: –, ill. 1/1
Kipontozódott: Bundschuh (19. p.)
Az egyik fél hetedik pontjáig tartó párharc állása: 6–6
MESTERMÉRLEG
Tóth László: – Más jellegű mérkőzés volt, mint az első, amikor látványos gólok születtek. Ez is jó meccs volt, de inkább küzdős, brusztos. A végén volt egy holtpontunk, de azon is ét tudtunk lendülni.
Cseh Sándor: – A védekezésünk rendben volt, ami jó, de csak ezzel még nem lehet mérkőzést nyerni. Próbáltunk fegyelmezetten, masszívan játszani, csak hiányoztak az egyéni teljesítmények. Az első három negyedben az OSC valamennyivel jobban akarta a győzelmet és a szezonban eddig lejátszott meccseink közül először egységesebbnek tűnt, ezért megérdemelten győzött.

AZ 5-8. HELYÉRT
1. mérkőzés

MKB-Euroleasing-BVSC–ContiTech-Szeged-Diapolo 14–9 (4–2, 4–2, 2–3, 4–2)
Laky uszoda, 300 néző. V: Kovács Cs. T., Csanádi Zs.BVSC: GYÖRKE – Czigány K. 1, Török B., Kovács P. 1, Pásztor 1, CSAPÓ M. 2, LÉTAY 2
Csere: Szabó Bence, Várnai 1, AMBRUS F. 2, Sugár 1, Mátyok 2, Szabó Bendegúz 1
Edző: Szűcs Levente
SZEGED: Meixner – Sánta D. 1, MANHERCZ Á. 2, Sedlmayer, ILLÉS 2, CHILKÓ 2, Kiss Cs. 1
Csere: Molnár D. (kapus), Pellei 1, Zsigri, Vukicsevics, Szepes Á., Nagy M.
Edző: Varga Péter
Gól – emberelőnyből: 8/5, ill. 8/2
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. –
Kipontozódott: Várnai (30. p.), Manhercz Á. (32. p.)
Kiállítás (végleg cserével): Török B. (26. p.), Kiss Cs. (26. p.)
Az egyik fél hetedik pontjáig tartó párharc végeredménye: 9–0 a BVSC javára
MESTERMÉRLEG
Szűcs Levente: – Egyértelmű, hogy nekünk volt több vesztenivalónk. Az elején elkaptunk egy jó ritmust, és később ugyan volt egy kis kihagyásunk, aztán visszaálltunk a rendes kerékvágásba. Ez igazi csapatmunka volt.
Varga Péter: – Azzal a céllal érkeztünk, hogy az elejét keményen megnyomjuk, ez azonban nem sikerült, mert sajnos amatőr gólokat kaptunk. A védekezésünk nem volt megfelelő, aztán már csak hajtottunk, küzdöttünk, futottunk az eredmény után.

AZ 5-8. HELYÉRT
2. mérkőzés

VasasPlaket–PannErgy-Miskolci VC 13–16 (1–5, 2–4, 5–3, 5–4)
Tüske uszoda, 200 néző. V: Berki, Benczur
VASAS: JÓNÁS – Burián 2, Takács Bálint, Babay 2, Mészáros Cs., Bóbis 2, Steinmetz Á. 2
Csere: Bencz, Simon H., MARNITZ G. 5, Böröczky, Sólyom
Edző: Földi László
MISKOLC: Csoma – Lukács D., BOWEN 2, Milicsics, Vadovics 2, HALEK 4, Hornyák 2
Csere: MISICS 3, Jakab D. 1, Szabó R., Lukács Á. 1, Miklós 1
Edző: Sike József
Gól – emberelőnyből: 13/2, ill. 13/4
Gól – ötméteresből: 5/4, ill. 2/1
Sárga lap: Földi László (22. p.)
Kipontozódott: Mészáros Csaba (29. p.)
Kiállítva (végleg cserével): Takács Bálint (28. p.)
Kiállítva (brutalitásért): Burián (22. p.), Halek (26. p.)
Az egyik fél hetedik pontjáig tartó párharc végeredménye: 9–3 a Miskolc javára
MESTERMÉRLEG
Földi László: – Nagyon nehezen indult ez a meccs, olyan szempontból, hogy nagyon foghíjasan játszottunk. Hálistennek eddig elkerült az, hogy ilyen sok játékos ne tudjon játszani. A srácok így még inkáb megérdemlik a dicséretet, nem adták fel kilenc három után, meg tudtuk zavarni a Miskolcot, tudtunk élni a lehetőséggel, de a végén elfogytunk és azt se felejtsük el, hogy ebben a csapatban játszott két fii és három serdülőkorú játékos. Elismerésem a csapatnak, mert mindent megpróbáltak, de ennek a kockáztatásnak vannak hibái, hátulütői.
Sike József: – Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, hiszen a Vasasnak csak akkor lett volna sansza még egy mérkőzésre, ha nyer, az utolsó szalmaszálba kapaszkodtak. Amikor elmentünk az elején minket jobban megzavart a nagyarányú vezetés, mintha fej-fej mellett mentünk volna. A Vasasnak egyet kell tudnia: ebben az évben mi senkitől nem kaptunk ki a saját kasztunkban, tehát az ötödik helytől lefelé, csak tőlük, szóval büszkék lehetnek és gratulálok, mert egy tipikus ketrecharc mérkőzés volt, amiben utolsó leheletükig küzdöttek, mi pedig hoztuk azokat a hibákat, amit egy második éve az ob I-ben szereplő csapat hozhat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik